Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-3
129 Az Országgyűlés 3. ülése, 19 A túlméretezettség következtében egyes tejüzemeink kapacitásának kihasználása kedvezőtlen. Nagy a szállítási távolság is. Például a gyön- ' gyösi új tejüzem ellátási körzetének átmérője mintegy 100 kilométer. Ez a nagy szállítási távolság akadályozza a vidék rendszeres tej ellátásába történő bekapcsolását, de sokszor a megfelelő hűtőlánc ki nem építése miatt minőségi hibákhoz is vezet. A mezőgazdasági termelő üzemeket azonban igen érzékenyen érinti az a körülmény is, hogy a tej feldolgozása során keletkező melléktermékek közül a fölözött tejnek csak mintegy 50 százalékát szállítják vissza a mezőgazdaságba, mert az üzemek felvásárlási körzetének nagy kiterjedése folytán a szállítási költség emelkedése csökkenti a feltakarmányozás gazdaságosságát. A fölözött tej visszaszállítása például az üzembe 30 kilométeres szállítási távolságig gazdaságos. Ennél nagyobb távolság esetében a gazdaságok általában nem viszik vissza a fölözött tejet. Még rosszabb a helyzet a savó és egyéb melléktermékek esetében, mert itt a gazdaságos szállítási távolság csak mintegy 10—15 kilométer. Hogy a keveréktakarmány-gyártás túlzott koncentráltsága a mezőgazdaság számára milyen káros, az már közismert az egész országban. Csupán anynyit jegyzek meg, hogy jelenleg a gazdasági abrakféléket átlagosan mintegy 20 kilométerre szállítják a gazdaságok oda és vissza. A példákat még lehetne folytatni, mert az előbbiekhez hasonló problémák mutatkoznak a terményszárításban, a szeszfőzdék esetében, a malomiparban, a konzervgyártásban és így tovább. Mindezekből következik az, hogy a mezőgazdasági termékek szállítási igénye igen nagymértékben megnövekedett. Az eddig nem tapasztalt szállítási problémák nem utolsó sorban az utóbbi időben végrehajtott ipartelepítés következményei. Ezeknek a szállítási csúcsigényeknek egy része a mezőgazdasági feldolgozó ipar körültekintő szervezésével és telepítésével a jövőben elkerülhető. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági termékek előállításának olcsóbbá tételére nagy erőfeszítéseket szükséges tenni. Indokolja ezt elsősorban pártunknak és kormányunknak az a törekvése, hogy népünk élelmiszerellátását minél bőségesebbé és minél olcsóbbá tegye. Köztudomású az is, hogy mezőgazdasági termékeink jelentős része tőkés piacokra kerül exportra. Különösen az utóbbi időszakban tapasztalnunk kell azt, hogy a verseny egyre inkább élesedik. Az eddig nagyon keresett magyar hízómarhával például egyre nehezebb bejutni a Közös- Piac országaiba. A versenyt csak úgy tudjuk állni, ha az eddigieknél olcsóbban termelünk. Az állati termékek olcsóbb előállításának — sok más között — egyik döntő láncszeme az, hogy az országban rendelkezésre álló olcsó melléktermékeket minél nagyobb mértékben és minél gazdaságosabban felhasználjuk. A mezőgazdasági feldolgozó ipar melléktermékeinek gazdaságos felhasználása, amint az előbbiekben rámutattam, korántsem tekinthető »7. július 13-án, csütörtökön 130 megnyugtatónak. Sajnos hasonló a helyzet a termelő üzemben adódó gazdasági melléktermékekkel is. Hogy milyen nagy mennyiségű takarmányanyagról van szó, legyen szabad néhány számmal érzékeltetni. A cukorrépakoronában, kukoricaszárban és csutkában foglalt szénhidrát táplálóanyagok takarmányértéke az 1966. évi termelési mutatók alapján mintegy 200 000 vagon szemeskukorica értékével egyenlő. Addig, amíg a felszabadulás előtt ezeket a takarmányanyagokat mintegy 80 százalékban használták fel a gazdaságok állatok takarmányozására, napjainkban a felhasználást körülbelül 30 százalékra lehet becsülni. Ez a körülmény mintegy 130 000—140 000 vagon szemeskukorica takarmányértékének megfelelő szénhidrátmennyiséggel rontja állattenyésztésünk takarmánymérlegét a lehetőségekhez képest. A 130 000—140 000 vagon, szemeskukoricát, az elmúlt évi átlagtermés alapján számítva, 720 000—770 000 katasztrális hold területen, vagyis az ország szántóterületének mintegy 8—9 százalékán lehet előállítani. Képletesen úgy is mondhatnám, hogy a szántóföldön előállított melléktermékek felhasználásával az ország jelenlegi szántóterületét mintegy 750 000 katasztrális holddal lehetne gyarapítani; A gazdasági melléktakarmányok jelenlegi kismértékű felhasználásának egyik oka a nagyüzemekben megtalálható szemlélet, amely nem törekszik eléggé ezeknek az olcsó, habár kisebb értékű takarmányoknak a felhasználására. A másik, az előbbinél súlyosabb ok az, hogy melléktermékeink betakarításának gépesítésére nem fordítottunk olyan nagy gondot, mint ahogy arra szükség lett volna. A fő termékek : répa, kukorica betakarításának gépesítése jelenleg napirenden van. Remélhetőleg rövidesen meg is fog oldódni, és ezzel megszűnik az a nagy veszteség, amely például egyik legfontosabb takarmánynövényünk, a kukoricaszem betakarításánál tapasztalható. Továbbra is fennáll azonban az, hogy a melléktakarmányok mellőzésével jelentős, takarmányozási célra felhasználható anyagok mennek veszendőbe. Már most, időben kell tehát gondolni arra, hogy mezőgazdaságunk és takarmánytermesztésünk gépesítését, illetőleg gépellátását úgy tervezzük, hogy a melléktakiarmányok felhasználására is lehetőség nyíljék. Tisztelt Országgyűlés! Az előbbi példák arra utalnak, hogy a mezőgazdasági feldolgozóipar, elsősorban saját vállalati érdekeit nézve, nincs .kellő mértékben tekintettel a mezőgazdasági üzemek adottságaira és körülményeire. Ez a jelenség akadályozza a mezőgazdaság egészséges fejlődését, de közvetve egész népgazdaságunkra is kedvezőtlenül hat. Javaslom tehát a mezőgazdasági feldolgozóipar helyzetének és telepítési elveinek felülvizsgálatát. Javaslom továbbá a népgazdaság anyagi erőforrásainak olyan csóporto* sítását, illetve a mezőgazdasági nagyüzemek olyan gépesítését, amely lehetővé teszi, hogy a mezőgazdaságban és az iparban jelentkező melléktermékek gazdaságos felhasználására lehetősség nyíljék. '