Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

989 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön Adózási rendszerünket a várható gazdaságipénzügyi helyzethez igyekeztünk igazítani. Eddigi ismereteink szerint jól mértük fel a gazdasági tendenciákat, mert a vállalati nyereségek és a nyereségadó befizetések első öt havi alakulásából látható, hogy a nyereségek a népgazdaság összességében a tervezett szintet elérik. Ennek megfelelően alakulnak a részesedési és a fejlesztési alapok is. Sőt, a vállalatok a vártnál magasabb termelési előirányzatait ismerve a számítottat meghaladó nyereség képződésére is lehet számítani. Ez — amennyiben a hatékonyabb és a kereslet struktúrájának jobban megfelelő termelésből keletkezik — kedvező lesz mind a vállalatok, mind az állami költségvetés várható helyzetének. A vállalatok létszámgazdálkodása az előző évekéhez hasonló képet mutat. Az állami ipar létszámnövekedése az első öt hónapban azonos volt a múlt év megfelelő időszakának emelkedésével. Az összipari létszám bővülése — a kisipari szövetkezetek nagyobb létszámfelfutása miatt — kis mértékben meghaladja az előző évek ütemét. A vállalatok még nem kezdeményeznek erőteljes munkaerőmozgást, nem folytatnak elég hatékony munkaerő-gazdálkodást. Ebben kétségtelenül szerepe van a bérszínvonal-szabályozásnak is. Más oldalról azonban e szabályozás a szélesebb értelemben vett népgazdsági egyensúly biztonságát szolgálja. Amikor az egyensúly feltételei más úton ^s biztosíthatók lesznek, majd lehetővé kell tenni az általános foglalkoztatási érdekek és a vállalati törekvések intenzívebb összhangját. A vállalati érdekeltség hosszabb távú hatásai ma még kevéssé alakultak ki. A vállalatok a tavalyi bérszínvonalhoz képest általában kétszázalékos béremelést terveznek. Ez a várható nyereséggel összefüggő részesedési alapokkal együtt a tervezett személyi jövedelem-növelést eredményezi majd. A vállalatok fejlesztési törekvéseit jelentősen korlátozza a már megkezdett beruházások széles köre, így a saját fejlesztési alapjukból viszonylag kevés új beruházást kezdeményezhetnek. Fejlesztési alapból forgóalap-feltöltést csak kisebb mértékben terveznek és nagy a hitel iránti érdeklődés. A hitelkérelmek adataiból viszont az is megállapítható, hogy a vállalatok többségükben kedvező, hatékony beruházások megvalósítására törekednek. Az új gazdasági mechanizmusra való átmenet megkönnyítésére a vállalatok 1967. évi nyereségeik meghatározott részét tartalékalapba helyezhették. A múlt évi magas nyereség kedvező alapot teremtett e tartalékok képzésére. Az iparban például a múlt évi vállalatfejlesztési alapokból és nyereségrészesedésből több mint 700 millió forintot helyeztek tartalékalapba. Az 1968. évi nyereség tervezett szintjének megvalósulása esetén a tartalék-alapok gyorsabban telítődnek, mint ahogy azzal számoltunk. A vállalatok anyagi erejének gyarapodása javuló feltételeket teremt az önálló üzletpolitika számára. A vállalatokat a múlt év végén 44,2 milliárd forint forgóalap-juttatásban részesítettük. Ezt figyelembe véve saját forgóalapjaik — az egyéb vállalati pénzforrásokkal együtt — 1967 végén forgóeszköz-állományuk közel 77 százalékát tet990 ték ki. A forgóeszköz-hitelek állománya az első öt hónapban 8,4 milliárd forinttal emelkedett. A vállalati forgóeszköz-szükséglet és a rövidlejáratú hiteligények jelentős növekedésében közrejátszott a vállalatok és szövetkezetek készletnövekedése, de ezen túl az a tény is, hogy — mind az értékesítésben, mind a költségvetéssel kapcsolatosan — az elszámolások módosultak és jobban alkalmazkodnak a tényleges gazdasági folyamatokhoz. 1968 első öt hónapjában a készletek mintegy 5—6 milliárd forinttal nőttek. Ez arra mutat, hogy a piaci igényekkel nem eléggé alátámasztott termelés felszámolását még nem tudtuk elérni. A készletek összetételében azonban a tevékenységi körök megváltozása mpiatt a népgazdasági ágak között biztató átrendeződés ment végbe. A hitelezési gyakorlat az a terület, ahol a népgazdasági és vállalati érdek közvetlenül érintkezik és nemegyszer ütközik. A kormány által jóváhagyott hitelpolitika szerint a bankok a pénzügyi egyensúly követelményeit szem előtt tartó szelektív hitelezési gyakorlatot folytatnak, vagyis előnyben részesítik a kedvezőbb feltételeket kínáló, jól jövedelmező tevékenységet és elsősorban arra adnak kölcsönt. Hitelt általában a kínálat növelése érdekében csak a realizálható termelésre és beszerzésre nyújtanak. Ez a törekvés nyilvánult meg a vállalatokkal és szövetkezetekkel a közelmúltban megkötött hitelszerződésekben. Hitelszerződéseket a bankok olyan hitelképes vállalatokkal kötöttek, amelyeknek pénzügyi helyzete, várható termelési és értékesítési tevékenysége alapján a hitel határidőben történő visszafizetése biztosítottnak látszik. A bankok általában elzárkóztak a szerződéskötéstől olyan esetekben, amikor a vállalatok és szövetkezetek hitelképessége erősen vitatható volt. Ilyenkor legfeljebb csak rövid időre nyújtottak kölcsönöket. A megállapodások megkötésénél a bankok megkövetelték azt, hogy a vállalatok és szövetkezetek forgóeszközeik tartós növekedését fejlesztési alapjukból finanszírozzák, vagyis forgóalapjukat saját eszközeikből rendszeresen bővítsék. A hitelszerződések nagy részét most néhány hónapra kötötték, mivel a vállalatok pénzügyi helyzetét megítélni és a forgóeszköz-hitel szükséges mértékét helyesen megállapítani hosszabb időre csak nagy bizonytalansággal lehetett volna. A hitelszerződések tapasztalatai megerősítették meggyőződésünket, hogy a forgóeszköz hitelezés központi feladatának a jövőben azt tekintjük, hogy megakadályozza a vállalatok túlzott készletezési törekvéseit és ösztönözze az eszközök jobb, hatékonyabb felhasználását, a realizálás meggyorsítását. Jelenlegi helyzetünkben ez a hitelezési gyakorlat segíti legjobban elő az áru és a pénz egyensúlyát és ezzel együtt a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést. Az állami költségvetésből a vállalatok támogatására összesen 42 milliárd forintot fordítunk, ami igen jelentős összeg. A támogatások egy része automatikusan következik bizonyos központi elhatározásokból, mint például egyes fogyasztási cikkek árának alacsony szinten tartásából, vagy a külkereskedelmi árszorzó átlagos szintjéből. Az