Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1049 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1050 zel gondoskodnak nyugdíjas éveikről. Jelentős a szövetkezetekben az idős és korábban pártoló tagként nyilvántartott, közben járadékossá vált. vagy résznyugdíjban részesülő tagok száma, akiknek sorsa ma gondot okoz. A kérdéssel kapcsolatban a termelőszövetkezetek álláspontja az, hogy ők eleget tesznek törvényes kötelezettségüknek, amikor befizetik a nyugdíjalapot és a már eleve túlterhelt szociális alapjukból rendkívüli segélyt nyújtanak esetenként. Jelenleg a dolgozó tagok számához viszonyítva a nyugdíjasok és járadékosok aránya 27,4 százalék járásunkban. Ha ehhez hozzávesszük az 55 éven felüli, tehát idős termelőszövetkezeti tagok számát, akkor ez a szám már 43 százalékra, egyes szövetkezetekben pedig 50 százalék fölé emelkedik. Ez a szám is arra utal, hogy a szociális alapból nyújtható segítség milyen minimális. A háztáji adta jövedelem is veszített korábbi jelentőségéből, mert a területnek a lakóhelytől való távolsága és a nyugdíjasok, valamint járulékosok előrehaladott kora a saját megművelést nem teszi lehetővé, annak reális értéke az időjárás szeszélyessége miatt változó, jelentéktelen összegre csökkenhet. Vannak ugyan kezdeményezések egyes szövetkezetekben: az ifjúság és a Nőtanács tagjai megművelik a rászoruló öregek háztájiját, de ezzel nem lehet megnyugtatóan a kérdést elintézni éppen az egyedi lehetőségei miatt. A termelőszövetkezetek ilyen irányú segítségében is rendkívül nagy a szóródás. Az egyik termelőszövetkezet az SZTK-hoz küldi nyugdíjasát felmerült panaszának intézésével kapcsolatban, mondván, hogy már nem tartozik szövetkezetéhez, a másik termelőszövetkezet erején felül maximális segítséget iparkodik adni. Ebből azután a szövetkezetek közötti további ellentétek születnek. Ha az idős tagok és járadékosok véleményét összegezzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy örömmel vették az állam eddigi gondoskodását, és ma is a realitások talaján állnak, hiszen nagyrészük a korábbi években a társadalmi haladás szószólója volt, amíg bírta, munkájával is építette a mi világunkat. Tudják, hogy államunk ilyen irányú lehetőségei korlátozottak, mégis megfontolandó a kérésük, amikor a járadékok összegét a minimális nyugdíjra kérik felemelni. A járadékok összege jelenleg 260 forint, ha a házastárs is él, akkor még 40 forint. Ez naponta két személyre tíz forintot jelent. A háztájit, mint említettem, nem lehet biztonságos jövedelemként számításba venni, sok esetben éppen ellenkezőleg az öregek kihasználására ad alkalmat, mivel beműveltetése, minthogy az öreg tag maga már nem bír dolgozni, elviszi a várható jövedelmet. A háztáji jelentőségét csökkenti a felvásárlási bizonytalanság is, amikor a háztájiban előállított termékek — baromfi, tojás, hízott sertés és marha — értékesítése időszakonként akadályokba ütközik. A kérés tehát indokolt, a megváltozott körülmények a megoldását sürgetik. Ehhez a gondolathoz kapcsolódó téma a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjkorhatára és nyugdíjalapjának képzése. A járásunkban végzett felmérések alapján megállapítható, hogy 1970-ig szövetkezeteinkben az elöregedés fokozódik, majd ettől az időponttól várható a fiatalodás, 1975-ig mintegy 9000 új munkaerő belépésével. Szövetkezeteinkben a dolgozó tagok 50 százaléka ma 55 éven felüli, s ezek az idős emberek végzik el a nehéz fizikai munkát, nagy számban növénytermesztők. A magas nyugdíjazási korhatár miatt olyan mértékű elhasználódást szenved a szervezetük, aminek pótlására a későbbi pihenés évei már nem adnak lehetőséget. A 65 éves korhatár és a csökkenő munkateljesítmények miatt — amelyek viszont a nyugdíj megállapításának alapjául szolgálnak — hátrányba kerülnek a termelőszövetkezetek nyugdíjasai. A 60—65 éves ember már erősen csökkent munkaképességűnek számít a mezőgazdaságban, mégis ezeknek az éveknek az átlagkeresete adja a nyugdíjalapot. Megoldandó feladatként kell álljon előttünk a nyugdíj-korhatár csökkentése, ezzel a nyugdíjalap megszerzésére is méltányos lehetősége nyílna a szövetkezeti tagoknak, mert még a munkában ezekben az években magasabb teljesítményekre képesek. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak az új gazdaságirányítási rendszerre való áttérés eddigi tapasztalatai vetik fel a mezőgazdaság műtrágyával való ellátásának kérdését. A probléma felvetését az teszi indokolttá, hogy a mezőgazdaság jelenleg nem egészen 2,5 mázsa műtrágyát kap holdanként, ami ma már mennyiségileg is kevés, de ezt a mennyiséget legalább agrotechnikailag a legmegfelelőbb időben kellene a növényeknek juttatni. Az elmúlt évi tapasztalat azt bizonyítja, hogy korai volt az az intézkedés, amely megszüntette a termelőszövetkezetek részére azt a lehetőséget, hogy az év második felében a következő évi termeléshez szükséges műtrágyamennyiséget beszerezhessék előszállítással egybekötött tárolási szerződéssel. Eddig ugyanis az a gyakorlat alakult ki, hogy a műtrágyát forgalmazó AGROKER bizonyos mennyiséget úgy adott át a szövetkezeteknek, hogy arra tárolási megállapodást kötöttek. Gyakorlatilag tehát a gazdaság tárolta az AGROKER részére a műtrágyát, amit kifizetni csak a következő évben kellett. A gazdaságok így bátran rendelték meg a szükséges vagy beszerezhető mennyiséget, mert a vételár nem veszélyeztette a zárszámadás fizetési mérlegét. Jelenleg csak az a gazdaság juthat idejében a jövő év termeléséhez szükséges műtrágyához, amely annak az árát azonnal kifizeti. Az eddigi intézkedések normális gazdasági éveket tételeznek fel, ebben az évben azonban rendkívül súlyosan érinti mezőgazdaságunkat a hosszan tartó tavaszi és nyári szárazság. A terhek és a szárazság miatti bevételkiesések mellett nem várható az, hogy az év második felében a gazdaságok jelentősebb összegeket invesztáljanak be műtrágya beszerzésére. Éppen az idén bizonyított döntően, hogy a jó táperőben levő talajok vízgazdálkodása is jobb, ott a terméseredmények jelenleg is megfelelően alakulnak, tehát nem szabad megkoc-