Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

117 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 118 dig az irányítási rendszer reformjára is, amely január 1-én életbe lép. A másik kérdés, amit érinteni szeretnék, a néhány üzemben tapasztalható tartalékolási tendencia. Az üzemek tartalékolnak annak érdekében, hogy 1968. január 1-én az indulás könnyebb, egyszerűbb, eredményesebb legyen. Azt hiszem, ez természetes^ valami. Amire ügyelni kell, az az, hogy a tartalékolást ne vigyék túlzásba, mert ez népgazdasági szinten komoly kárt okozhat. A harmadik dolog, hogy a nagyobb önállóság iránti jogos vállalati igények a gyáregységek hatáskörének növelésével nem járnak együtt. Ezen a téren csak nagyon szerény törekvéssel találkozunk az üzemekben. Végül van egy olyan probléma is, amellyel véleményem szerint még behatóbban kellene foglalkozniuk az illetékes szerveknek, a kormánynak. Fock elvtárs említette beszámolójában, hogy azokat az üzemeket, amelyek még nem tudnak gazdaságosan előállítani olyan termékeket, amelyeket exportálunk, de szükség van rájuk, az állam dotálja. Én más jellegű, hasonló kérdést, problémát vetnék fel. A vállalatok egy részének — és nem kis részének — üzemi állapota az átlagoshoz képest jóval alacsonyabb szintet képvisel. Ezek az üzemek más üzemekkel szemben, amelyek az államtól komoly beruházásokat kaptak az elmúlt időszakban, hátrányos helyzetben vannak. Azt hiszem, társadalmi igazságtalanság lenne, ha ezeknek a vállalatoknak, ezeknek az üzemeknek kellene majd vállalniuk énnek az ódiumát. Ebben az esetben ez elvinné a nyereség tekintélyes részét és sújtaná a kollektívát. Tisztelt Országgyűlés! Az irányítási rendszer reformja az elmúlt időszakban minden fórumon, képviselői beszámolókon, pártnapokon, beszélgetéseken központi kérdés volt, és nagy érdeklődést keltett a választók között. Ami leginkább foglalkoztatja és érdekli a közvéleményt — és itt nem a közgazdászokra gondolok elsősorban —, amire részletes és egyértelmű választ várnak, az többek között a következő. Elsősorban az életszínvonal kérdése, az árak és bérek alakulása. Másodszor: a reform nem okoz-e munkanélküliséget, biztosítani tudjuk-e mindenki számára a megfelelő munkalehetőséget. Harmadszor: mi lesz a juttatásókkal, amelyeket eddig kaptak a dolgozók, csökkennek-e ezek a juttatások vagy nem? Természetesen egyes üzemekben és területeken más jellegű kérdések is felmerülnek, amelyek az adott terület dolgozóit, kollektíváját foglalkoztatják. Ezekről a kérdésekről Fock elvtárs a beszámolóban beszélt, és az elmúlt időszakban minden beszélgetésen és különböző fórumokon is szó esett róluk. Véleményem szerint azonban ezzel közel sincs megoldva a kérdés. Egyetértve azzal, hogy az elképzeléseket következetesen végig kell vinnünk, és határozottan állást kell foglalnunk, mindenképpen helyes és szükséges, hogy a következetesség és a határozottság mellett nagy türelemmel és sokoldalúan magyarázzuk az intézkedések lényegét és megértessük a közvéleménnyel. Fock elvtárs beszámolójában említette, hogy az irányítási rendszer reformja nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a munka hatékonysága növekedjék, segítse a szocializmus teljes felépítését és javítsa a dolgozók életszínvonalát. A fejlődés, a gyakorlat kötelezően írja elő az irányítási rendszer reformját, azokat az eszközöket, amelyek alkalmazásával eredményesebbé tudjuk tenni a gazdálkodási tevékenységet, és méginkább elősegítjük a dolgozóknak a közügyekbe való bevonását. Ez és így tehát nemcsak közgazdasági, hanem nagyon fontos politikai és a tömegeket érintő kérdés is. Sajnos, találkozunk olyan jelenségekkel, amelyekből érződik, hogy e fontos kérdésnek csak a közgazdasági, jövedelmezőségi oldalát látják. Az intézkedések politikai hatására, az emberi problémákra, gondokra már kevésbé figyelnek oda. Űgy vélem, nem ártana ezt a fontos elvet mindazokkal megértetni, akik ezt nem a leghelyesebben értelmezik. Az irányítási rendszer reformja bevezetésének egyik leglényegesebb, talán legfontosabb kérdésének tartom a káderkérdést. A helyes elvek realizálásának fő feltétele: megfelelő emberekre van-e bízva a végrehajtás. Meggyőződésem: jó kezekben van. Tudjuk azonban, hogy az irányítási rendszer reformjának bevezetésével embereket kell mozgatni. A minisztériumok, az irányító központok létszámát csökkentjük, jó néhány száz ember kerül ki a minisztériumokból az élet legkülönbözőbb területeire. Az intézkedések nemcsak néhány száz embert, hanem ennél sokkal többet érintenek. Ezért annak megoldása, rendezése, hogy ez lehetőleg mindenki számára elfogadható legyen, nagyon nehéz feladatot jelent. Ez a munka — a tájékoztatóból ismeretessé vált —, megindult, a minisztériumok foglalkoznak vele. A tapasztalatok eddig általában jók, mégis néhány dologra szeretném felhívni a kormány figyelmét. Az egyik ilyen kérdés a következő. Nagyon egyetértek azzal, hogy alapos előkészítő munkának kell megelőznie a káderek mozgatását. Lehetőség szerint azonban gyorsítani kellene a rendezést. Ez azért is szükséges, mert a minisztériumokban és más területeken is tapasztalható, hogy az emberek bizonytalanokká válnak, nem tudják, mi lesz a sorsuk. Jó néhányan új munkahely után néznek, keresgélnek, hogy abban az esetben, ha kikerülnek a minisztériumból, biztosítva legyen számukra a munkahely. Másrészt itt olyan emberekről van szó, elvtársak, akiknek nagyon fontos szerepük van az új irányítási rendszer bevezetésének előkészítésében. Ezért is fontos lenne a rendezés gyorsítása, hogy mindenki a megfelelő helyre kerüljön, és ha lehet, ott, ahová kerül, már részt tudjon venni az előkészítő munkában. Nem könnyű feladatot kell végrehajtani a kádercserékkel. Nagy körültekintésre van szükség és nemcsak arra, hogy állást szerezzünk az embereknek, elhelyezzük az embereket. Népgazdasági és egzisztenciális érdekekről van szó, így áz emberi oldal is nagyon komoly szerepet kap. Egy példát erre, elvtársak. Legutóbb, amikor a Földművelésügyi és az Élelmezésügyi Minisztériumot összevonták, a létszámot 600 fővel