Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

125 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 126 nemzetközi imperializmus, s annak torz szüleménye, az újjá éledő német revansizmus veszélyezteti. A Német Szövetségi Köztársaság a kapitalista társadalmi berendezkedésű államok sorába tartozik: ez is objektív tény, amit tudomásul kell ma venni. Helyes és igazságos- kormányunk elvi álláspontja és gyakorlati cselekvése, amely szerint ugyanúgy, ahogyan hasonló típusú államok esetében teszi, államközi kapcsolatainkat a Német Szövetségi Köztársasággal is a békés egymás mellett élés elve alapján óhajtja rendezni és fejleszteni. E törekvést azonban keresztezi és korlátozza az a sajátos körülmény, hogy ma még az NSZK-ban az újjá élesztett nyugatnémet revansizmus és militarizmus agresszív törekvéseit a hivatalos állami politika színvonalán tartják és akként fémjelzik. Ilyen körülmények között történelmi tapasztalataink, nemzeti és nemzetközi érdekeink egyaránt óvatosságra, körültekintésre intenek bennünket. Nyugatnémet kormánykörök nem egyszer szemünkre vetik, hogy mi — úgymond — „hamis propaganda" áldozatai vagyunk, mert az ő jó szándékú törekvéseiket az állítólagos hamis propaganda valamiféle torz szemüvegén keresztül ítéljük meg. De nem prqpagandáról, hanem nagyon is makacs tényekről van szó! Tény, hogy az NSZK fenntartja és védelmezi az úgynevezett „egyedüli képviselet" tarthatatlan igényét. Tény, hogy nem óhajtják jogilag elismerni a második világháború eredményeként kialakult állami határokat. Tény, hogy területi igényeik vannak, s azért, hogy majdan ennek érvényt is szerezhesenek, nukleáris fegyverek megszerzésére törekszenek. Mindezek az ő keleti politikájuk fundamentális tényei. Ezért ez a politika lényegét tekintve agresszív jellegű! Mi örülnénk, ha egy napon kiderülne: túlhaladott tényekről van szó! Nyugatnémet vezető körök sokszor emlegetik az „újraegyesítést". De először is Adenauer kormánya és a CDU sürgette és ismerte el Németország tényleges kettészakítását. Másodszor ez azt jelenti, hogy jelenleg az NSZK kormánya hivatalos kormányprogramként vallja: végső fokon semmissé akarja tenni a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak szocialista vívmányait, fel akarja számolni az NDK-t, mint államot. Újabban azt is mondják, hogy az újraegyesítést „békés eszközökkel" óhajtják elérni. De bennünk indokolt kételyek és kérdőjelek támadnak. Az ilyen kijelentésnek ugyanis csak úgy lenne érdemleges hitele, ha az NDK-val kötött államközi szerződésben és együttes kormánynyilatkozatban deklarálják az erőszakról való lemondást. Kérdőjeleink és kételyeink annál indokoltabbak, mert hiszen maga Kiesinger kancellár fölöttébb rossz alkalmat választott saját külpolitikájának propagálására: például a Bundestag június 17-i ünnepi ülését. Maga a beszéd apropója és színhelye ugyanis eleve leleplezi az igazi szándékot, nyilvánvalóvá teszi, mit is értenek Bonnban az úgynevezett „békés egyesítés" alatt? E beszédében a kancellár többek között „az egyik fél teljes kapitulációjának" nevezi azt a jogos követelést, hogy az NSZK kormánya mondjon le az egyedüli képviselet igényéről. Ebben sem osztjuk a kancellár véleményét. Ugyanis mi nem szeretnénk azonosítani a Német Szövetségi Köztársaságot a nyugatnémet revansista-militarista körökkel. Revansista szemszögből nézve lehet, hogy ez „kapitulációnak" tűnik. De mi Európa, a német nép és a világ népeinek szemszögéből ítéljük meg ezt a kérdést. E szemszögből nézve a revansisták kapitulációja egyben a német nép győzelme, Európa és a világ népeinek győzelme! őszintén kívánjuk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság józanabb vezető körei minél hamarabb megnyugtatóan határolják el hivatalos állami politikájukat a neonáci és remilitalizált erők durva, agresszív törekvéseitől. Biztosak lehetnek abban, hogy jó szándékú, a realitásokat figyelembe vevő törekvésük megértő visszhangra talál. Tisztelt Országgyűlés! örülünk annak, hogy a magyar—osztrák kapcsolatok a két ország jó szomszédi viszonyára való törekvés szellemében fokozatosan fejlődnek. Üdvözöljük az Osztrák Köztársaság kancellárja májusi hivatalos látogatásának eredményeit, s dr. Josef Klaus kancellár úrnak hazánkban tett elvi jelentőségű, s a kapcsolatok további fejlesztését kilátásba helyező pozitív megnyilatkozásait. Legyen szabad idéznem szavait: „Tárgyalásainkon sohasem hagytam kétséget az iránt, hogy milyen társadalmi és polgári életformát választott magának az osztrák nép. Hangsúlyoztuk ugyanakkor — mondja a kancellár —, hogy amilyen meggyőződéssel képviseltük a magunk döntését, ugyanolyan meggyőződéssel teljes mértékben tiszteletben tartjuk más népek elhatározását. Ebből a helyzetből kiindulva törekedtünk bizalomra és együttműködésre. Szükséges, hogy minden akadályon át a jó szomszédság és az együttműködés politikájára törekedjünk, még akkor is, ha ez új formákat, új eszméket és új eljárást igényel." A kancellár úr szavaihoz legyen szabad hozzáfűznöm a következőket. A kapcsolatok fejlesztésére irányuló eme kölcsönös törekvés további jó eredményeket hozhat, ha az Osztrák Köztársaság kormánya szilárdan kitart a szomszéd ország önként vállalt semlegessége mellett, ha eredményesen szembeszegül az ország semlegességét nem kis mértékben veszélyeztető, főként nyugatnémet behatolási törekvésekkel. De nem lennénk őszinték, ha nem emelnénk fel tiltakozó szavunkat bizonyos olyan osztrák körök kártékony manőverei ellen, amelyeket láthatóan ingerel az osztrák—magyar kapcsolatok pozitív fejlődése, és különböző provokációkkal igyekeznek azt megzavarni. A szemérmetlen embercsempészés csak a legkirívóbb példa a példatárból. Rosszindulatú gesztusnak tekintjük, hogy e botrányos eset és annak szereplője az osztrák sajtóban és televízióban nyíltan pártfogoló, sőt dicsőítő publicitást kapott. A magyar közvélemény szeretné, ha a szomszédos Ausztriában — a kancellári nyilatkozat szellemében — valóban teljes mértékben tiszteletben tartanák hazánk belügyeit és szuverenitását, ha az osztrák sajtó és televízió is egyértelműen a jó szomszédság gondolatát terjesztené. Joggal várjuk, hogy befolyásos osztrák vezető körök a jövőben ne engedjék meg a hazánk 6 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ