Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1921 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1922 — az országos átlaghoz képest jelentősen elmaradt, s ennek megszüntetését, a vízi közművek gyorsabb ütemű kiépítését ebben a térségben terveink elsőrendű feladatnak tartják. Csökkenteni akarjuk az ipari és a mezőgazdasági jellegű városok ellátottsága közötti aránytalanságot is. A falu életkörülményeiben bekövetkezett mélyreható változás a falusi közművek gyorsabb ütemű építését sürgeti. Ez a vízműtársulátok útján, az állam támogatásával és a lakosság anyagi érdekeltségvállalásával alkotó társadalmi mozgalommá növekedett. Nagy szerepe volt abban, hogy immár csaknem 800 falu lakóihoz vezetékes vízművek juttatják el az ivóvizet. A községek vízellátásával párhuzamosan meg kell oldani a mezőgazdasági üzemi központok, az ott összpontosuló állattartás, a segéd- és feldolgozó üzemek vízszükségletének kielégítését, szennyvizeinek ártalomtól mentes elvezetését. A városok többségében a korábban rendszeres vízhiányt sikerült megszüntetnünk. Ugyanakkor egyes városrészekben a vízellátás időszakos zavarai sok bosszúságot okoznak a lakosságnak. Ilyen jelenségek a legfejlettebb világvárosokban is fellépnek. A vízellátás üzembiztonsága és zavartalansága megköveteli azonban, hogy városainkban és a legjelentősebb üdülőterületeken a csúcsfogyasztási időszak vízellátási nehézségeit fokozatosan kiküszöböljük. A városi vízműkapacitás csaknem 60 százalékát az ipar és a közületek vízszükségletének kielégítése köti le. Ennek csökkentését megfelelő gazdasági szabályozókkal, ipari vízművek építésével is elősegítjük. Az ipar vízigényének kielégítése a települések vízműveiből csak akkor engedhető meg, ha a kapacitásfejlesztés beruházási költségeihez az üzemek hozzájárulnak. A nagy térségekre kiterjedő regionális vízművek mindinkább előtérbe kerülnek. Ilyenek épülnek már — többek között — a borsodi iparvidéken, a Mátrában, a Balaton térségében. A jelentős lemaradás megszüntetése sürgeti a csatornázás előtérbe helyezését. Céljaink szerint a vízi közművesítésre előirányzott beruházások 60 százalékát csatornázásra, 40 százalékát pedig vízellátásra tervezzük fordítani. Inkább fejlesztjük némileg lassúbb ütemben a vízellátást, de vessünk véget annak az állapotnak, hogy településeink egy része csatornázás, belsőségi vízrendezés hiányában elvizenyősödik, a talaj vízállása emelkedik, ahogyan ez még a főváros egyes külső kerületeiben is bekövetkezett. A telepítési döntésekben, az ipari üzemek telephelyének kiválasztásában körültekintőbben kell számolni a vízgazdálkodási feltételekkel. Az állami ipar 70 százaléka ugyanis éppen azokra a területekre települt — Pest, Borsod, Fejér, Komárom, Veszprém megyékben —, ahol a legkevesebb a víz, és erre a térségre jut az összes ipari vízfelhasználás 84 százaléka. Kívánatos, hogy a jelentős vízfogyasztású, nagyobb ipari üzemek elsősorban a Duna vízkészletét vegyék igénybe. Az ipartelepítési törekvések a Dráva mentén is kedvező vízgazdálkodási feltételekre találnak. A Tisza vízgyűjtőjén a vegyipar jelentős fejlesztése a folyó amúgy is szűkös vízkészletének fokozott igénybevételét jelenti. A vizek minőségének hatékonyabb védelmére figyelmeztet, hogy felszíni vizeinknek már csupán egyharmada természetes tisztaságú. Az ipari szennyvíz káros hatásának megszüntetésére 1976-ig minden ipari üzemnek meg kell építenie szennytisztító berendezését. El kell érnünk, hogy a szennyvíz-tisztítás a gyártási technológia szerves része legyen, az ipari üzemek a víz minőségének védelmére vonatkozó rendelkezéseket megtartsák, szennyvíztisztító telepeiket megépítsék és jó hatásfokkal üzemeltessék. Sem a lakótelepekről, sem vegyszerek mezőgazdasági felhasználása következtében ne jusson szennyezés a vizekbe. A közvéleményt sokat foglalkoztatja, hogy országunk bővelkedik gyógy- és hévizekben. Valóban, az ország területének egyharmadán magas kalóriaértékű, 60 C fokot meghaladó hőmérsékletű víz tárható fel. A már felszínre hozott hévíz hasznosítására fürdők, növényházak egész sora épült. A termálvizet helyenként •— mint Szegeden — lakások melegvíz-ellátására és fűtési célra is használják. A jövőben kedvező adottságaink túlzásoktól mentes, reális, gazdaságos hasznosítását irányoztuk elő. A mezőgazdasági vízgazdálkodás gyorsabb, eredményesebb fejlesztéséhez a mezőgazdaság szocialista átszervezése nyitott utat. A korábban élesen különválasztott vízrendezés és vízhasznosítás komplex, egységes rendszerré forrt össze. A vízrendezés nem egyedül a vizek elvezetésére törekszik, hanem elsősorban a jobb gazdálkodásra a csapadékvízzel, a hasznosítható vízfelesleg megtartására és a káros vizek elvezetésére. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésén korábban — egyoldali műszaki szemlélettel — főként a csatornahálózatok, szivattyútelepek, nagy térségek vízviszonyaira kiható létesítményrendszerek építését értettük. De most előtérbe lépett, központi jelentőségű feladattá emelkedett az üzemi vízgazdálkodás. Az új mechanizmus feltételei között még kedvezőbb lehetőség nyílik arra, hogy az üzemek erőiket a közös feladataikra egyesítsék, a vízi társulatok útján együttes erővel teremtsék meg a szükséges anyagi eszközöket, amelyek erejüket egyébként külön-külön 'meghaladnák. Az üzemen belüli és a nagyobb térségekre kiható vízgazdálkodásnak egységes, Összehangolt rendszert kell alkotnia. A területi összefüggéseket azonban gyakran figyelmen kívül hagyják. Ha választanunk kell, hogy az országban sok helyen szétszórtan, részlegesen oldjuk meg a vízrendezést, vagy kevesebb helyen, de teljes körűen, úgy véljük, az utóbbi mellett kell döntenünk. Erre is vonatkozik a jól bevált igazság: „inkább kevesebbet, de jobban". A magyar vízgazdálkodás felszabadulás utáni fejlődésének egyik jelentős vonása, hogy az öntözés 400 ezer hektár területen hódított teret a mezőgazdaságban. Távlati fejlesztési elgondolásainkban másfél évtized alatt 1,5—1,7 millió hold öntözött területtel számolunk. Az elmúlt évek tapasztalatai és vitái alapján kétségtelen, hogy lejárt az ön-