Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-3
161 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 162 üzemági tevékenység kilépett a saját hatáskörben fellelhető anyagok előállításából. Általában mindannyiunk előtt ismeretes, hogy iparunk — különböző körülmények folytán — sok esetben olcsó, gyakran nagyon filléres dolgokat nem gyárt, tehát hiánycikkek mutatkoznak. Ezt tudva, különféle jól képzett szakemberek meglepik a termelőszövetkezeteket, különböző melléküzemági felajánlásokat tesznek, létrehoznak dolgokat, kihasználva a termelőszövetkezetet — tisztelet a kivételnek^ — és sok esetben ráfizetéssel folytatja a termelőszövetkezet ez irányú tevékenységét. Nézetem szerint ezen nagyon hamar és hathatósan lehetne segíteni, mert hiszen a munkásparaszt szövetségnek _ eddigi egyik legragyogóbb példája a patronálás Volt. A gyakorlatban a termelőszövetkezeteink konkrétan élvezik ennek hatását. A patronálás keretében az adott vállalatok az amúgy is túlzsúfolt, kisebb üzemrészeket, avagy nagy kézi munkaerőt igénylő, kisebb szakértelmet kívánó gyártmányok gyártását lehelyezhetnék az illetékes, arra alkalmas termelőszövetkezetekbe, s azok a kölcsönös előnyök és jogok alapján végezhetnék ezt a feladatot. Én nem Japán példáját akarom másolni, ahol lassacskán a családi házakban állítják elő a tranzisztoros rádiókat, de a mi magyar parasztságunk is meg tudná csinálni az egyszerűbb anyagok, alkatrészek gyártását. Konkrétan kedden tárgyaltam egy fővárosi kereskedelmi szakemberrel, aki felajánlotta —, hogy ponyvakarikákat készítsünk, mert országos a hiány. Ezt mind meg tudnánk csinálni. Egyszerű, filléres dolog, s a munkaerőt le tudnánk kötni falun is. Ez csak egy kis példa. Ma már mindannyian, akik mint gazdasági vezetők dolgozunk, meg vagyunk győződve arról, hogy a melléküzemági tevékenység nagy segítséget nyújt az adott gazdaságoknak. Járásunk területén nem egy példával tudunk szolgálni, ahol a melléküzemági tevékenység folytán az állattenyésztés, a növénytermelés 50— 60 százalékos növekedést mutat, s a helyi lakosság, fiatalság 60—70, sőt 80 százalékos bekapcsolását eredményezi a munkába. Helyhez köti. őket. Javasolom, hogy az illetékes szakminisztériumok, a vállalatokkal megtárgyalva, a patronálás e nemes intézményét fejlesszék tovább ilyen irányban is, s ha ezt megtesszük, akkor — úgy gondolom —, hogy a népgazdaságnak, szocialista iparunknak, mezőgazdasági üzemeinknek szintén javára és hasznára fog válni. A kormány beszámolójával egyetértek. Köszönöm szépen a meghallgatást. (Taps.) ELNÖK: Bata János képviselőtársunkat kérem szólásra. BATA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A kisipari szövetkezetek dolgozói előtt behatóbban akkor váltak ismeretessé a gazdasági mechanizmus reformjának irányelvei, amikor a múlt év júniusában V. országos kongresszusukat készítették elő. A kongresszuson elfogadták az irányelveket, majd az ÖKISZ vezetősége a vonatkozó párt- és kormányhatározat alapján intézkedési tervet fogadott el a gazdaságirányítás új rendszerével kapcsolatban a szövetkezeti iparra háruló feladatokról. E terv — széles körű megtárgyalása után — két irányú feladatot tartalmaz. Először olyanokat, amelyeket a szövetkezeti iparban is változtatás nélkül kell végrehajtani, másodszor olyanokat, amelyek a csoporttulajdon sajátosságaiból eredően eltérő rendezést igényelnek. A szövetkezeti ipar gyakorlati szakembereiből alakult bizottságok az intézkedési tervet megtárgyalták, és javaslataik alapján az OKISZ érvényesítette az elgondolásokat. Emellett önálló javaslatokat is dolgozott ki, s megfelelő határozatokat hozott. Ilyen módon kifejezésre jutottak a szövetkezeti ipar sajátosságai a gazdasági és pénzügyi ellenőrzés rendszeréről, valamint a népgazdasági tervezés új rendjéről szóló gazdasági bizottsági határozatokban. A reformmal kapcsolatos feladatokról szóló kormányhatározat a szövetkezeti sajátosságok figyelembe vételét különösen azokban az előterjesztésekben igényli, amelyekben javaslatot kell tenni a kisipari szövetkezetek új gazdálkodási és anyagi érdekeltségi rendszerére, foglalkozni kell továbbá a szövetkezeti szövetségek feladatkörével, a szövetkezetek és a szövetségekkapcsolatával. Ezeknek az anyagoknak az előkészítése most van folyamatban. A kisipari szövetkezetek gazdálkodási és érdekeltségi rendszere az új gazdasági viszonyok között tartalmazni fogja az állami vállalatok gazdálkodási és érdekeltségi rendszerének alapelemeit, ugyanakkor — ezekkel összhangban -— fenn fogja tartani a szövetkezeti sajátosságokat is. Ezeket az elemeket kívánjuk együttesen érvényesíteni a kisipari szövetkezetek pénz- és hitelgazdálkodásában, adózásánál, nyereségfelosztásánál, alapok képzésénél, a tagok munkájának díjazásánál és a nyereségből való részesedésüknél. Az állami vállalatokra vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével sajátos formákat alakítottunk ki a kisipari szövetkezetek különféle gazdasági-társulási formáira. Lehetőség nyílik a jövőben állami vállalatok és kisipari szövetkezetek közös vállalkozásaira is. A már említett másik fontos előterjesztés a szövetségek és a szövetkezetek kapcsolataival foglalkozik. Változatlanul szükség lesz a területi és az országos szövetségekre. Másként el sem képzelhető, hogy a 40 különféle iparágba sorolt, mintegy 236 000 tagot számláló, több mint 1 100 kisipari szövetkezet munkájában a párt és a kormány politikai és gazdasági célkitűzései, az ágazati gazdaságpolitika szempontjai egységes elvek alapján, ugyanakkor azonban a szövetkezeti jellegből származó előnyök maximális felhasználásával érvényesüljenek. Fontos politikai és gazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a húszmilliárd forint évi termelési értéket produkáló szövetkezeti ipar továbbra is fejlődjék, s továbbra is érvényesüljenek azok az ösztönzők, amelyek segítségével a szövetkezeti ipar termelésének bővítése, a lakosság szükségleteinek kielégítése, az építkezési munkák, az export növekedése és a szövetkezeti munka egyéb területein a mostani fejlettség fokáig eljutott. Ebben nagy része volt a