Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-4

$ 195 Az Országgyűlés 4. ülése, 1967. július 14-én, pénteken 196 centrait ipartelepítés ott jöhet létre, ahol már megszülettek a döntések a beruházásról, másrészt egy-egy ipari központ bázisa lehet kisebb vállalati egységek létrehozásának a megye más helységeiben. Erre számtalan jó példa van az országban. Megyénkben például a Debreceni Ruhagyárnak kihelyezett üzemegysége van Hajdúdorogon, Berettyóújfaluban. Hasonló feltételek nyilvánvalóan más területen is adva vannak. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Ma már az urbanizáció, a városiasodás világjelenség. Hazánkban ez összefügg a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi fejlődésével, a mezőgazdaságban a legújabb technika meghonosításával, aminek következtében jelentős számú munkaerő szabadul fel a községekben. Ezzel párhuzamosan megy végbe a nekünk sokszor lassúnak tűnő, de történelmileg rendkívül gyors ütemű iparosítás. Az iparfejlesztés azonban nemcsak segítséget jelent a foglalkoztatási gondok megoldásában, enyhítésében egy-egy területen. Más oldalról új ellentmondás -megoldása válik sürgőssé, mivel iparig kulturális, egészségügyi és kommunális szolgáltatás vonatkozásában az igények megnövekedtek. A rohamos fejlődésnek kísérő jelensége minden országban — tekintet nélkül a társadalmi rendszerre — a lakáskérdés. Azonban amíg a tőkés országokban ez az üzleti vállalkozás jövedelmezőségének függvénye, addig nálunk a társadalom által biztosított reáljövedelmet emelő, életszínvonal növelését biztosító tényező. Nem kívánok a lakáskérdés minden vonatkozásával foglalkozni, megjegyzéseim, észrevételeim a teljesség igénye nélkül az építésre és a meglevő lakásállomány állagának megóvására irányulnak. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a második ötéves terv megemelt lakásépítési programja 300 ezer volt, amelyből 282 ezer lakás épült fel. Tudomásom szerint 1966—67-ben — és erről most Trautmann elvtárs is tájékoztatott bennünket — a lakásterv teljesítése jól halad. Ezt figyelembe véve, valamint a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tervezett intézkedéseit tekintve — ami az anyagellátásra, a kivitelezési kapacitás bővítésére, az anyagi erőforrások e célra történő felhasználására irányul —, semmi kétségünk nem lehet az irányban, hogy a lakástervet országosan teljesíteni fogjuk. Ebben, nyilvánvalóan szerepe lesz Trautmann elvtárs azon bejelentésének, hogy a következő időben növeljük a lakásépítkezési kapacitást. Mégis miben látom a problémát? Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem a kívánt területi elosztásban, szerkezeti bontásban valósulnak meg a lakásépítkezések. A lakáshiány elsősorban városokban, ezen belül is a nagyvárosokban okoz komoly gondot. A lakáshiány okozta feszültség mégsem itt oldódik meg a kívánt mértékben és a kívánt ütemben. Én csak a megyénkből szeretnék néhány számadatot hozni. Í960—66 között Hajdú-Bihar megye — beleértve Debrecent is — lakásállománya 9,6 százalékkal növekedett. Ugyanakkor a népesség 1960. január óta a községekben és a három hajdú városban 7,4 százalékkal csökkent, Debrecené pedig 16,3 százalékkal emelkedett. A száz lakásra jutó lakók száma így a megyében 354-ről 311-re, Debrecenben pedig a nagyobb ütemű építkezés ellenére is 340-ről csak 330-ra csökkent. Nyilvánvaló, hogy az elvándorlás automatikusan is javítja falun a helyzetet. Természetesen e számokat nem annak illusztrálására hoztam, hogy a községekben a lakásépítkezések számát csökkentsük. Ma már a dolgozó parasztság megváltozott termelési feltételei lehetővé és egyben szükségessé teszik, hogy jobb, kulturáltabb életkörülményeket teremtsenek lakás vonatkozásában falun is. Fejtegetésemmel azt szeretném elérni, hogy a városokban, különösen a nagyvárosokban úgy fokozzuk a lakásépítést, hogy belátható időn belül láthatóvá váljék a nehézségek megszüntetése. Arra gondolok például, hogy amikor a 15 éves terv készült, nem számítottunk ilyen erős ütemű városiasodásra. Ezért az új tények alapján helyes lenne, vagy jó lenne elemezni a jelenlegi helyzetet és ennek alapján meghatározni a jövő építés ütemét. Központi intézkedések sorozatára van szükség ahhoz, hogy mindazt az erőt felhasználhassuk, amely a lakásprobléma megoldása irányában hat. Többek között szó lehetne arról, hogy az állami-, szövetkezeti iparban dolgozó építőmunkások munkájuk elvégzése után kalákaszerűen vagy más módon részt vehessenek családi lakóházak építkezéseiben. Ebben az irányban hatna — és nemcsak a magán-, hanem az állami-szövetkezeti lakások építését is előbbre vinné a városokban — a telekárak rögzítése. Nem szabad megengedni, hogy a telkek szocialista viszonyok között is spekuláció forrásai legyenek. Kimutatható, hogy a telkek árai többnyire azért magasak a városokban, mert állami erőből — különösen az utóbbi tíz esztendőben —, azokat közművesítettük. A szocialista állam a kommunális juttatásokkal nagymértékben elősegíti az életszínvonal emelését. Az állami lakások lakbére nem fedezi az amortizációs költségeket, nem is beszélve a fenntartási költségekről. Bármennyire kényes kérdés, úgy gondolom, erről nem szabad hallgatni. Az lenne a jó, ha az ilyen, munkával öszsze nem függő, közvetett juttatások megtérülnének, mivel nem egyformán részesül bennük minden dolgozó. # A gazdasági mechanizmus reformja bevezetésekor nem kerül sor lakbérrendezésre, éppen azért, mert a dolgozók szélesebb rétege életszínvonalának érintéséről van szó. Ettől azonban a probléma még továbbra is megmarad. El lehetne képzelni a megoldás olyan módon való segítését, hogy a jelenlegi lakbérek mellett erőteljesebben fokozzuk a bérlők anyagi felelősségét, kötelezettségét a lakások és belső tartozékaik karbantartásáért, felújításáért. Ha ezt sikerülne elérni, mindjárt több erőt lehetne fordítani a felújításokra is. Emellett szükség van olyan intézkedések megtételére, amelyek biztosítják az állam tulajdonosi jogának jobb érvényesítését. Egyszerűbb, rugalmasabb eljárással meg kell könnyíteni az állami lakások védelmét. Ismeretes az is, hogy a szűk építési kapacitás miatt a vállalkozók válogatnak a munkában. A kijelölési rendszer mellett is nagy volt a felújítástól való húzódozás. Attól tartottunk, hogy ez a veszély a jövőben még nagyobb lesz, mivel