Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1033 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1034 állam zsebéből a pénzt, mások rovására vegetálnak. Nagyon meggondolandó ez a vélemény, és fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a népgazdaság szempontjából az export-volumen növelése gyakran önmagában is fontos és indokolt lehet, továbbá, hogy a népgazdasági export csak megfelelő Összetétel mellett képzelhető el, amelynek egyes elemei vállalati, vagy akár népgazdasági szinten lehetnek ráfizetésesek, szubvencionáltak, mégis a komplex export-tevékenység szempontjából fontosak. Azt azonban nem lehet vitatni, és feladata minden érdekelt vállalatnak, hogy az állami dotáció mértékét, tartamát minél nagyobb mértékben csökkentsék. Igealakul ki majd a helyes álláspont és külkereskedelmi egyensúly. Tisztelt Országgyűlés! A reform előkészítésének időszakában sok termelői vállalat — hogy úgy mondjam —, harcolt azért, hogy önálló külkereskedelmi jogot kapjon. Végül ezt a jogot 23 vállalat kapta meg, míg a többiek más kapcsolati formák között válogathattak. Különösen a bizományosi rendszer vált a gyakorlati együttműködés általános módszerévé. Ma már megállapítható, hogy ez a rendszer nagy mértékben javította az ipar és a külkereskedelem kapcsolatát, mert ebben igen helyesen a gazdasági elemek és vonzások kerültek előtérbe. Kedvező jelenségként mutatkozott, hogy a külkereskedelmi vállalatok a belföldi vállalatokat egyre inkább kezdik bevonni a piackutató tevékenységbe. A 32/1967. sz. kormányrendelet, amely a bizományi szerződésben a külkereskedelmi szerződés feltételeit szabályozza, szoros együttműködésre készteti a legkedvezőbb értékesítés érdekében a bizományost és a megbízót. E téren van még tartalomban és formában egyaránt sok tenni- és javítanivaló. Általában indokolt anyagellátási helyzetünkből adódóan a bérmunka-jellegű exporttevékenység elősegítése. A Május 1. Ruhagyár esetében viszont a külkereskedelmi vállalat nem segíti ezt elő, mert az anyagmentes exporttevékenységen neki kevesebb a haszna, ugyanakkor a vállalatnak magyar alapanyagból egy dollár előállítási költsége 84 forint, bérmunka esetén pedig 64 forint lenne. Az új gazdálkodási rendszerre való áttérés során az is előfordult, hogy a külkereskedelmi szerződést előbb kötötték meg, mint a bizományosi szerződést. Sok vonatkozásban a népgazdasági, külkereskedelmi és vállalati szempontok összhangja sem valósul még meg. Például a külkereskedelem indokolatlanul elzárja, illetve nehezíti a Minőségi Cipőgyár nyugati piacát, holott 67 Ft/rubeles kihozatali tud felmutatni. Ügy látszik, ha a külkereskedelem nem érdekelt a devizakihozatal összetételében, akkor nem is támogatja a vállalat ilyen irányú erőfeszítéseit megfelelően. Számos észrevétel van a hitelelbírálásokkal és az ösztönzésnél alkalmazott módszerekkel kapcsolatban is. Például a Ganz-MÁVAG-ot kapitalista exportjának irreális mértékű növelése esetén kívánják csak jutalmazni. A gyorsaság, a rugalmasság, az udvariasság és a szakszerűség, bár önmagukban is lényegesek és döntő a befolyásuk a külkereskedelmi tevékenységre, összességükben még jelentősebbek és nagy mértékben elősegíthetik az eredményes külkereskedelmi munkát. Ha például a Május 1. Ruhagyár bérmunkaexportot vállal 30 napos átfutási idővel és ezért felárat kaphatna, akkor a vámelőjegyzések lassú, bürokratikus, néha három-négy hetes bonyolítása kedvezőtlenebb árat, kötbért, esetleg a szezonalitás miatt meghiúsulást Idézhet elő. Ez pedig senkinek sem lehet érdeke. A külkereskedelmi vállalatoknak az a törekvése, hogy az iparvállalatokat külkereskedelmi tevékenységük során versenyre ösztönözze, dicsérendő, ugyanakkor viszont nem lenne korrekt — mint amire van példa —, hamis információkkal befolyásolni a verseny realitását. Az elmondottak alapján némileg érthető számomra, ha a kerület összes érdekelt vállalata egyhangúlag az önálló külkereskedelmi jog további kiterjesztését javasolja. Mégis azt remélem, hogy a további fejlődés során egyre inkább és jobban kialakul a megbízó és bizományos külkereskedelmi vállalat között az érdekazonosságon nyugvó kapcsolat és mindkét fél törekedni fog arra, hogy összehangoltan, megfelelő ösztönzők hatására eredményes tevékenységet fejtsen ki a maga és a népgazdaság hasznára. Tisztelt Országgyűlés! Egyes vállalatoknak nem könnyű a tőkés és szocialista piacon is megfelelően rentábilis tevékenységet folytatni. Vonatkozik ez különösen a gép- és gördülőanyag exportra. A Ganz-MÁVAG például a tőkés piacon gördülő anyagait nehezen tudja elhelyezni, mert a fejlett tőkés országok nagy szériában kifejlesztett és a gyakorlatban bevált saját vasutaik viszonyaira legalkalmasabb típusait kiszorítani a piacról szinte reménytelen. A gazdaságilag gyengén fejlett országok esetében a járművek beszerzése összefügg a vasút korszerűsítésével, a helyi gyártás megszervezésével, ez viszont olyan tőke- és hiteligényes nagyvállalkozás, amihez a szükséges alapokkal egyelőre nem rendelkezünk. Emellett még az értékesebb és nagyobb gyártmányoknál a hosszabb hitelnyújtás igénye minimális kamatláb mellett ma már minden piacon jelentkezik. Előző kritikai megjegyzéseim fenntartása mellett és nem az igazságosság mérlegének helyrebillentése céljából, hanem a tárgyi igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy az exportra termelő vállalatok külkereskedelmi megbízottainak helyzete is gyakran nehéz, mert a nemzetközi piacon az értékesítés nemegyszer igen nagy nehézségekbe ütközik. Ezért is indokolt, hogy a jövőben az államközi megállapodásokban és azok mellett a vállalatok közvetlen megegyezései is nagyobb szerepet kapjanak. Bár felszólalásomban a külkereskedelemmel foglalkoztam, mégis szeretném felhívni az ipari miniszter elvtársak figyelmét arra, hogy az egyre nehezebbé váló piaci realizálást, értékesítést a gyártmányok és cikkek minőségének javításával segítsék elő. Magyarán mondva, ha az ára nem jó vagy nem kell, nehéz azt a külkereskedőnek is eladnia. Befejezésül megemlítem még, hogy egyes