Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1021 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1022 tanunk az érdekeltségüket bejelentő országok között. Ezért tulajdonítunk nagy fontosságot a legutóbbi, Drezdában megtartott többoldalú felső szintű tanácskozásnak, amelynek közös közleménye a következőket jelölte meg: „a találkozó részvevői kifejtették elképzeléseiket a szocialista gazdaság további fejlesztésének távlatairól, a KGST-n belüli gazdasági együttműködés és kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése alapján. A felek megegyeztek arra vonatkozóan is, hogy közös gazdasági problémáik megvitatása végett a közeljövőben gazdasági tanácskozást tartanak, legmagasabb szinten." Ma a KGST-országok közötti gazdasági együttműködés egyik legaktuálisabb kérdése a végrehajtó bizottság által jóváhagyott, 1970— 1975. évre vonatkozó népgazdasági fejlesztési tervek egyeztetése. Ezek a kétoldalú tervkoordinációk már elkezdődtek, és 1970-ben fejeződnek be. A tervkoordináció első szakaszának megbeszélései végéhez közelednek. A tervkoordináció eredményeit a munka második szakaszában, 1970-ben kell majd összegeznünk, és megkötnünk az újabb öt évre szóló, hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodásokat és különböző ágazati egyezményeket. Különösen fontos, hogy itthon — az új mechanizmus szellemében és szabályainak megfelelően — az üzemeket, vállalatokat bevonják az előzetes tervek kialakításába, annál is inkább, mert számos esetben nekik kell megkötniük a szerződéseket, végrehajtaniuk a vállalt kötelezettségeket, illetve megállapodásokat. Mint tisztelt képviselőtársaim tudják, külkereskedelmi forgalmunknak 34 százalékát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. A Szovjetunió a legnagyobb vásárlónk, de egyben legfontosabb szállítónk és gazdasági partnerünk is. Az elmúlt években az árucsere-forgalom állandó növelése mellett arra törekedtünk, hogy egy-egy népgazdasági ág területén a Szovjetunióval olyan közös érdekű, hosszú lejáratú államközi egyezményeket hozzunk létre, amelyek biztosítják a magyar népgazdaság szerkezetének kedvező átalakítását, gyorsabb ütemű műszaki fejlődését és a leggazdaságosabb termelési feltételek megteremtését. Emellett számos hosszú lejáratú egyezményt és kooperációs megállapodást kötöttünk más szocialista, sőt tőkésországgal is. Ezek közül — nagy népgazdasági jelentőségüknél fogva — most kettőt kívánok megemlíteni. A kormány a közelmúltban hozott határozatával központi programmá nyilvánította a közúti járműgyártás fejlesztését. Virizlay elvtárs a bizottság nevében tartott beszámolójában ezt a kérdést meg is említette. E program — amelyet a kormány jóváhagyott — megvalósítása lehetővé teszi, hogy gépiparunknak ez a fontos ága gyorsan felzárkózzék a műszaki-gazdasági haladás élvonalába, és az autóbusz-egyezmény előmozdítja hazánk fokozott részvételét a nemzetközi munkamegosztásban. E kettős feladat egymástól elválaszthatatlan. Államunk 11,8 milliárd forintot fordít a közúti járműgyártás fejlesztésére, a beruházásokat s az egyéb fejlesztési eszközöket figyelembe véve. Mint ismeretes, ebből az összegből egyebek között korszerű Diesel-motorgyárat létesítünk Győrött. A nagy teljesítményű motorok gyártási jogát és termelőberendezéseit nyugati gépkocsigyáraktól, cégektől, mint a MAN-Renault-tól vásároltuk meg. A közúti járműgyártás a gépipar legdinamikusabban fejlődő ága lesz. Termelése — terveink szerint — megháromszorozódik, s kedvező hatást gyakorol majd a kapcsolódó iparágak fejlesztésére is. A járműfejlesztési program szilárd alapjának a hazai szükségletek és a baráti országok, elsősorban a Szovjetunió hosszú távú igényeinek kielégítését tekintjük. Ezeknek az országoknak az igényeit 1970 végéig ismerjük. A harmadik ötéves terv utolsó esztendejében, 1970-ben hazánkban összesen 7000 autóbusz készül, szemben az 1966. évi 3049-cel. A tervek szerint 1970ben a Szovjetunió 4000, az NDK 1000 autóbuszt vásárol tőlünk. Ezzel a termeléssel az IKARUS Európa egyik legnagyobb autóbuszgyártó üzemévé válik. A sorozatnagyság a negyedik ötéves tervben — a hazai és a baráti igények alapján — tovább növekszik. A sorozatnagyság és az ésszerű nemzetközi munkamegosztás a gazdaságos termelésnek igen fontos eleme. Így például Győrött nagy sorozatban gyártott hátsó hidak nemcsak az IKARUSautóbuszokba, a Csepel-tehergépkocsikba kerülnek, hanem egyre nagyobb számban építik be a szovjet, a lengyel, a jugoszláv járművekbe is. Az idén 5000, 1970-ben már mintegy 18 000 hátsó hidat exportálunk a Szovjetunióba. Ugyanakkor a Szovjetunió is számos alkatrészt, gépegységet szállít a magyar járműiparnak. Közúti járműgyártásunk Lengyelországgal és Jugoszláviával is kooperációs kapcsolatok fejlesztésére törekszik. A szoros együttműködés a szocialista országokkal növeli a magyar közúti járművek versenyképességét, üzleti, piaci lehetőségeit mind szocialista, mind kapitalista országokban. Éppen ezért a kormány fokozott felügyeletet gyakorol e program megvalósítása felett, amely gépiparunk struktúrájában jelentős változásokat fog eredményezni. A másik nagy jelentőségű egyezmény, amelyet az Országgyűlésnek meg kívánok említeni, mert népgazdaságunk igen nagy összegeket fordít a fejlesztésére, a magyar alumíniumiparral kapcsolatos. Népgazdaságunk egyetlen olyan fontos nyersanyaga a bauxit, amely nemcsak szükségleteinket fedezi, de exportálni is tudjuk. A természeti kincs azonban önmagában nem elegendő, hasznosításához igen drága beruházások, nagy anyagi erőforrások szükségesek. Mivel népgazdaságunk lehetőségei közismerten korlátozottak, villamos energiában pedig különösen szegények vagyunk, bauxitvagyonunk hasznosításában a leggazdaságosabb megoldást a magyar— szovjet timföld—alumínium-egyemény jelenti népgazdaságunk számára. Miben foglalható össze ennek az egyezménynek a jelentősége? Az elmúlt, csaknem három évtized alatt Magyarország csak mintegy 60 000 tonna fém előállítására képes alumíniumkohászatot tudott kiépíteni. A magyar—szovjet egyezmény lehetővé teszi, hogy sokkal rövidebb idő alatt ez a mennyiség több mint háromszorosára növekedjék. A Szovjetunió bérmunkában