Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-3
127 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 128 és népünk ellen irányuló hecckampányokat. Ez fontos feltétele amnak, hogy kapcsolataink mindkét ország kormánya és egészséges közvéleménye akarata szerint a jövőben is tovább fejlődjenek. Tisztelt Országgyűlés! A kormány beszámolóját elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Guba Sándor képviselőtársunk. DR. GUBA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Vidéki lakosságunk örömmel tapasztalja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket pártunk és kormányunk a falusi lakosság életkörülményeinek javítására tesz. Ennek keretében mindnyájan nagy jelentőségűnek tartjuk a vidéki ipartelepítési terveket. Ezeknek a terveknek következetes végrehajtása lesz majd hivatva — reményeink szerint — arra, hogy többek között megyénk, Somogy megye lakosságának elvándorlása megszűnjön, hogy mindenki megtalálja a megélhetést otthon is. Meg kell azonban azt is mondani, hogy ezek a kétségkívül helyes és szükséges elgondolások nem mindig valósulnak meg teljes mértékben a vidéki ipartelepítés során. Tisztelt Országgyűlés! Egyik legfontosabb ipartelepítési irányelvünk, hogy az ipari üzem ott létesüljön, ahol a feldolgozásra alkalmas nyersanyag és az alkalmazásra váró munkaerő rendelkezésre áll. Ebből logikusan következik, hogy a vidéki ipartelepítés során minden mezőgazdasági megyében elsősorban a mezőgazdasági feldolgozó ipar az, amely ilyen szempontból számításba jöhet. Minden mezőgazdasági megyének alapvető érdeke tehát, hogy fejlett feldolgozó iparral rendelkezzék. örömmel vettük tudomásul azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint az elsődleges mezőgazdasági, ipari feldolgozásba bizonyos keretek között a termelőüzemek is bekapcsolódhatnak és ezáltal lehetőséget kapnak munkaerő-feleslegük bizonyos mértékű lekötésére. A mezőgazdasági termékek ipari feldolgozása azonban elsősorban továbbra is az állami feldolgozó ipar feladata lesz. A mezőgazdaság szempontjából nézve viszont több vonatkozásban is kedvezőtlennek tartható az a gyakorlat, amelyet az állami mezőgazdasági feldolgozó ipari objektumok létesítésével kapcsolatban tapasztalhatunk. Ezeknél a feldolgozó ipari létesítményeknél ugyanis a tapasztalatok szerint túlságosan nagymértékű a koncentráció. Ha az egységnyi termékre vonatkozó amortizációs költségeket nézzük, kétségkívül előnyösebb a nagyobb, koncentráltabb feldolgozó objektumok építése. Más a helyzet azonban akkor, ha a feldolgozó ipar túlzott koncentrációját a mezőgazdaság szempontjából vizsgáljuk. Ebben az esetben a mezőgazdasági termelőüzem főleg két szempontból kerül hátrányos helyzetbe: 1. megnövekszik a szállítási körzet. Ez a körülmény elsősorban nem a feldolgozó ipart, hanem a mezőgazdasági termelő üzemet, illetőleg végső fokon mindenképpen népgazdaságunkat sújtja. Egyrészt többletköltséget jelent, másrészt leköti az amúgyis szűkös szállítási kapacitást, 2. a mezőgazdasági termékek ipari feldolgozása során olyan melléktermékek keletkeznek, amelyek a mezőgazdasági termelő üzembe visszakerülve olcsó és gazdaságosan felhasználható takarmányokat biztosítanak. Minél nagyobb azonban a szállítási távolság, annál kevésbé gazdaságos a termelő üzemben annak felhasználása, olyannyira, hogy túlságosan nagy távolság esetén egyáltalán nem érdemes e termékeket a nyersanyagot előállító gazdaságokba visszaszállítani. Az előbbiek alapján tehát a mezőgazdasági termelő üzemek és a népgazdaság érdekei azt kívánják, hogy a mezőgazdasági feldolgozó ipar túlzott koncentráltsága a következő beruházásoknál ne forduljon elő. A mezőgazdasági feldolgozó ipar kerüljön közelebb a termeléshez. Ennek következtében jelentős szállítási költség és kapacitás megtakarításra, a mezőgazdasági termékek és az ipari melléktermékek kedvezőbb hasznosítására számíthatunk. Tisztelt Országgyűlés! Sokszor elmondják a mezőgazdaságról, hogy drágán termel. Ez a jelenlegi viszonyok között általában meg is felel a valóságnak. Ennek oka azonban több más között éppen az, hogy a gazdasági melléktermékeket — amelyekkel a termelési költségeket lényegesen csökkenteni tudná — nem tudja felhasználni, vagy azokat nem érdemes felhasználnia. Legyen szabad a következőkben néhány példával szemléltetni azt, hogy a mezőgazdasági feldolgozó ipar túlzott koncentrálása milyen nehézségeket vet fel a mezőgazdasági termelő üzemekkel szemben és ezen keresztül közvetve milyen népgazdasági károkat okoz. A szőlőfeldolgozó üzemek kapacitása nagyon különböző nagyságú lehet. Itt is érvényesül az az elv, hogy minél nagyobb az üzem, annál kisebb az előállított termékre vonatkozó amortizációs költség, de viszont annál nagyobb a termelési körzet. így például 30 000 q/év kapacitás esetén az egy q feldolgozott szőlőre jutó értékcsökkenési leírás 4,40 forinttal nagyobb, mint a 80 000 q/év kapacitás esetén. A szállítási távolság azonban 80 000 q/év kapacitású feldolgozó üzemben az előbbihez képest 15 kilométerrel nő, ami 4,90 forintot jelent mázsánként. Ebben az esetben tehát jobban nő a szállítási költség, mint csökken az amortizáció. Nincs értékelve ebben a számban a közvetett kár, amely abból adódik, hogy a szűkös szállítási kapacitást más munkák terhére kell lefoglalni, hogy az átvételt-nehéz megszervezni, ez általában munkaerő-kiesést okoz az egyébként is szoros őszi időszakban. Hogy a feldolgozó iparunk túlzott koncentrálásával mennyire egyedül állunk Európában, ezt nagyon jól szemlélteti a tejipar példája. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó tejtermelés, sajnos, hazánkban viszonylag igen alacsony. Magyarországon 254 liter hektáronként, a Német Demokratikus Köztársaságban 956 liter hektáronként, tehát közel a négyszerese, míg Dániában 1754 liter hektáronként. Ezzel szemben azonban az egy tejfeldolgozó üzemre jutó napi tejmennyiség Magyarországon 29,7 ezer liter tej/nap, a Német Demokratikus Köztársaságban 23,5 ezer liter/nap, és Dániában 10,5 ezer liter/nap.
