Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1863 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1864 maga teljességében azonban csak több év alatt bontakozik ki. A reform tehát jelenleg sajátos, átmeneti időszakban van. E sajátos átmeneti időszakra a következő gazdaságpolitikai célokat tűztük ki. A termelés, az áruforgalom és a beruházások folyamatossága ne törjön meg, a fogyasztás pedig tervszerűen növekedjék. Induljon meg a termelés szerkezetének változása, jobb igazodása a belső és a külső piaci igényekhez. Javítsunk az árarányokon, közelítsünk jobban a ráfordításokhoz és a piaci értékítélethez, biztosítva a viszonylagos árstabilitást, legyen szilárd a forint. A kívánatos munkaerő-áramlás mellett ne csökkenjen a foglalkoztatottság szintje, munkanélküliség átmenetileg se alakuljon ki. Fokozatosan javuljon a jövedelmezőség és a népgazdaság egyensúlya. Ügy látjuk, hogy e célok megvalósításában, a kormányzati szervek munkájában egészében érvényre jutnak a párt politikájának és határozatainak elvei, az állami szervek újszerű feladataikat általában és alapjában véve jól látják el. A reform bevezetése óta eltelt csaknem másfél év tényei gazdaságpolitikai taktikánk helyességét tanúsítják, gazdaságpolitikai célkitűzéseink valóraváltásában mind a múlt esztendőben, mind az idei év első felében számottevő eredményeket értünk el. Ezek tükrében bátran mondhatjuk — mert ez felel meg az igazságnak —, hogy a reform, amint tegnap számos felszólaló is hangsúlyozta, életképesnek bizonyul. Mai gazdasági mechanizmusunk a népgazdaság folyamatos fejlődését biztosítja a vállalatokra, szövetkezeti gazdaságokra bontott kötelező tervutasítás nélkül is, miközben a réginél jobban ösztönöz a gazdasági hatékonyságra és a gazdasági egyensúlyra. Alkalmas tehát az össztársadalmi érdekeket kifejező gazdasági célok megvalósítására, a szocialista tervgazdálkodás fejlesztésére hazánkban. Az állami irányító szervekre a reform bevezetésével az az alapvető feladat hárult, hogy tevékenységük középpontjába a gazdasági hatékonyság növelését helyezzék, szorgalmazzák nagy erővel a munka termelékenységének fokozását és a vállalati eszközök jobb kihasználását. Az állami irányító szervek munkájának tovább javítása érdekében felszólalásomban szeretnék érinteni néhány olyan problémát, amely éppen ezzel van kapcsolatban, s amely problémák jó megoldása véleményem szerint a gazdasági reformnak még előttünk levő nagy próbatétele. Mai és egyben hosszú távú feladataink közül az egyik legfőbb a gazdasági struktúra kedvező alakítása, ezen belül a gyártmánystruktúra módosítása, kedvezőbbé tétele. Hosszú távú népgazdasági terveinkben a gazdasági struktúra olyan kialakítását tűzzük ki célul, amely mellett gyorsabban nőhet a nemzeti jövedelem és a mainál jobban, magasabb színvonalon tudjuk kielégíteni a belső piac sokoldalú termelési, fogyasztási igényét, és amely biztosítja a nemzetközi munkamegosztásban, ezen belül az elkövetkező évek során kibontakozó szocialista gazdasági integrációban való hatékony részvételünket. A gazdasági struktúra korszerűsítése érdekében több irányú tevékenységet kell végeznünk. A jelen és a jövő szempontjából is kedvező ágazati struktúrát kell kialakítanunk. Ezt úgy érhetjük el, hogy a népgazdaságon belül növeljük, éspedig érdemlegesen növeljük a hatékony, korszerű és a piacon — a külső és belső piacon — keresettebb termékeket előállító ágazatok részarányát. Sokat lehet és kell változtatni a termelői struktúrán a vállalati szférában is. A lehetséges stuktúraváltoztatásnak, a hatékonyság növelésének ez a leggyorsabban megvalósítható módja

r más szavakkal a gyártmánystruktúra megváltoztatása a termékösszetétel korszerűsítésével és a gyártási technológia fejlesztésével. A „mikro" gazdasági szférában, tehát a vállalatok körében végbemenő termékösszetétel-javítás szükségessé teszi a vállalati fejlesztések olyan irányú serkentését, amely elsősorban a korszerű, versenyképes termékek gyártásának fejlesztését tűzi ki célul. Az új gazdaságirányítás feltételei alkalmasak arra, hogy vállalatainkat ilyen irányban ösztönözzük. A reform bevezetése óta eltelt rövid időszakban vannak már biztató,, kedvező eredmények, amelyek a termékstruktúra-változtatás megindulására mutatnak. Számos vállalatnál megfigyelhető a gyártmányösszetétel olyan elmozdulása, amellyel nő a versenyképes, az igényeket magas színvonalon kielégítő termékek részaránya és a gazdaságtalanul előállított termékek vagy ezek egy részének kiszorulása a termelésből. Ez elsősorban ott figyelhető meg, ahol kutatással, külföldi licenciáknak az eddiginél bátrabb megvásárlásával és gyártmányfejlesztéssel erre megfelelően felkészültek, illetve, ahol a piac erőteljes nyomása ilyen irányban érvényesült. Meg kell azonban mondanom azt, hogy az elavult és mérsékelt keresletnek örvendő termékek kiszorulása túl lassú. Ez egyik komoly gyengesége a reform következetes megvalósítására irányuló munkánknak. A vállalatok magatartására még mindig az a jellemző, hogy a termelési kapacitások extenzív kihasználását és nem eléggé a keresettebb áruk gyártását szorgalmazzák. Erre lehetőséget adott és ad még ma is munkaerő-gazdálkodásunk fogyatékossága és bérpolitikánk bizonyos ellentmondása is. Részben emiatt sok vállalat még nem kényszerül a korszerű, műszakilag versenyképes termékek előállításának erőteljes fokozására. Meggyőződésem szerint népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy vállalataink érintett része a mai kényelmes állapotból mielőbb kimozduljon. Iparpolitikai, kereskedelmi és gazdasági eszközökkel el kell érnünk mielőbb, hogy a korszerűtlen, gazdaságtalan gyártmányok termelése és exportja csökkenjen, amelyek voltaképpen nem hoznak jövedelmet a társadalomnak, csak az inkurrenciát növelik és a nemzeti jövedelem egy részét befagyasztják. Ezt a luxust a jövőben még kevésbé engedhetjük meg magunknak! Szeretnék hangot adni a vállalati közhiedelemmel szemben annak az egyre erősödő véleménynek, hogy a mostani időben a struktúrajavításnak nem egyedüli és nem is fő eszközei az új egyedi nagyberuházások, amelyek köztu-