Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1867 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1868 színre kerüljenek, s megkezdjék azok vállalaton belüli vagy a vállalatok közötti tervszerű átcso­portosítását oda, ahol égető munkaerőhiány van, elsősorban a szolgáltató ágazatokba. Tervszerű munkaerő-átcsoportosításra eddig csak a szénbányászatban került sor. Ez a kor­mányhatározatnak megfelelően és az érintett bá­nyászok számára is elfogadható módon ment végbe. Ez egyben pozitív példa arra, hogy a struktúraváltozással, az elavult termékek gyár­tásának fokozatos leállításával együtt járó, vagy már ma is meglevő jelentős felesleges munkaerő átcsoportosítását a szocialista állam a dolgozók érdekét is mindenképpen szem előtt tartva ké­pes megoldani. Tisztelt Országgyűlés! Az új gazdaságirányí­tási rendszer jelentősen megnövelte a gazdál­kodó szervek önállóságát, alapvetően megváltoz­tatta a gazdaságirányítás eszközeit Ezért termé­szetszerűen ma másként vetődik fel az ágazati irányítás kérdése, a minisztériumok felelőssége, mint a korábbi években. Az ágazati irányítás megváltozott követel­ményeinek megfelelő minisztériumi tevékenység még nem bontakozott ki teljes egészében minden területen. A hatósági felügyeleti teendők ellátása általában rendben folyik. Egy-két kivételtől el­tekintve viszont — így a közlekedéspolitika, a járműfejlesztési program és az élelmiszer-gazda­ság fejlesztése — nem kielégítő az előrehaladás az ágazati iparpolitikában, a műszaki gazdasági fejlesztési koncepciókban, a hatékonyabb válla­lati működést, elősegítő tevékenységben. Éppen ezért ezen a téren nagyobb aktivitásra, bátrabb kezdeményezésre lenne szükség valamennyi ága­zati minisztériumnál. További pontosításra, egyes vonatkozásban tisztázásra szorul a kockázat és a felelősség meg­oszlása a minisztériumok és a vállalatok között. A magyar vállalatokat az elmúlt húsz év során az előrelátható és kivédhető kockázatok alól mentesítettük. Igaz, hogy ennek mélyén az egy­szerű dolgozók védelmének szándéka rejlett, de ezzel együtt még sok minden mást is megvéd­tünk, amit nem akartunk. így például egy-egy vállalat gyenge vezetését, túlhaladott termelési módszereket és gyártmánystruktúrát, a tervet megállapító intézmények — és ezeken belül sze­mélyek — csalhatatlanságának látszatát. Ma már egyértelműen világos előttünk, hogy minden fejlesztési elképzelés és minden gazdasági dön­tés kockázattal jár. Kockázatvállalás nélkül nincs előrehaladás, s az ilyen vezetés csak maradi, kon­zervatív lehet. Ebből az is következik, hogy a kockázat kihatásait annak a szervnek kell visel­nie, ahol a döntést hozták. Ez egyben természe­tesen a döntési hatáskörök centralizációjának és decentralizációjának alaptézise is. Az irányító szervek és a minisztériumok kockázata elsősorban társadalmi jellegű. A re­form során igen helyes volt a vagyonbiztosítási rendszernek és a tartalékképzésnek az állami vállalatokra történő kiterjesztése, mert a kocká­zat nagy részét lényegében vállalati szintre he­lyezte. A gazdasági reform tehát megteremtette a kockázat viseléséhez az objektív anyagi felté­teleket. Jelenlegi vállalati szervezeti rendszerünket a régi gazdasági mechanizmusból örököltük. Irá­nyítási rendszerünk korszerűsítése szükségessé teszi, hogy a vállalati szervezeteket is fokozato­san ehhez igazítsuk. Szükséges vizsgálni, hogy a szervezeti keretek vagy jogszabályi, hatósági elő­írások ma már milyen mértékben akadályozzák a nagyobb vállalati mozgékonyságot. A meglevő vállalati szervezet legfőbb hiányossága a legtöbb esetben az, hogy a gazdasági funkciók, a hatás­körök és a belső információk túlzottan centrali­záltak. A vállalatokon belüli centralizáltság túl­zott foka ténylegesen akadályozza a piaci impul­zusok gyors és közvetlen észlelését, az igények rugalmas kielégítését. Meggyőződésem szerint fokozatosan megol­dandó feladat számunkra a vállalati szervezet megfelelő korszerűsítése, amely fejlődésünk je­lenlegi szakaszán általában az egyszerűsítést je­lenti. A vállalati szervezeti rendszeren eszköz­lendő folyamatos változtatásoknál arra kellene törekedni, hogy az ésszerűség határáig csökken­jen a vállalati monopolhelyzet és az egyes ágaza­tokban jelentkező indokolatlanul túlzott, az igé­nyeket követni nem tudó szervezeti centralizált­ság. A túlzott centralizáció fékezi a gazdasági egy­ségek — trösztön belül a vállalat, országos válla­laton belül a gyár — alulról jövő kezdeményezé­seit. Különösen élesen jelentkezik ez az országos vállalatoknál, trösztöknél, ahol komoly erőt kép­viselő belső egységek — vállalatok, gyárak, gyár­egységek, üzemek, hálózati egységek — a szük­séges önállósággal nem rendelkeznek. Vagy pél­dául a kereskedelem szervezeti felépítésében, ahol a nagy üzleteknek is sokszor kicsiny az ön­állóságuk. Közvéleményünk jelentős része az üzemegységek önállóságát minimálisnak tartja. A vállalaton belüli önállóság fokozása érdekében biztosítani kell a vállalati egységek operatív ön­állóságát, a munkáltatói jogok decentralizálását, a helyi adottságok maximális figyelembevételét. A vállalati szervezet korszerűsítését természe­tesen nem kampányszerűen, hanem megfontol­tan és jól előkészítve kell végrehajtani oly mó­don, hogy az semmiképpen ne okozzon fennaka­dást a termeléssel szemben jelentkező igen je­lentős ellátási és exportfeladatok teljesítésében. Ügy látjuk, hogy egyes ágazatokban a feltételek máris adottak ahhoz, hogy a korszerűsítést, a jövő év elején megvalósítsuk. Más ágazatokban pedig egy-két év alatt ezeket a feltételeket meg lehet és meg is kell teremteni. A vállalati szervezet tökéletesítése, az ön­állóság fokozása különösen fontos az olyan ága­zatokban, amelyek közvetlen szerepet játszanak a lakosság igényeinek kielégítésében. Ilyennek tekinthetjük például az élelmiszeripar, a textil­ipar vállalatait, továbbá a belkereskedelmet. Az élelmiszeripar területén jelenleg négy tröszt és 12 országos vállalat tevékenykedik. Az elmúlt év tapasztalatai azt igazolják, hogy ebben a szervezeti felépítésben — bár történtek intéz­kedések a szervezet egyszerűsítésére és a hatás­körök decentralizálására — a trösztök és az or­szágos vállalatok egységei — ezt tegnap szóvá tette Bodogán elvtárs is —, nem rendelkeznek

Next

/
Oldalképek
Tartalom