Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

97- Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütöHölcon 9$ főként az, hogy miképpen lehet az adott vál­lalatban vagy hivatalban a legjobban érvénye­síteni az elveket. Nem lehet vitás, hogy a mi viszonyaink között a gazdasági reformot csak egyszerre az egész népgazdaságban egyidejű­leg helyes bevezetni, mert à vállalati és ágazati kapcsolatok, a kooperációk nagyon erősek, és súlyos gazdasági diszharmóniára vezethetne, ha a különböző ágazatok és vállalatok más-más feltételek közepette lennének kénytelenek mű­ködni. A bevezetésben tehát nem helyes sem a részlegesség, sem a fokozatosság. De nagyonis szükség van a fokozatosságra. az állam gazda­ságpolitikai irányító munkájában. A termelési struktúra módosulása elkerülhetetlen, de egyik napról a másikra nem valósítható meg. Ugyanez a helyzet a termelőberendezések korszerűsíté­sével, a gazdaságtalan termelés kiszorításával, a külkereskedelmi struktúra javításával, a na­gyobb jövedelmezőség megkövetelésével. Ezek mindegyike szinte létérdeke a népnek, a társa­dalomnak, de hirtelen ugrásokkal mégsem jut­hatnánk előre, mert ha mindent azonnal akar­nánk, csak nehézségeket okoznánk magunknak. Ezzel szemben az a helyes, ha az állam kezdet­ben minden vállalat számára biztosítja a fo­lyamatos működés lehetőségeit, ugyanakkor a gazdaságirányítás eszközeivel fokozódóan nö­vekvő nyomást gyakorol a vállalatokra a gazda­ságosság érdekében azért, hogy jól sáfárkodja­nak a rájuk bízott népvagyonnal. Ez a módszer talán lassúbbnak tűnhet, mégis, így előbb cél-~ hoz érhetünk. Éppen ezért csak helyeselhetjük a kormány errevonatkozó szándékait. Az ötéves terv sikere, a gazdasági reform jó megvalósítása döntően a vállalatokon és a szövetkezeteken múlik. A hatáskörök decentra­lizálásával elkerülhetetlenül együtt jár a fele­lősség bizonyosfokú decentralizálása. De nem lenne helyes azt képzelni, hogy az állam a jö­vőben áthárítja a maga felelősségét a vállala­tokra. Az állam felelőssége úgy mint eddig, ez­után is meglesz a nemzeti jövedelem növelé­séért és elosztásáért. A vállalati vezetők és dol­gozók felelőssége azonban eddig csak formáli­san és szükségképpen eltorzítva érvényesülhe­tett a vállalati jövedelmezőséggel kapcsolatban. Eddig az állam személyében egyetlen igazi fe­lelőse volt a vállalatok jövedelmezőségének is. Most a vállalatok érdekeltsége révén sok fele­lőse lesz a jövedelmezőségnek és több lehetőség lesz realizálható a nemzeti jövedelem emelésére, a népjólét érdekében. Érdemibb ellenőrzésnek kell viszont vigyáznia arra, hogy a jövedelme­zőség ne tisztességtelen úton, a törvények ki­játszásával növekedjen. Az ilyesfajta széles körű vállalati érdekeltség és felelősség a jelen­leginél sokkalta jobban összekapcsolódhat majd az állam általános felelősségével. Annál is in­kább, mert a mi szocialista vállalataink elvi konstrukciója párosítja az egyszemélyi válla­latvezetés és a dolgozók demokratikus beleszó­lásának, ellenőrzésének rendszerét. Az állami szervek eddig is segítették a vál­lalatokat és szövetkezeteket, ezután is segíte­niük kell. A gazdasági munka megszervezése azonban igazában vállalati tennivaló, az állam sohasem láthat bele úgy a vállalati belső dol­gokba, a termelési és forgalmi €©lyairnatba, riiiitt ahogy a vállalati vezetők megtehetik. Éppen ezért csakis a vállalati emberek -képesek igazáé­ban felkutatni és kiaknázni a meglevő tartalé­kokat, jobban megszervezni a termelést, jobban felhasználni az álló- és forgóeszközöket. Ehhez pedig nagyon kívánatos módszeresen hozzáfogni mindenütt és nem ráhagyni a megszokott rating munkára. Minden vállalatnál szükségesnek lá1> szik elvégezni a vállalat egész munkájának és' helyzetének mélyebb elemzését, számbavéve azt is, ami a kapukon belül történik és azt is, ami á kapukon kívül zajlik. Kétségtelen, hogy az új mechanizmusban a vállalati vezetés figyelmét jobban lekötik majd a kapun kívüli problémák, a megrendelőkkel és szállítókkal való kapcsolat, a bankokkal való együttműködés, a piaci helyzet kötelességszerű vizsgálata. Hasznos lesz ez, vagy* káros a termelés szempontjából? Életképes, jó vállalkozások esetében — és a magyar vállalko­zásoknak legalább 90 százaléka ilyen — a ka­pun kívüli helyzet és probléma jobb ismereté segíti majd a kapun belüli rend és szervezettség fokozását, a termelés időbeni és jobb programo­zását, az állami, vagy szövetkezeti eszközök ha­tékonyabb működtetését. !í Nagyon fontos annak felismerése minden vállalatnál, hogy a reform nemcsak új jogsza­bályok és gazdasági feltételek gyűjteménye, ha­nem igazában csak a helyes emberi cselekvés révén valósulhat meg. A pártnak és a kormány­nak, amikor számba vette az új szisztéma elő­nyeit, feltételeznie kellett, hogy a vállalati ve­1 zetés döntő zöme képes lesz együttfejlődni á követelményekkel, hogy fokozódik a vezetők és a dolgozók egymásrautaltsága, de egyúttal fokozódik majd az egymást segítés is. Számos jó példa arra utal, hogy általában indokolt, reális volt ez a számítás. Dehát persze ebberí a tekintetben minden egyes kivétel nagy súly­lyal esik a latba, ezért minden egyes esetberí időben, jól is, meg emberségesen is meg kell oldaniok az ilyenfajta problémákat az állami szerveknek, pártszervezeteknek, szakszerveze­teknek. A kormánybeszámolóból kitűnik, hogy az' állami irányítás kellő gonddal és felelősséggel foglalkozik a dolgozó tömegek életszínvonalá­nak ügyével. Kommunista kormány számára ez persze természetes, magatartás, mégsem feles­leges hangsúlyozni, mert jócskán akadnak, akik nem pontosan értik, hogy mit is akarunk és hogy mit miért akarunk. Ezért azután vannak/ akik nem tudják, vajon bizakodásra, vagy ag-í gódásra van-e okuk és egyszerre gyakorolják mindkettőt. De hát ezen nincs semmi csodál J ni való, lassanként, ahogy közeledünk az 1968-a's évhez, minden tisztázódik. Világossá válik, hogy a foglalkoztatottság tervszerű szintje biztosí­tott, hogy a személyi jövedelmek' a- termelés­sel és a forgalommal arányosan növekednek, annak megfelelően, ahogy ezt a harmadik öt­éves tervtörvény előírja. ' . ötéves tervünk törvényben szabályozta, hogy a nemzeti jövedelem 24 százalékát felhal­mozásra, 76 százalékát pedig fogyasztásra kell elosztani. Eszerint tehát minden 100 forint­nyi többletjövedelemből 24 forintot felhalmó­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom