Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-4

219 Az Országgyűlés 4. ülése, 1967. július 14-én, pénteken 220 VARGA B. ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés'.' Mint született paraszt, és olyan egyén, aki életében mezőgazdasági munkán kívül mással még nem is foglalkozott, jóleső érzéssel, s hozzátehetném, némi elégtétellel látom, hallom és tapasztalom azt a nagy igyekezetet, amit országunk vezetői a mezőgazdaság fejlesztése érdekében tanúsítanak. Ez nem volt mindig így, s azt hiszem, ez nem szorul különösebb bizonyításra tisztelt Képviselőtársaim előtt. Az iparfejlesztés idején, amikor a vas és acél országa akartunk lenni, meghonosodott és hosszú ideig tartotta magát egy olyan nézet, amely az ipar mindenhatóságát hirdette, s amely csökkentette, szinte a nullára szállította le a mezőgazdaság szerepét országépítő tevékenységünkben. A mezőgazdaság dolgozóit ezért is tölti el örömmel az ország vezetőinek az a szilárd állásfoglalása, miszerint a mezőgazdaság fejlesztése nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók érdeke, hanem érdeke az egész társadalomnak, s a népgazdaság arányos fejlesztésének is nélkülözhetetlen feltétele és kelléke. A IX. pártkongresszusnak a mezőgazdaságról szóló határozatait és az azóta napvilágot látott rendelkezéseket azért is fogadta örömmel a mezőgazdaságban dolgozók széles tábora, mert anyagi körülményeik javításán túl a mezőgazdasági munka erkölcsi és anyagi megbecsülését, azt is mondhatnám, a mezőgazdasági tevékenység tekintélyének helyreállítását is látják ezekben az intézkedésekben. A közelmúltban megjelent rendelkezések kedvező hatása máris érezhető a javuló munkafegyelemben, s a falusi lakosság várakozással várja és igényli a megjelent rendelkezéseknek ezután történő folytatását. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági reform bevezetése élénk vita tárgyát képezi a falusi dolgozók között. Készülnek és kovácsolódnak azok a tervek, amelyek a reform szellemében az eddig még ki nem használt, vagy kellően nem hasznosított lehetőségek feltárását, a termelőmunka szolgálatába való állítását szolgálnák, s felszólalásomban néhány ilyen dologról szeretnék szót ejteni, amelyek megvalósításához a mi jószándékunkon kívül kell az illetékesek erkölcsi, s emellett anyagi támogatása is. Az első ilyen kérdés lenne a Hanság vízrendezésének problémája. Működési területemen, a kapuvári járás északi részén mintegy 10 000— 12 000 hold kaszáló terül el. Herceg Eszterházyék hasznosítása idején, mivel nagy gondot fordítottak a víz-, a csatornahálózat karbantartására, az időjárástól függetlenül minden esztendőben megtermett ezen a 12 000 holdas kaszálón a holdankénti 30 mázsás termésátlag. Valamennyien, mi magunk is Jbüszkén hivatkozunk azokra az indexekre, amelyek fejlődésünket a statisztika, a számok tagadhatatlan tükrében bizonyítják, hogy 1945 óta ennyit, vagy annyit léptünk előre. Ha másért nem, azért is érdemes lenne ennek a hasznosítását legalább a régi szintre emelni, mert ez az index most azt mutatja, hogy Eszterházyék 30 mázsás termésátlaga helyett mi 10—12 mázsás szénaátlagot takarítunk be. Pontos kimunkálások szerint, ha ennek a rétterületnek a termésátlagát csak az 1945 előtti szintre emelnénk fel, akkor ez 5200 szarvasmarha egész évi szálastakarmányszükségletét biztosítaná. Én vitatkoznék azzal a képviselőtársammal, aki a szarvasmarha értékesítés nehézségeiről beszélt, hiszen nálunk az állatforgalmi vállalat emberei alig tudják kivárni a szerződés határidejének lejártát, s ha jóminőségű szarvasmarhát — szinte valamennyit —, nyugati vagy tőkés exportra tudunk szállítani, akkor ezért is érdemes lenne ehhez a szilárd takarmánybázist megteremteni. De ha a létszámnövelést nem is helyeznénk előtérbe, az e területről nyert szálastakarmány felszabadítana egy sereg olyan területet, ahol most a meglevő állatállomány eltartása érdekében kénytelenek vagyunk szálastakarmányt ter-^ melni azért, mert az alacsony termés mellett a rétgazdálkodás a szükségletet nem biztosítja. Szeretném a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium figyelmébe ajánlani, hogy ehhez az elgondoláshoz a lehetőségekhez képest nyújtson segítséget. Ugyancsak a gazdasági reform szellemében meghirdetett nagyobb önállóság és a termelő- , szövetkezeti melléküzemági foglalkozás lehetősége szellemében két társulás alakult meg Kapuváron. Az egyik ilyen társulás a megígért, de meg nem valósított termálkút vizének hasznosítására alakult. Hat termelőszövetkezet közgyűlésen mondta ki határozatát a társuláshoz való csatlakozásról, és anyagi erejéhez mérten már pénzügyi eszközöket is tartalékolt, hogy a természet által szinte ingyen kínált energiát hasznosítsa. Sajnos, a kútfúrás eddig csak ígéret maradt, olyannyira, hogy a televízióban nemcsak a megyei, hanem a járási tanácselnök is kénytelen volt e kérdéssel foglalkozni. Értesülésünk szerint ez az egyébként hasznos és nemes kezdeményezés azért esett két szék közül a pad alá, mert első számú hasznosítóként a kapuvári húsüzemet nevezték meg. Az akkori húsüzem az Élelmezésügyi Minisztériumhoz tartozott, és mivel a kerettel a földművelésügyi miniszter rendelkezett, ezért a fő hasznosító miatt a kútfúrást nem Kapuvárott eszközölték. Megemlíteném, hogy a húsüzem melegvízigénye a jövőben tovább növekszik. A zömmel angliai, amerikai és svájci exportra termelő . üzemmel szemben a megrendelők szállítási feltételként kötötték ki, hogy az üzem területén megforduló minden járművet a kivonulás előtt meleg vízzel kell lemosni. Tehát hallatlanul nagy melegvíz-felhasználási igény jelentkezik ebben az üzemben. Tisztelt Országgyűlés! A kúthasznosítás mellett szól többek között még az is, hogy a női munkaerő eddig csak idényjellegű foglalkoztatását állandósítani tudnánk. Így korábban és olcsóbban jutna hozzá a primőráruhoz a nyugati periféria lakossága. Maga a hír már kedvezően éreztette hatását a fiatalság visszatartása érdekében. Korábban csődöt mondott minden kísérlet arra, hogy a VIII. osztályt elvégzett tanulókat visszatartsuk a mezőgazdaságban. A legújabb tájékoztatás szerint az előirányzott 41 főből már 33 alá is írta jelentkezését, és a többi jelentkezése is folyamatban van.