Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-28

1903 Az Országgyűlés 28. ülése 1967. január 26-án, csütörtökön 1904 zóval és egy sor más érdekelt szervvel, ahol azt tanácsolja, hogy mégis jobb volna ide földgáz­tüzelésű kazánt tervezni, mert ennek az üzeme­lése olcsóbb. Javaslata körül sikerült olyan zajt csapni, amely elterelte a figyelmet arról, hogy a terv szállítása megkésik. S ma,emiatt az a ve­szély áll fenn, hogy nem valósul meg 1967-ben a kazánház rekonstrukciója, és bár a gazdaság­irányítás új rendszere szerint, pénzügyi előírásai nyomán a felújítási pénzeszközöket talán meg tudjuk menteni, de odalesz a kínosan biztosított kiviteli kapacitás, és ha mindezt tűrjük, az épí­tendő 140 ágyas szülészeti pavilont nem tudnánk üzembe helyezni, mert nem lesz fűtés. Csak úgy megjegyzem azt is, hogy érdemes lett volna ki­gyűjteni, hogy a felesleges viták sorozatát ki­agyaló ötlet, halogató politika hány munkaórá­ját rabolta el irányító munkát végző, vagy ép­pen a termelésben dolgozó embereknek. S az már csak mellékzörej, hogy kaptam olyan „ked­ves" üzenetet, hogy majd feljelent a népi ellen­őröknél, mert nem helyeslem a kapkodását, azaz nem tűröm, hogy az összes terveinket felboro­gató ötletet a kórházra tukmálja, és ezzel állító­lag károsodás éri a népgazdaságot, ha én ezt nem hagyom. Nem kell jnekem itt bizonyítani — tisztelt Országgyűlés —, hogy energiagondjaink van­nak. Azt. hogy ami energiánk van, akár gázból, akár olajból, azt könnyűszerrel és jól fel tudjuk használni, vagy Hajdú-Biharban vagy az ország más részén. Viszont, úgy látszik, egyeseket rá kell döbbenteni és meg kell tanítani, vagy éppen felelősségre kell vonni azért, mert míg látszat­gazdaságosságon vitatkoznak, elfelejtenek dol­gozni, nem tesznek eleget a vállalt szállítási kö­telezettségnek, zavarják a munkát és végső so­ron tényleg kárt okoznak a népgazdaságnak. Ide kívánkozik egy másik, szintén a terve­zéssel kapcsolatos dolog. Debrecen város fejlődő idegenforgalma, lakosai számának növekedése és kulturáltabb ellátása égetően sürgeti a szállodai és vendéglátó egységek bővítését. Szintén 1965-ben elhatároztuk, hogy a Nagyerdőn — közös fedezeti forrásból — egy ét­termet építünk. Ugyancsak az Építésügyi Mi­nisztérium debreceni tervező vállalata megren­delésünkre elkészítette az étterem beruházási programját. A beruházási program szerint ennek költsé­ge 7 932 000, tehát nem egészen nyolcmillió fo­rint. Ugyanez a vállalat megkapta a megbízást a tervdokumentáció elkészítésére. Az eredeti ha­táridőt egy alkalommal — itt is — a tervező ké­résére kénytelenek voltunk meghosszabbítani, tehát a meghosszabbított határidőre, múlt év augusztus 5-re elkészült a tervdokumentáció. Csak éppen nem tudjuk hasznát venni, mert az objektum a jóváhagyott beruházási programban rögzített nem egészen nyolcmillió forint helyett 13 millió forintba kerül. Folyik a vita a terve­zés módosítására, a bekerülési költségek csök­kentésére, de a kivitelezés megkezdéséből ebben az évben már semmi sem lesz. Hiszen mi nem bírjuk pénzzel nyomon követni azt, amilyen vastagon fog a tervező ceruzája, de nem is akar­juk. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy rámutassak még egy olyan területre, ahol vál­toztatni lehet és változtatni is kell. Azzal függ össze, amivel a Népszabadság tegnapi számában egy kéthasábos rövid, kis cikkben foglalkozott: Fuvart kér a vasút címmel. Közismert, hogy az év nagyobbik részében nyomasztó szállítási gondjaink vannak. Az utóbbi két-három évben ezen úgy próbáltunk segíteni, hogy az év első negyedében, amikor a MÁV és az AKÖV válla­lat szállítási kapacitásának egy része kihaszná­latlan, a nagy szállíttatókkal — a TÜZÉP-pel, az építőipari vállalatokkal, a KPM Közúti Üzemi Vállalattal — előszállításokat végeztettünk, első­sorban kőből és kavicsból, s egyéb olyan szállí­tásigényes anyagokból, amelyekből készletünk bőségesen van. Igenám, de ezekből a szinte kor­látlanul szállítható anyagokból is van egy vál­lalati készletnorma. Az előszállítással ezt a kész­letnormát a vállalat túllépi. Túllépné, ha merné, de nem meri, mert akkor büntető kamatot fizet. Tehát nem végez előszállítást. A népgazdaság ér­deke '— megítélésem szerint — az volna, hogy ösztönözzük áz előszállítást. Ezt a kapacitást amit most elvesztünk, többet év közben nem tudjuk reprodukálni. Ilyenkor túlkészletezés esetén is indokolt volna a háromszázalékos ked­vezményes hitel megadása, hogy ki tudjuk használni a szabad szállítási kapacitást. Sajnos nem ezt tesszük, s emiatt csupán nálunk, Hajdú­Bihar megyében az autóközlekedési vállalatnál átlagban napi húsz tehergépkocsi volt kihaszná­latlan, mintegy 96—98 tonna egyszeri rakodási kapacitással egész január hónapban. Hasonló a helyzet a MÁV-nál, de ott a kihasználatlanság ennek sokszorosa. Meggyőződésem, hogy ezt a januári fösvénységünket júniusban, júliusban kegyetlenül meg fogjuk fizetni. Érdemes volna idejében meggondolni, tehát adjunk az előszállí­táshoz 3 százalékos hitelt akkor is, ha ott a kész­letnormát túllépik. Az elmondottak világosan mutatják, hogy a minőségi mutatók gyakorlati alkalmazásával sok minden nincs még rendben. El kell jussunk oda, hogy intézkedéseinkben, döntéseinknél még job­ban mérlegeljük a népgazdasági érdeket, maga­sabb szintű, jobb legyen a koordináció. Hangot kell adni, miként itt is, az ország­gyűlésen, a minisztériumokban, más főhatósá­goknál, középirányító szerveknél, vállalatoknál, üzemeknél, hogy a nagyobb önállóság nagyobb felelősséggel jár, hogy az önállósággal élni le­het, élni kell, de visszaélni nem szabad. Lehet ötletünk, ha az a megállapodást,, vagy a megoldást gyorsítja, egyszerűsíti, olcsóbbá te­szi, de el kell vetni azokat az ötleteket, amelyek drágítanak, hátráltatnak, lassítanak. A népgazdasági terv, az országgyűlés napi­rend j én szereplő költségvetés mindezekhez meg­adja a megfelelő kereteket; rajtunk a sor, hogy ezeket megfelelően megtöltsük minőségi tarta­lommal. Mindezek után hangsúlyoznom kell — és ezt nagy nyomatékkal mondom —, hogy nem ezek a fonákságok a jellemzőek, nem ezek van­nak túlsúlyban, de ilyen is van, sőt nem is ke­vés. Ezért vetettem fel egy-két kirívó esetet és ez egyben alkalom is számomra, hogy arra kér­jem az illetékeseket, mindenekelőtt Trautrriann

Next

/
Oldalképek
Tartalom