Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-17

1333 Az Országgyűlés 17. ülése, 1968. október 17-én, csütörtökön 1334 tos kereskedelmi szerződések megkövetelik, hogy az export és import anyagok szállításának gyorsan és megbízhatóan, ezenkívül gazdaságosan tegyünk eleget. E fontosabb forgalmi és szállítási feladatok ellátása meglevő berendezéseinkkel, a vasútvonal teljesítőképességével csak nehezen valósítható meg. Vasúti csomópontjaink közül Záhony határállomás az ország kereskedelmének egyik legfontosabb kapuja, mivel külkereskedelmünk legfontosabb bázisa a Szovjetunió. Az 1945-ben aláírt magyar—szovjet gazdasági megállapodástól napjainkig árucsere-forgalmunk állandó fejlődést mutat. Akkor a Szovjetunióval kapcsolatos kereskedelmünk a teljes külkereskedelem 0,1 százaléka volt, ma viszont teljes külkereskedelmi forgalmunk 40 százaléka a záhonyi csomóponton át bonyolódik le. A kereskedelmi forgalom népgazdasági szempontból is jelentős, mivel új ipari létesítményeink megépülnek, és termelőberendezéseik nagy részét szovjet üzemek gyártották és szállítják. Ugyanakkor országunk a harmadik ötéves tervben számos mezőgazdasági gyár és üzem teljes felszerelését és közlekedési eszközöket exportál a Szovjetunióba. Koksz- és vasércszükségletünk is Záhonyon át kerül a borsodi iparvidékre. Az egyre fejlődő kereskedelmi kapcsolatok szükségessé tették Záhony fejlesztését. Népgazdaságunk jelentős összeget ruházott be ide. Ma Záhony Szabolcs megye legnagyobb üzeme lett, felszívta a környék felesleges munkaerejét. Népgazdasági jelentőségén túlmenően jó kereseti lehetőséget biztosított Észak-Szabolcs dolgozóinak, és ez meg is látszik a község egyre épülő, szépülő arculatán. Meg kell említenem, hogy az itt élő emberek végcélnak tekintik letelepülésüket, szeretnek itt élni, dolgozni, nem kívánnak innen elköltözni. Kedves Elvtársak! Nap mint nap közvetlen szemtanúi vagyunk az egyre pezsgőbb kereskedelmi kapcsolatoknak. Fokozatosan növekszik a hazánkon át Ausztriából, Jugoszláviából, Olaszországból a Szovjetunióba és vissza irányuló tranzitforgalom is, ami jelentős bevételi lehetőséget nyújt népgazdaságunknak. A közlekedés a devizaszerzés szempontjából sorrendben a harmadik népgazdasági ágazat. A közlekedési vállalatok nemzetközi tevékenységükkel 1968 első fél évében 397,5 millió devizaforintot szereztek. Nagyon lényeges dolog, hogy ezt — szemben sok vállalattal — dolláronként 50 forint alatt tudta a közlekedési tárca elérni. Érdemes tehát fuvarozási tevékenységünket eladni és nagyobb hatáskört biztosítani e téren közlekedésünknek. Országunk központi fekvésénél fogva a MÄV az európai vasúti közlekedés fontos része. A korszerű vasút megteremtésével az árufuvarozásban és a tranzitforgalomban jelentkező gazdasági eredmények a nemzeti jövedelemben éreztetik hatásukat. Űgy érzem, a felsorolt tények is bizonyítják a vasút szolgáltató jellegét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a száll'tások lebonyolítása közérdek, ezért szolgáltatási kényszer alá esik. Ennek következtében a vasútnak a nyereség alakulására gyakorolt hatása korlátozott mértékben jelentkezik. A vasút fejlesztésének mértékét és ütemét tehát döntően a népgazdasági érdekek szabják meg. Ezért indokoltnak látom a vasút fejlesztésének és korszerűsítésének támogatását, mivel a korszerű vasút megteremtése végeredményben a népgazdaság érdekét szolgálja. Az átszervezés folytán a vasút vezetőire olyan feladat hárul, amely megköveteli részükről és a vasút egészétől is a kötetlenebb és egyben felelősségteljesebb vállalati gazdálkodás alapelveinek feltétlen megtartását. A vasút fejlesztése és korszerűsítése törvényszerű követelmény, mivel a szocialista társadalom fejlődését, s ezzel valamennyi dolgozó ember, az egész ország hosszú távú érdekét szolgálja. Képviselőcsoportunk nevében a közlekedéspolitika irányelveit és a vasutakról szóló törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra javasolom. (Taps.) ELNÖK: Varga Gáborné képviselőtársunk következik szólásra. VARGA GÁBORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Amikor 120 évvel ezelőtt Széchenyi István tárgyalásra benyújtotta és a „felséges hazának'' ajánlotta világviszonylatban akkor egyedülálló javaslatát a magyar közlekedésügy rendezéséről, a többi között ezeket írta: „Hosszú álmaink s több mint fél évszázados szónoklataink után, úgy látszik, elvégre tennünk is kellene valami nagyobbszerűt már, ha a nemzetek sorából dísztelenül kisodortatni nem akarunk." Ezt a maga korában nagyobbszerű közlekedési politikát — mint hallottuk — már jórészt túlhaladta az idő, s gátolja közlekedésünk továbbfejlesztését, korszerű technikai fejlődését és a gazdaságos üzemvitelt. Űgy érezzük, hogy felszabadulásunk csaknem negyedszázada alatt mi is „elvégre tettünk is már valamit", s talán nem is keveset. Most módunk van olyan közlekedési koncepciót tárgyalni, amely ezúttal is megóv bennünket attól, hogy a világszerte megindult közlekedési korszerűsítések kapcsán a nemzetek sorából kisodródjunk. Egy nagyon újszerű és hasznos kezdeményezés folytán módunk volt tanulmányozni azt a szakirodalmi tájékoztatót, amely megismertetett a közlekedés terén világszerte folytatott korszerűsítésekkel és amelyből örömmel láthatjuk, hogy szinkronban vagyunk a nemzetközi törekvésekkel. A hosszú évekre visszatekintő, tudományos gondossággal előkészített, sokoldalúan egyeztetett koncepció nyomán nagyrészt kirajzolódnak közlekedési politikánkban azok a fő vonalak, amelyeket meg kívánunk valósítani és amelyek nyomán kedvező fejlődést remélünk. Nagy horderejű, mind a jelenre, mind a távlatokra kiható feladat megoldásáról van szó. Ez a rendelkezésre álló erőforrások nagyon meggondolt, öszszehangolt, körültekintő felhasználását igényli. A koncepció alapelveivel és céljaival a magam részéről és képviselőcsoportunk nevében egyetértek. Világosan tartalmazzák azokat a