Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

919 Az Országgyűlés 12. ülése, bűnelkövetők gyors felelősségre vonása, és persze megfelelő megbüntetése egyik fontos eszköze a megelőzésnek, az általános visszatartásnak. Ha ugyanis akkor lesz jogerős egy ítélet, amikor esetleg a cselekményt az emberek már el is feledték, az nem segíti elő a prevenciót. Vonatkozik mindez gazdasági vitás ügyek eldöntésére is, mert jelentős társadalmi és egyéni érdek, hogy ezek is mielőbb rendeződjenek. Ezért kell mindig foglalkoznunk az időszerűséggel. Én tudom és ismerem, hogy sok nehézség is van ezen a téren. Ilyen a nagy munkamegterhelés, a létszámviszonyokhoz mérten sok ügy stb. Megmondom, hogy gyakran a rendőri, ügyészi és a bírói szervek is maguk bonyolítják túl az ügyeket. Itt van egy olyan kérdés, mint a bizonyítás mérete, vagy mértéke. Űgy látszik, vagy úgy tűnik, hogy talán ez szűk szakmai kérdés, de ha egy kicsit a dolog mélyére nézünk, beláthatjuk, hogy nemcsak erről van szó. Sok esetben találkozunk még az ügyek agyonbizonyításával, mindhárom szerv munkájában. A túlbiztosítás az ügyet előbbre nem viszi, de arra alkalmas, hogy a végső döntést elhúzza, feleslegesen lekössék magukat az ügyet intézők. Szeretném hangsúlyozni, hogy csak a felesleges, túlbizonyítás ellen lépek fel, és senkit sem biztatok felületes, elnagyolt munkára, hiszen emberek, értékek sorsa felett dönteni csak a tényállás pontos felderítése után lehet. Mind Szalay, mind Szénási elvtárs megállapították, hogy a bírósági ítéletek döntő többsége megfelel a szocialista törvényesség követelményeinek, vannak azonban nem megfelelő ítéletek is. Sajnos, így igaz. Igazságot szolgáltatni különösen szerteágazó, bonyolult ügyekben nem is könnyű. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a bírák soha ne tévesszék szem elől: a jó ítéletek, de a helytelen ítéletek sem maradnak a tárgyalótermekben. Hatásuk jó és rossz értelemben egyaránt tovább gyűrűzik az érintettek munka-, lakókörnyezetében, nem ritkán egész társadalmunkat, közvéleményünket megmozgatják, foglalkoztatják. Ezért nagy a bírák felelőssége. Az egyes ügyekben helyesen felismerni és helyesen kifejezésre is juttatni az egyéni, társadalmi érdeket nem mindig egyszerű, de alapvető követelmény. A bíróságok Alkotmányunk rendelkezésének megfelelően csak a törvénynek és saját lelkiismeretüknek, belső meggyőződésüknek vannak alávetve. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bíráink tértől és időtől, a társadalmi követelményektől elszigetelten fognák fel hivatásukat. Ez nagyon rossz lenne. Nagyon is figyelemmel kísérik az élet új és új problémáit, politikailag és szakmailag képezik magukat. Munkájukban sok segítséget kapnak, hogy jobban lássanak, számos társadalmi tényezőtől, az egészséges közvéleménytől. Mostanában egyébként a sajtó, a hírközlő szervek is gyakran foglalkoznak az igazságszolgáltatás különféle oldalaival. Ez jó dolog, mert a közvélemény helyes tájékoztatása mellett orientálnak is, jogos kritikai megjegyzéseik pedig segítik az igazságszolgáltatást és sok hibára, problémára hívják fel a figyelmet. Az azonban már nem helyeselhető, hogy a sajtó és hírközlő szerveink egyes munkatársai a valóságnak nem 68. március 29-én, pénteken 920 mindig és nem mindenben megfelelő vagy felületes tájékoztatást adnak, amivel a közvéleményt dezinformálják, a bírósági dolgozókat pedig elkeserítik, azokat rossz színben tüntetik fel. Megmondom őszintén, hogy egy-egy újságközlemény elolvasása egyes bírósági ítéletekről engem is, hogy úgy mondjam, lázba hoz. Amikor közelebbről megnézzük azonban ezeket az ügyeket, az esetek jelentős részében kiderül, hogy nem az ítélet, hanem a tudósítás a hibás, akár a túlzott tömörség, akár a pontatlanság következtében. Nagyobb körültekintést, minden esetben felelős tudósításokat kérünk, és akkor nem kerülünk — hogy jogi kifejezéssel éljek — ,,perbe és haragba" egymással. Tisztelt Elvtársak! Azt is -hallottuk a beszámoló jelentésekből, hogy az egységes jogpolitikai nézőpontok közelítése mindhárom szerv munkájában együttes érdek. Ehhez is persze több tényező szükséges. Mi mindig is azt hangsúlyozzuk bíróságaink vezetőinek, hogy rendőri és ügyészi vezetőkkel erősítsék az erVi alapon álló együttműködést. Ezen azt is értjük, hogy az egymás munkájában fellelhető negatívumokra bátran mutassanak rá, ne hagyják azt szó nélkül. Különösen a másodfokú bíróságok tudnának és tudnak is többet segíteni a nyomozószerveknek, ha nemcsak egyszerűen hatályon kívül helyeznek ügyeket, hanem annak kapcsán rámutatnak a nyomozati eljárás során előfordult hibákra is. A jogpolitikai nézőpontok közelítését szolgálná az is, miként ezt egyébként én több esetben szoktam hangsúlyozni, hogyha az ügyész a mostaninál gyakrabban résztvenne a tárgyalásokon és nemcsak iratokból ismerné meg a bírósági eljárás menetét. Ezzel egyébként az ügyek befejezését is gyorsítanánk és a bíráknak közvetlenebb segítséget adna az ügyész fellépésével a helyes ítélet meghozatalában úgy a büntető, mint a polgári ügyekben. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a tárgyaláson való részvétel, az eljárás egész légköre, a közvetlen észlelet és benyomás mennyivel más, mint az akták elolvasása, amelyekben természetesen mindez nem adható vissza. Az az indok egyáltalán nem fogadható el különben, hogy a bíróságok ma már vannak olyan színvonalon, hogy nélkülözhetik az ügyész részvételét. Itt nem is a bíróságok színvonaláról van szó, hanem a szocialista törvényesség fokozott követelményéről. Azok a problémák, amelyeket eddig említettem, persze nem ma és tegnap óta ismertek. A bűnüldöző és igazságügyi szervek vezetői, munkatársai előtt mint megoldandó kérdések állandóan napirenden szerepelnék. A felelősségérzet növelésével, jobb munkaszervezéssel, ezeken lehet javítani és kell is javítani. A gazdaságirányítás új rendszerére való áttérés, valamint a társadalmi, gazdasági viszonyainkban történt fejlődés azonban azt is jelenti, hogy napirendre került az egész jogrendszerünk reformjával, így a bűnüldözést és igazságszolgáltatást érintő kérdésekkel való konkrét foglalkozás is. Ezek közvetlenül érintik a rendőri, ügyészi és bírói szerveket, így most foglalkozunk a büntető és polgári eljárási törvények, a büntetőtörvénykönyv, a polgári törvénykönyv, a bírósági, ügyészségi