Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-28

Í90l Az Országgyűlés 28. ülése 1967. január 26-án, csütörtökön 1902 elvágva a külvilágtól. Hiába az emberek jogos kívánsága Szentától Libiczkozmáig, Rinyaszentkirálytól Fiadig, a bekötő út-épitésre előirányzott keretek legjobb szándékú elosztása mellett sem oldható meg a kivitelezés előbb, mint 1973 —1975 körül. A kiépített utak hiánya jelentősen visszahat a községek lakosságának egészségügyi, kulturális és kereskedelmi ellátottságára. Ugyancsak érződik a bekötő út hiányának negatív hatása az itteni mezőgazdasági szövetkezetek gazdálkodásának eredményéiben is. Például az előbb említett 22 községből 12-ben a tsz-ek a gyenge kategóriába tartoztak az elmúlt hat év többségében. Megjegyzem, a félreértések elkerülése végett, hogy ezzel nem azt akarom mondani, ez az egyedüli ok és más tényező nem játszik közre, de mindenesetre jelentősnek mondható tényezőről van szó. Ugyancsak jelentős problémákat okoz egyéb esetekben is, a kedvezőbb gazdasági eredményeket felmutató szövetkezeteknél is az üzemi bekötő utak hiánya. Megyénk szövetkezeti gazdaságainak 329 majorjában mintegy 330 kilométer üzemi bekötő út építése lenne ^szükséges. Kiépített utak nélkül ugyanis költséges a belső szállítás, s mellette nagyon rossz hatásfokkal lehet a szállítóeszközöket használni. Javaslom, hogy. a kormány az év közben realizálható többletbevételek, vagy a népgazdaság egyéb területem elért megtakarítás terhére nyújtson lehetőséget a későbbiekben a falusi bekötő utak építési programjának meggyorsítására és a termelőszövetkezeti üzemi bekötő utak nagyobb ütemű kiépítésére. Tisztelt Országgyűlés ! Meggyőződésem, hogy a beterjesztett 1967. évi állami költségvetés végrehajtása során tovább fejlődik népgazdaságunk és növekszik népünk életszínvonala. Ezért a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Bartha János képviselőtársunk. BARTHA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! 1967. évi költségvetésünk tükrözi, hogy 1967. évi népgazdasági tervünk és egész harmadik ötéves tervünk fő jellemvonása meglevő eszközeink hatékony kihasználása, a minőségi mutatók következetes keresése és érvényesítése. E fő jellemvonások mind a tervtörvényben, mind a kormánynak a törvény végrehajtását célzó irányelveiben megfogalmazást nyertek, megfelelő helyet kaptak. Ezek után az volna a tennivaló, hogy arra hívjuk fel a figyelmet, adjunk megfontolt útmutatást a helyes végrehajtáshoz. Mire gondolok? Olyan szemléletet kell kialakítani, olyan biztatást kell adni, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének elfogadott, ismert, hasznos elveit, ahol lehet, fokozatosan már ebben az esztendőben felelősen alkalmazzuk, teljes körű bevezetésére pedig alaposan készüljünk • fel. Igény és követelményként kell támasztani minden szinten az elmélet és a gyakorlat egységét, az erre való tudatos törekvést. Te-* hát ne csak mondjuk, hanem tegyük valósággá is, hogy azt termeljünk, -amire szükség van, amit értékesíteni tudunk. Timár elvtárs expozéjában ezzel ellenkező dolgokat is lehetett még érezni. A termelés növekedésének nagyobbik részét a munka termelékenységével kell elérni. Na^gyobb szerepe legyen a távlati tervezésnek, különösen a középtávú terveknek. Itt még egyet kiemelnék, amivel a későbbiek során külön kívánok foglalkozni: fogalmazzuk meg pontosabban a tervező vállalatok szerepét- és felelősségét. Tovább kell tanulmányozni és útmutatást adni egy sor alapvető kérdésben, s talán még énnél is fontosabb intézkedéseink hatásfokát alaposan' ellenőrizni, mert nem annyira világos a kép, nem annyira könnyen érvényesülnek ezek az elvek, bármilyen jók is, még akkor sem, ha esetleg szabályokba foglaljuk őket. A következő példán szeretném ezt bemutatni. Több mint ezer ágyas megyei kórházunk alapos rekonstrukcióra szorul. Nem indokolom, ez elfogadott dolog. A rekonstrukció egyik legtöbb gondot okozó, igen precíz előkészítést igénylő és nem kevés anyagi áldozattal járó része a fűtés korszerűsítése, biztonságos megoldása. Csak úgy megjegyzem, hogy ma még hét kazánház működik, nem kevesebb, mint 32 darab kazánnal, és nemegyszer 'életveszélyesen, de három épületben még cserépkályha is van. Évek óta sürget a fűtési gondok megoldása, de újabban amiatt is, mert 1967-ben indul és 1968-ban befejeződik egy 140 ágyas szülészeti pavilon megépítése. Fentiek ismeretében indult meg a fűtőberendezés korszerűsítését célzó felújítás előkészítése. Ennek során az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal segítségével biztosítottuk a pénzt. Megvan a kivitelező is, baj van azonban a tervekkel.' Pedig a megyei kórház igazgatója és a megyei tanács egészségügyi osztálya kellő körültekintéssel, idejében eljárt, bizonyítom. Még 1965 márciusában, majdnem két évvel ezelőtt megrendelte — az összes illetékes szervek előzetes, egyeztetésével — az Építésügyi Minisztérium debreceni tervező vállalatánál a kórház olajtüzelésű kazánháza előtervét. Minden illetékes szerv — és ezt hangsúlyozom — egyetértett és egyetért a javasolt megoldással. Maga a tervező visszaigazolta még 1965 júniusában, hogy az Energiagazdálkodási Intézet olajtüzelésű kazánház kialakítását javasolja, s ehhez két hónappal később meg is adta az engedélyt. Az előtervezés tortúrája után 1966. május 14-én megszületik a szerződés a kiviteli tervdokumentáció elkészítésére. Szállítási határidő 1966. december 20. Van belőle lassacskán kilónyi akta a kórháznál is, a tervező vállalatnál is, lassan már nálunk is. Ma sincs terv. Nincs pedig azért, mert a tervező, a vállalatnak a terv készítésével megbízott dolgozója vette a bátorságot mindezek után, hogy a tervezői szabadságot vagy talán az új mechanizmust úgy értelmezze, hogy május 14-től, amikor megkötöttük a szerződést, szeptember 26-ig egy tollvonást se tett a kiviteli terv pauszpapírjain, akkor azonban kezdeményezett egy olyan tanácskozást a beruhá-