Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

917 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 918 hogy a napirenden levő kérdések néhány vonatkozásához azért magam is hozzászóljak. Nemcsak azért, mert a Magyar Nemzet mai számában azt olvashattuk, hogy a márciusi országgyűlés az igazságügyé, hanem a napirenden levő téma kívánja ezt meg. A beszámolási időszakra az a jellemző, hogy tovább emelkedett a bűnüldöző és igazságügyi szervek munkájának színvonala, tevékenységük helyes irányú és kiegyensúlyozott. Félreértés ne essék: ezeket a megállapításokat nem azért teszem, mivel magam is a jogszolgáltatás egyik területén dolgozom. De úgy vélem, hogy ezzel tartozunk az igazságnak és annak a sok elvtársnak, akik erőt, fáradságot nem kímélve munkálkodnak a bűnüldözés, és igazságszolgáltatás nem könnyű területein. Azonkívül a munka eredményeinek elismerése arra is szolgál, hogy az még további erőfeszítésekre serkentsen. Erőfeszítésekre pedig szükség van, mert gondjaink, problémáink nem kevesek. Saját magunkat csapnánk be, ha ezt tagadnánk. Néhány ilyen problémáról szeretném elmondani a véleményemet. Sokat foglalkozunk mostanában a bűncselekmények alakulásával, a bűnözés okainak kutatásával, a megelőzés hatékonyságának növelésével. Szénási elvtárs beszámolójában hallottuk, hogy az 1962—65-ös évekhez képest a bűnözés volumene némi csökkenést mutat, bár jelentős pozitív irányú változásról még nem számolhatunk be. A bűnözés helyzetének, alakulásának tendenciájáról egyébként ma másként beszélünk, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt. Akkor ugyanis azt gondoltuk, és hittük is, hogy a szocializmus építésének előrehaladtával automatikusan csökken a bűncselekmények száma. Később és most is látjuk, hogy ez nem volt helyes felfogás, és csak azt eredményezhette, hogy erőfeszítéseink hatékonysága csökkenjen. Valójában a reális felfogás az, hogy az átmenet társadalmában a bűnözés növekedése, csökkenése és a stagnálás váltogatja egymást. Különösen áll ez egyes bűncselekmény-kategóriákra. Ha a kapitalista országok bűnözési arányszámait összehasonlítjuk a miénkkel, az minden vonatkozásban a mi javunkra szól. Ez jó dolog, de nem nyugtathat meg bennünket. Tudjuk és látjuk, hogy a bűncselekmények számának lényeges csökkentésére irányuló erőfeszítéseink csak hosszabb távon érik majd el céljukat. Egészen nyilvánvaló ez, különösen akkor, ha a társadalmi tudat további fejlődését is mint fontos segítő tényezőt ideszámítjuk. Egyébként társadalmi rendünk szilárdságát fényesen bizonyítja ország-világ előtt — ahogy a beszámolókból is hallottuk —, hogy az államellenes bűncselekmények az összes bűntetteknek kevesebb, mint fél százalékát teszik ki. Ezek elkövetői viszont mindig elnyerik méltó büntetésüket, mert senkinek sem engedjük meg, hogy sértse vagy veszélyeztesse társadalmi rendünket. Ez olyan elv, amelyből ahogy eddig, a jövőben sem engedünk egy jottányit se, és bűnüldöző hatóságaink résen vannak minden hasonló próbálkozással szemben. Tisztelt Elvtársak! Társadalmunkban az emberi élet és a testi épség védelme minden más érték felett áll. Az emberi élet pótolhatatlanságának tudatát a társadalmi értékítélet is mélyen átérzi, annak erőszakos elvételét főbenjáró bűncselekménynek tekintjük. Erről egyébként meggyőzően beszélt a kérdéssel összefüggésben Nánási László elvtárs a szünet előtt. Az emberölésért elítéltek számában évek óta stagnálás tapasztalható, mert ez a szám 1966ban 113, 1967-ben 114 volt. Valamelyest csökkent az emberölési kísérletek száma, ugyanakkor viszont súly as testi sértés miatt az 1966. évi 3400 fővel szemben tavaly 3900 főt kellett elítélni. Sajnos megállapíthatjuk, hogy egyesek számára nagyon olcsó más ember élete vagy testi épsége. Sokan vannak még olyanok, akik; vélt vagy jogos sérelmeik „orvoslására" konynyen előveszik a kést vagy egyéb eszközt, s a sértetteknek halálát vagy esetleg egész életre maradandó nyomot hagyó sérüléseket okoznak. Bíróságaink is felismerték, hogy ez a helyzet a büntetéskiszabási gyakorlat szigorítását teszi szükségessé, amelyet még nem mindig, de egyre következetesebben érvényesítenek. A társadalmi és személyi tulajdon elleni bűntettekről — mint egy másik igen fontos bűntetti kategóriáról — csak annyit szeretnék mondani, hogy ha általában nem is növekedett ezek száma, egyes jelenségek azért figyelmeztetőek. Sajnos, sok olyan ember van még hazánkban, aki a boldogulását nem a becsületes munkájával akarja biztosítani. Eléggé gyakran találkozunk anyagiassággal, gyors meggazdagodási vággyal és azok törvénybe ütköző kielégítésével vagy annak kísérletével, mint harácsolással, lopással, csalással, sikkasztással és más bűntettekkel. A „kijárásnak", megvesztegetésnek is szép számmal fordulnak még elő esetei. Az ilyen jelenségekkel szembeni fellépés közügy, amely bűnüldöző szerveinket, a bíróságokat is határozottabb és hatásosabb fellépésre kell hogy késztesse. A bíróságoknak is rá kell döbbenteni ezeket az embereket, hogy csalni, lopni, sikkasztani egyáltalán nem kifizetődő. Szalay és Szénási elvtársak jelentése foglalkozott a polgári ítélkezés kérdéseivel is. A polgári ítélkezés a múltban sem volt mellékes terület bíróságaink munkájában, sajátos eszközeivel eddig is támogatta a szocializmus építését. Az új gazdaságirányítási rendszerben a bíróságok és a gazdasági döntőbizottságok hatásköre megnőtt, és számos olyan jellegű ügyben kell eljárniuk, amely az új mechanizmus megfelelő érvényesítését elősegíthetik, és elő is kell hogy segítsék. Ezért kell a jövőben különösen figyelemmel kísérni a polgári ítélkezési gyakorlatot, és messzemenően segíteni az egységes és helyes szemlélet és joggyakorlat kialakulását. Tisztelt Elvtársak! Egyik fontos követelmény a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek munkájával szemben, hogy a bűnelkövetéstől a jogerős büntetésig ne hosszú idő, esetleg évek teljenek el. Hallottuk, hogy az utóbbi évben rö.videbb lett a nyomozás időtartama. Azt én is elmondhatom, hogy a bíróságoknál is első fokon általában hat hét alatt befejeződnek az ügyek, kivéve a komplikált, sok vádlöttas eseteket. Ezek jó dolgok, de én soha nem tudom az egyes szervek munkáját csak önmagában nézni. A