Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

159 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 160 tási szövetkezetek — és a kisipari termelőszövetkezetek státusát, gazdálkodási rendjét szabályozná. Fook elvtárs kijelentette, a kormány egyetért a szövetkezeti főtanács gondolatával, ez pedig felveti az úgynevezett szövetkezeti kódex szükségletét. Jó lenne törvény-szinten szövetkezeti alaptörvényt alkotni, amely mindhárom szövetkezeti típusra vonatkozólag alapvetően meghatározná azok helyét a mi társadalmunkban. A szövetkezeti társadalmi tulajdon funkcionálására vonatkozólag ugyanis semmilyen állami jogszabályunk nincs, ha eltekintünk a PTK-nak egy egészen nyúlfarknyi rendelkezésétől, amely azonban nem elegendő. Természetesen nem részletes törvényre gondolok, hanem a Munka Törvénykönyvéhez hasonló keretjellegű szabályozásra. Engedjék meg, tisztelt Képviselőtársaim, hogy még egy gondolatot felvessek a megérett kérdések között, ez pedig a tanácsok helyének, szerepének tisztázása. A tanácsok működéséről már 17 éves tapasztalatunk van, s ezek alapján tudjuk, érezzük, hogy e területen sok minden nincs tisztázva. Tisztázatlan a tanács viszonya a legfelső állami szervhez, az Országgyűléshez, az Elnöki Tanácshoz, nem tiszta még viszonya a legfelső államigazgatási szervhez, a Minisztertanácshoz. Jó lenne tisztázni a tanácsok, mint államhatalmi szervek viszonyát a minisztériumokkal. 'Egyszóval jó lenne napirendre tűzni a tanácsok kérdését a hatalom érdekében, az elvi tisztaság érdekében, a minisztériumok, a tanácsok és nem utolsó sorban a tanácsi apparátus érdekében. És jó lenne tisztázni a tanácsi dolgozók, mint munkavállalók helyét a többi munkavállalók között. A kongresszus határozott abban a kérdésben, hogy új tanácsi törvényt kell alkotni. Mielőtt az új tanácsi törvény az Országgyűlés elé kerülne, érdemes lenne napirendre tűzni a kérdést az Országgyűlésben, hogy jól előkészítetten előbb általában és elvileg tisztázzuk ezeket a viszonyokat. Ez lényegileg egy kicsit a gazdasági mechanizmus után állami mechanizmusunk kérdésének napirendre tűzése lenne. Szeretném mégegyszer kijelenteni, *iogy egyetértek a kormány beszámolójával és azt elfogadom. Azért, hogy az Országgyűlés állásfoglalása helyesen tükrözze a legfőbb államhatalmi szerv és a kormány viszonyát, javaslom, hogy az Országgyűlés hagyja jóvá a Minisztertanács jövőre vonatkozó elképzeléseit. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Horváth Kálmán képviselőtársunk. HORVÁTH KÁLMÁN: Kedves Képviselőtársaim! Fock elvtárs beszámolójában a gazdasági reformmal kapcsolatosan aláhúzta a munkaerőgazdálkodás fontosságát. Mindezt végighallgatva és átgondolva, én is szeretnék a falu munkaerő-helyzetéről néhány szót szólni és javaslatomat is megtenni. Általában mindannyian tudjuk, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság megszervezése után a fiatalság a nem megfelelő munkakörülmények miatt — sajnos — elment a városba, az üzemekbe dolgozni. Mi, gazdasági vezetők sok problémával küzdünk, hogy a munkaerőt valahogy visszahozzuk és beállítsuk a mezőgazdasági termelésbe. Országosan általánossá válik, főleg a rossz gazdasági körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetekben, hogy melléküzemági tevékenységgel foglalkoznak. Ezek főleg a helyi anyagokra, a természeti kincsek feltárására korlátozódtak. Sajnos azonban a homok- és kavicsbányák megnyitásával, mészégetéssel nem tudtuk a fiatalságot visszahozni. Felvetődik tehát bennem a kérdés, hogy jobban meg kellene értenünk a fiatalság igényeit és megfelelő helyzetet kialakítani, hogy falun is megtalálják azt, amiért a városba, vagy az ipari üzemekbe mennek el. Ezek a melléküzemágak lassan kilépnek a helyi anyagok keretéből és nem egy termelőszövetkezetben találunk zsírfeldolgozó, műanyagipari, mozaiklap-gyártó stb. üzemeket. Nagy problémával küzdünk itt, azzal, hogy jónéhány éve, 1955-ben, a forgalmi adó kulcsokra vonatkozó rendelet megjelenésekor még az volt a szemlélet, hogy a termelőszövetkezetek csak mezőgazdasági ténykedéssel foglalkozzanak, a jelen körülmények között hátrányos helyzetben vannak a kisipari szövetkezetekkel, sőt — mondhatnám — a kisiparosokkal és kiskereskedőkkel szemben is. A 21/1955. számú pénzügyminiszteri rendelet a mozaiklap gyártásnál a forgalmi adó kulcsát a termelőszövetkezetek esetében 20 százalékban állapította meg, egy másik rendelet a kisiparosnál és a magánkereskedőnél viszont, aki azt mindjárt el is adja, 15 százalékban. Említettem, hogy a helyi anyagok gyártásának keretéből a termelőszövetkezetek sokhelyütt kiléptek. Járásunkban például van egy termelőszövetkezet, amely hulladékbőr feldolgozásával foglalkozik. Az ilyen cikkek után a kisiparos 10—12—15 százalékos forgalmi adót fizet, a termelőszövetkezet viszont általánosságban, mindent egy kalap alá véve, 35 százalékot. A gazdasági vezetőknek az a törekvése tehát, hogy a falun levő kihasználatlan munkaerőt bekapcsolják a termelésbe, sok esetben olyan akadályokba ütközik, hogy a termelés már a ráfizetés határát súrolja, de kénytelenek vagyunk folytatni, mert az embereknek, családapáknak, családanyáknak, a csökkent munkaképességű dolgozóknak munkát kell adnunk. Javasolnám a megyei pénzügyi osztályok felhatalmazását arra, hogy az ilyen kirívó esetekben saját hatáskörükön belül segíthessenek. Most ugyanis hosszú kérvényezés és sok-sok huza-vonába telik, amíg esetleg választ kapunk, vagy kérésünk teljesül. Ugyancsak javasolnám, mivel tudom, hogy most van folyamatban a jövedelemelvonás különböző formáinak kidolgozása, hogy a jövőben tegyünk különbséget — mert a melléküzemági tevékenység még jobban fokozódik — azok között a termelőszövetkezetek között, amelyek termel vényeiket, az előállított termékeket az iparnak vagy a nagykereskedelemnek adják át és azok között, amelyek az előállított értékeket, gyártmányokat közvetlenül a szabadpiacon értékesítik, tehát nem kapcsolódnak be az ország kereskedelmi Hálózatába, Mint már korábban is mondtam, a mellék-