Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1281 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1282 Mindezek mellé számos egyéb nevelési kér­dés is társul. El kell tüntetnünk a .mi tudatunk­ból is a szellemi és fizikai munkát egymástól hermetikusan elkülönítő polgári szemléletmód maradványait, s meg kell láttatnunk a kettő egymásra hatását. Ki kell formálnunk tanulóink­ban az úgynevezett fizikai és technikai munká­val kapcsolatos helyes szemléletet és magatartási formákat: az öntudatos alkotó kezdeményezés vágyát, a következetes kutató szenvedélyt, a mindig több és mélyebb tudásra törekvést, a fö­lös szellemi és fizikai energia okos, ökonomikus hasznosításának szükségességét, a tudás által ki­vívható emberi méltóság szeretetét, el kell vet­nünk az egészséges szakmai büszkeség csíráját, meg kell láttatnunk a nagyobb szorgalom és ta­pasztalati tudás szerepét a közösség életében, istápolni kell az értékes egyéni hajlamokat. Amikor a fentiekből következően a túlzot­tan szakosított középiskolai munkára nevelés­nek okos összevonását sürgetjük, ami minden bizonnyal jobb szemléletű hallgatói anyagot biz­tosít majd az ugyancsak ésszerű összevonást igénylő felsőoktatási intézményeink számára, azt is szükségesnek érezzük, hogy középfokú is­koláinkban a primer jellegű oktatási tevékeny­ség mellett kapjon nagy szerepet a nevelő­munka körültekintőbb megszervezése is. A munkaoktatással kapcsolatos fenti pedagógiai kí­vánalmak, amelyek korántsem jelentik a lénye­ges jegyek összességét, már maguk is a nevelő­testületek közös munkáját, pedagógiai egységét kívánják. Egy-két exhiber nem csinálhat csodát. Nem mondhatjuk, hogy a nevelőmunka megtervezése ma már elég körültekintően tör­ténik. Különösen másodlagosnak, harmadlagos­nak tűnik szerepe a számonkérés igénytelen for­mái között, amelyek során az érzelmi, erkölcsi, esztétikai és logikai követelmények széles ská­lája nemigen jut kifejezésre. Ezek nélkül pedig nem teljes a munkánk, hiszen ez azt jelenti, hogy nem léptünk feljebb:- a jó adatismerettel rendelkező, nagyszerű memóriakészségű gyer­mek maradt továbbra is a pedagógus eszménye a töprengő, gondolkodó, önmaga eszével élni akaró, de nem mindig slágfertig gyermekkel szemben. Meg kell mondanom, munkára nevelésünk különösein kezdeti gyenge minőségi és tartalmi szintjének egyik leglényegesebb okát az eredeti központi tervek minden áron való túlteljesítésé­ben látom. Valahogy azt is mondhatnám, hogy jóval több lelkes iskolapolitikusunk van, mint amennyi objektíven számolni tudó, perspektivi­kusan látó szervező kapacitásunk. (Derültség.) De talán így is igaz a megfogalmazás: könyörte­lenül kellett volna tartani magunkat az eredeti központi tervszámokhoz, akkor most nem kel­lene az öt plusz egyes oktatási forma kellő szint­re történő redukálásának keserves útját jár­nunk — megvénkben is jelentősen csökkent az első osztályokban a számuk — és nem kellene a szakközépiskolai profilok szélesítésével foglal­koznunk. A központi tervszámokhoz való ragaszko­dást a népgazdaság érdeke, az állami fegyelem megköveteli az egyes intézmények vezetőitől. Nemcsak az élet egyéb területein, így kell, hogy legyen a közoktatásban is. Az a tény, hogy ma már több feleslegessé vált szakközépiskolai típust kellett megszüntet­nünk, vagy újjal helyettesítenünk, azt mutatja, hogy annak idején a lelkesedés tüzében porrá­égtek a valóság reális tényei, nem vizsgáltuk eléggé, van-e szükség rájuk, igényel-e olyan mennyiségben szakembert a társadalom, amilyen mértékben iskoláink képezni akarták őket. Kí­vánják-e valójában a gyermekek azokat a for­mákat — hiszen legtöbbjük nem választotta vé­gül életpályául a tanult szakmát — rendelke­zünk-e kellő pedagógiai érzékkel és szakmai tu­dással bíró oktatóval, tudunk-e elég alapot adni az oktatáshoz, elő tudjuk-e teremteni a szüksé­ges tárgyi és gépi felszereléseket? A kevésbé átgondolt, ugyanakkor túlhajtott szervezések ezután nemegyszer a jogos és szük­séges profilok kialakítását is meggátolták. Gon­dolok itt a békési gimnázium minden tekintet­ben indokolt, jól megalapozott kérésének eluta­sítására, amelyben egy elektromossági szakkö­zépiskolai osztály megszervezésére kértek enge­délyt, igazolva a szakemberigényt távlati bon­tásban is, megjelölve á képzést biztosító és kérő üzemet is. Vagy a békéscsabai gimnázium mind eddig elvetélt törekvésére, amely élelmezési­konzervipari szakismerettel kívánta ellátni — és tegyük hozzá, nagyon reálisan — ifjúságának jelentős részét. Ennek az igénynek a jogosságát, teljesítésének szükségességét különben a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 2017/1963. számú határozata is aláhúzta. Ez Békés megye közoktatásának és szakemberképzésének hely­zetét rögzítette, és a szükséges teendőket szabta meg. Sajnos, ennek a határozatnak a birtoká­ban sem sikerült előbbre jutni. Megjegyezni kí­vánom, helyeselném — és kérem is —, hogy en­nek a határozatnak a végrehajtását tanulmányo­zás tárgyává tegyék az érdekelt minisztériumok. A helyes irányú tisztulás jelét látom abban a nagy fejlődést jelentő határozatban, amely a jövő tanévtől kezdve körülbelül a felére csök­kenti a szakközépiskolák típusainak a számát. A megszabott — úgy tudom — 37-es keretszám, hiszem, hogy egyrészt kellő választékot biztosít a középiskolákba lépő tanulóknak ahhoz, hogy egyéni hajlamaik szerint válogassák meg isko­láikat, másrészt megvéd a túl atomizált szemlé­letű munkaoktatás veszélyeitől. Helyesnek tar­tom magam is művelődésügyi politikánknak azt a törekvését — ahogyan erről egy-két szót ej­tettem is már —, hogy ezt az összevonást felső­fokú intézményeinkkel kapcsolatban is megte­gyük. A takarékosság elve is sürgeti ezt. Nagy luxusnak és kicsit talán önámításnak is látszik, hogy tízmilliós országunk 89 felsőfokú főiskolai és egyetemi intézménnyel és körülbelül 7000 tu­dományos előadóval rendelkezik. Amikor azon­ban a gazdaságosság elvét nézem, nem kívánom figyelmen kívül hagyni azt a kétségbevonhatat­lan tényt, hogy a jó munkaerkölcs gyorsabb ki­alakításához, a hivatás- és kötelességtudat erő­teljesebb megalapozásához alkalmasabbak a kis közösségek, hogy a társadalmi konzerválódás­nak, a kollektív szemlélet és szervezeti élet fo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom