Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

927 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 928 sokszor a forgalmi érték fölé emeli, s a kisajátítást kérő tanácsok a korlátqzott lehetőségek miatt csaknem kivétel nélkül bírói útra kénytelenek terelni az ügyet. Megfontolás tárgyává javaslom tenni, hogy a kártalanításra vonatkozó rendelkezésnek ezt a részét az új gazdaságirányítási rendszer nagyobb önállóságra vonatkozó iránymutatásának figyelembevételével úgy kellene módosítani, hogy legyen lehetőség a forgalmi értéket jobban megközelítő összeg felajánlására, vagyis a megegyezésre, tehát a peresseljárások számának csökkentésére. Ez a megoldás több szempontból látszik hasznosnak. Megkímélnők állampolgárainkat attól a felháborodástól, amelyet az alacsony öszszeg felajánlása jogosan kelt, megkímélnők bíróságainkat a nagy megterhelést jelentő ügyekben való eljárásoktól és megkímélnők állami szerveinket a jelentős eljárási többletköltségtől. Úgy látom, hogy ez az észrevételem egy élő kérdésre világít rá, mert dr. Szalay elvtárs délelőtt elhangzott beszédében is utalt arra, hogy ez a kérdés bizonyos részben korrekcióra szorul és később Kovács elvtársnő felszólalása, majd az igazságügyminiszter elvtárs válasza azt mutatta, hogy ez a kérdés mindenképpen aktuális. A legfőbb ügyész elvtárs beszámolója a földvédelmi törvény végrehajtásáról megállapítja, hogy a mezőgazdasági rendeltetésű földek tényleges használatának felülvizsgálata sok gyakorlatilag végrehajthatatlan határozatot hozott. így nem érvényesül megfelelően a törvénynek az a rendelkezése, hogy az ipari létesítmények és lakásépítés céljára elsősorban mezőgazdaságilag nem, vagy kevésbé hasznosítható területeket kell felhasználni. Ez a rendelkezés véleményem szerint nem is érvényesülhet, mert az iparfejlesz^ tésben, a terület kiválasztásakor elsőrendű szempont a létrehozandó üzemnek a várossal való kapcsolata, az illetékes város távlati terveibe való beillesztése, a kommunális berendezésekkel való ellátottság megalapozása, és mindezek együttes mérlegelése általában olyan eredményt hoz, hogy az illetékesek kénytelenek figyelmen kívül hagyni a mezőgazdasági művelési szempontokat. Ez érthető is, mert a felsorolt szempontok érvényesítése többletköltségek, mégpedig nagy többletköltségek elmaradását vonhatná maga után és ez többszörösét tenné ki a mezőgazdaságot ért veszteségnek. Véleményem szerint van mód arrra, hogy az ily módon kiesett területeket a mezőgazdaság más formában pótolja. A beszámoló foglalkozik lakásügyi kérdésekkel is. Ez a probléma két oldalról közelíthető meg. Egyrészt tovább kell növelni az épülő lakások számát, másrészt jelentős szerepe volna a lakástörvény megalkotásának, aminek véleményem szerint feltétlenül elérkezett már az ideje. Legyen szabad indokolásképpen néhány kérdésre rávilágítanom. A jelenlegi eljárás alapjául szolgáló lakástörvény módot ad arra, hogy egyrészről a lakástulajdonosok, másrészről a bérlők olyan magatartást tanúsíthassanak, amely sérti a szocialista együttélés szabályait. Ezt elítéljük a közvélemény részéről, de jogszabály híján felelősségre vonást alkalmazni nem lehet. Például a bérlők egy része, amikor előrelátható- | lag rövid időn belül elhagyja bérletét, albérlőt vesz magához és a lakásba való kiköltözése után az albérlő ottmarad. A bíróság ilyenkor általában megállapítja a jogcím nélkül való elfoglalást, de lakás híján a bírói ítélet ellenére évekig megmarad ez az állapot. Még visszatetszőbb és az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló eset, különösen a kiemelt üdülőhelyek környékén, hogy a bérlő OTP-kölcsönnel saját tulajdonát alkotó házat épít, de az általa használt bérleményt tovább használja, az újonnan megépített saját házat pedig bérbeadás útján hasznosítja, nyilvánvalóan sokkal nagyobb összegért, mint amennyit ő maga fizet a bérleményért. . A reáljövedelemre vonatkozó tényleges befolyásolás érezhető a régi és az új bérű lakások tulajdonosainál, a most beköltözők ugyanis gyakran tízszeresét fizetik annak a lakbérnek, amit a régi bérű lakók fizetnek. Ezekben az esetekben a lakbérek összege még a lakásfenntartási költségeket sem fedezi, mert hiszen a lakbérben a közszolgáltatási díjak is benne foglaltatnak. Gyakori eset, hogy a háztulajdonos által fizetett közszolgáltatási díjak összege nagyobb, mint a havonta beszedett lakbér összege, de átlagosan eléri a 40—50 százalékot. Még Somogy megyében is, ahol csak egy város van és ipari üzemekben is szegény a megye, a közműszolgáltatásoknak a bérlőkre való áthárítása körülbelül kétmillió forintot jelentene, vagyis a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőség nyílnék az épületek megfelelő karbantartása költségeinek biztosítására. A kaposvári és a siófoki ingatlankezelő vállalatoknak mintegy ötezer bérlemény után az 1967. évben 4 861 000 forint volt a lakbérbevételük, és több mint hatmillió forint volt a fenntartási költség, a lakbér tehát 1,2 millió forinttal kevesebb volt, mint a fenntartásra fordított kiadás. Még ma is a 8000/1946. számú lakásrendelet és a 12 840/1948. számú lakbérrendelet van érvényben. Ezek a rendeletek sok tudatos visszaélésre adnak lehetőséget, amelyek a szocialista erkölccsel nem egyeztethetők össze. A lakosság különös jogi ismeretek nélkül is elítéli ezeket a visszaéléseket, de mivel a viszszaélők nem sértenek meg semmilyen rendeletet vagy törvényt, nem lehet büntető szankciót alkalmazni. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket a rendeleteket felül kell vizsgálni és meg kell változtatni. A legfőbb ügyész elvtárs a munkavédelmi tevékenységet is részletesen elemezte. Kétségtelen, hogy megállapításainak ama része,, amely az üzemi balesetek többségében a felelősségnek a dolgozókra való áthárítására vonatkozik, helytálló, és nagyon sok az ebből származó peres ügy. Ennek indító oka véleményem szerint általában az, hogy abban az esetben, ha a vállalatok saját felelősségüket elismerik, a balesettel kapcsolatos valamennyi költséget, így a keresetkiesésekből származó költségkülönbséget is magukra kell vállolniuk. Ezt azonban rendszerint nem önként, hanem csak bírói eljárás után fizetik ki. Somogy megyei viszonylatban is érvényes az a megállapítás, hogy munkavédelmi szerveI ink tevékenysége számottevő fejlődést mutat.