Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1883 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1884 tos kérdés megoldásának érdekében — erőnkhöz mérten — megyei támogatást is biztosítottunk, és a jövőben mozaik-üzemet kívánunk létrehozni Somogyudvarhelyen, amellyel a megyei igényeken kívül országos érdekeket is szolgálnánk, de ehhez az üzemhez — éppúgy mint a nyílászáró üzemhez — csak pénzügyi eszközök összevonása, tehát a saját erőnkön kívül állami támogatás és OKISZ-támogatás is szükséges. Tisztelt Országgyűlés! Megyénk építőiparának fejlesztése alapjait képezi negyedik ötéves tervünk végrehajtásának, és úgy gondolom, hogy fontos kérdést érintettem akkor, amikor az 1968. évi tapasztalatok alapján építőiparunk továbbfejlesztésének fontosságát hangsúlyoztam és a fejlesztésre vonatkozó megoldásokkal kapcsolatban javaslatokat tettem. A beterjesztett törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Soron következő felszólaló Szabó István képviselőtársunk. SZABÓ ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az 1968. évi költségvetés teljesítésének és a gazdálkodás tapasztalatainak megvitatása nemcsak egy az évenként ismétlődő országgyűlési napirendek közül, az átlagosnál jelentősebb év átlagon felüli fontosságú tapasztalatainak értékeléséről van szó. A tényeket össze kell vetnünk azzal a várakozással, amely a gazdaságirányítási reform bevezetésével kapcsolatban megnyilvánult. Bizonyára ez a kivételes körülmény is közrejátszott abban, hogy a mai napirend megvitatására csak az év derekán kerülhetett sor. Vályi Péter elvtárs előadása tapasztalatainkkal egyezően mutatta meg, hogy a várakozás — természetesen ésszerű és megfontolt várakozásra gondolok — nyugodtan egybevethető a tényleges eredményekkel. Néhány hónappal ezelőtt a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa részletekbemenően foglalkozott a termelőszövetkezetek gazdálkodásának elemzésével. Testületünk szemléletmódja, sajátos feladatának megfelelően az volt, hogy a népgazdaság, a környezet milyen hatást gyakorol a termelőszövetkezetek gazdálkodására és fejlődésére. A jelentés viszont egyebek között azt vizsgálja, hogy a termelőszövetkezetek munkája milyen hatásokat erősít, hogyan illeszkedik be a népgazdaság egészébe, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kétféle megközelítés ellenére a megállapítások és a következtetések valamennyi lényeges kérdésben egyeznek. A legtöbb vonatkozásban összhangban vannak Dimény elvtárs értékelésével is. Bebizonyosodott, hogy a közgazdasági ösztönzők a termelésre senkentően hatottak, az érdekeltségi rendszer a termelőszövetkezeteket a korábbinál lényegesen nagyobb önállóság mellett is a népgazdasági igények kielégítésére mozgósította. Nagy többségük élni tudott a megnövekedett önállósággal. Igen kedvező jelenség, hogy lényegesen csökkent a mérleghiányos, gazdasági és pénzügyi szempontból rendezetlen termelőszövetkezetek száma. A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek, ha mérsékelten is, de fejlődtek, az új támogatási formák segítséget adnak egy igen szerény jövedelmi-termelési színvonal biztosításához. A termelőszövetkezetek vezetőit és a tagság aktívabb tömegeit nagy megnyugvással tölti el, hogy a termékek nagy része a termelési költségekkel összhangban levő jó áron értékesíthető, a bevételek a gazdaságok nagyobb részében fedezik a költségeket, módot adnak a fejlesztésre és a személyes jövedelem növelésére. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy 1968-ban is töretlenül fejlődött az 1958. évi februári tézisekkel kezdődő agrárpolitika. A nagyobb önállóság, a gazdasági döntések lehetősége a legtöbb termelőszövetkezeti vezetőséget gondolkodásra késztette. Még a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát is meglepte, hogy a gazdaságok nagy része mennyire érzékenyen reagál a közgazdasági szabályozókra, milyen gyorsan tör utat a közgazdasági gondolkodás. Ez a jelenség örvendetes még akkor is, ha azoknál a termelési ágaknál, ahol nem sikerült megfelelően kialakítani az anyagi érdekeltséget — elsősorban a vágómarha és a tejtermelésre gondolok —, most egyes vonatkozásban visszaüt, a termelési kedv lanyhulásában nyilvánul meg ez az érzékenység. A termelői magatartás felszínre hozza, hogy a jövedelem jelentősebb része az elsődleges termelési ágakból származik. De ezt is akartuk, annak érdekében, hogyha valamit nem jól terveztünk, azon időben igazítani tudjunk. A közgazdasági szemlélet és gondolkodás azonban nem azonos minden termelőszövetkezetben a szakszerű, elemző közgazdasági munkával. Ismert, hogy milyen kicsiny a közös gazdaságokban dolgozó szakképzett közgazdászok száma. Az elmúlt év tapasztalatai alapján ezért az a következtetés is levonható, hogy a különböző ösztönzők közül vonzóbbak, nagyobb hatásúak a jó árak, és kevésbé hatásosak a kedvezmények és az állami támogatások. A támogatásokat a jelenlegi ipari árak miatt természetesen nem lehet megszüntetni vagy mellőzni. Mégis az előbb mondott jelenség olyan realitás, amelyet az előttünk álló időszakban a termelői magatartás formálásánál még célszerű figyelembe venni. Annál is inkább, mert ez egybeesik az önálló gazdálkodás szempontjaival és azzal az igénnyel, hogy üzemi és népgazdasági szinten tisztán lássuk az ár- és az értékviszonyokat. $ A termelőszövetkezetek helyzetében bekövetkezett változások és más tényezők az egész élelmiszergazdaság területén napirendre tűzték a termelés és a fogyasztás közötti szoros és szervezett vertikális kapcsolatok gondolatát. Ebből a szempontból nagyon jelentős és hasznos intézkedés volt az élelmezésügyi, a földművelésügyi minisztérium és más országos főhatóságok öszszevonása, egységes ágazatilag felelős minisztériummá. A következő időszakban bizonyára jelentős gyakorlati lépések történnek majd az integráció tényleges kiépítésére. Ennek a termelés, az áruközvetítés és a fogyasztás összhangja szempontjából minőségileg új rendszernek a szükségessége azt hiszem vitán felül áll. Kötelességem