Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.
Ülésnapok - 1963-21
1407 Az Országgyűlés 21. ülése 1966. január 21-én, csütörtökön 1408 alapon á fonónőknél átlagosan 4—10, a kéziszedőknél 4—9, a szövőnőknél 4—12, a ruhaés cipőipari szakmunkásoknál 4—7, a bútoripari gépmunkásoknál 4—8 százalékos béremelésre» kerülhet sor. Ahol a bérrendezésre sor kerül, ott ez az alapbér emelését jelenti. Nyilvánvaló tehát: ha növekszik a munka termelékenysége, ugyanazt a terméket kisebb létszámmal tudjuk előállítani, az egyes munkások többet termelnek, mint korábban, s ennek eredményei a borítékban is meglátszanak. Más szóval egy-egy munkás többet is kereshet, mint amennyit most kiszámít magának. Ugyanilyen módon növekedhet az egyes munkások, vagy akár egész brigádok keresete azokon a munkahelyeken is, ahol béremelésre most nem kerül sor. Éppen ezért most az éves terv és a költségvetés jóváhagyásakor, majd • a vállalati, üzemi termelési tanácskozásokon nem árt újból és újból emlékezetünkbe idéznünk a következő, egyébként közismert tényt. Ahhoz, hogy a dolgozók egy-egy csoportja, és még inkább az egész dolgozó nép jobban élhessen, mindenekelőtt szükséges, hogy jobban dolgozzunk. Az szükséges, hogy azok a munkások, parasztok és értelmiségiek, akiket vezető posztra állított a kormány — természetesen minden vezetői szintet ideértek, művezetőtől a miniszterig — jobban vezessenek és meg tudják értetni a dolgozó tömegekkel, s kézzelfoghatóan tudják érzékeltetni velük, hogy a több és jobb termelés közvetlenül az ő érdekükben történik. De legalább annyi múlik azon is, hogy minden más, tehát beosztott dolgozó is e szép szó igazi értelmében a maga helyén ténylegesen jobban dolgozzék. Mi magunk elé, a vállalati igazgatók és más vezető elvtársaink elé azt a feladatot tűztük, hogy jobb szervező munkával, a vezetés színvonalának emelésével tegyük jobbá a munkafeltételeket minden területen. Ennek érdekében számos kérdésben már eddig is növeltük vezetőtársaink önállóságát, hatáskörét. így például a könnyűiparban már évek óta nem írunk elő a vállalatoknak kötelező termelési értéktervet, cikkenkénti termelési tervet, létszámot és sok más mutatót sem. Jelentős önállóságot biztosítottunk a vállalatoknak abban, is, hogy az összevonások után hogyan szervezzenek a több gyárból valóban egységes nagy vállalatot, hogyan egyszerűsítsék belső szervezetüket. Jó eredményt ért el ezen a téren a Lakástextil Vállalat, a Női Fehérneműgyár, valamint a Szék- és Kárpitosárugyár. < A vállalati vezetőknek adott önállóság azonban még korántsem elegendő. Még mindig számos olyan részlet akad, amit a központi tervekben szükségtelen, vagy egyszerűen lehetetlen előírni. Elég nehéz munka megmagyarázni, miért nem kell tudni a könnyűipari,' vagy a belkereskedelmi minisztériumban vállalatonként, hogy melyik hónapban miből menynyit gyártanak, melyik bolt mennyit oszt szét, melyik vállalat hány kiló, hány tonna anyagot, kelléket honnan és mikor vesz meg. Ezt már megpróbáltuk az évek során, de ez nem ment. Mindezt a vállalati munkatársak jobban 62* meg tudják oldani, ha a lehetőségeket, ugyanakkor felelősségüket és a kockázatvállalásukat is növeljük. Csak vállalati szinten lehet megoldani olyan kérdéseket, mint amit például az országgyűlés ipari bizottságának mostani ülésén Balogh László Csongrád megyei képviselőtársam vetett fel. Balogh elvtárs valószínűleg a gyáriak tájékoztatása alapján elmondta, hogy a csongrádi bútorgyárnak nincs elég lemeze. A dolgot ott nem tudtuk tisztázni, mert lemez sokszáz fajta van. Központilag, összevontan lehet csak ezeket megtervezni és szétosztani, különben belefulladnánk az anyag szétosztásának bürokráciájába. Az összevont számokon belül azt, hogy mikor melyik fajta, milyen színű lemezre van szükség, csak a vállalatok központi szerződési kötelezettségeiben lehet tisztázni és biztosítani. Természetesen véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a lemezgyártó, vagy értékesítő vállalatok — egy kis túlzással mondva — azt, és akkor szállítanak, amikor akarnak. Az új szerződéskötési rendszer, amelyről Timár elvtárs már beszélt, tesz jónéhány lépést abban az irányban, hogy a megrendelők igényére és szükségletére szállítson minden termelő vállalat. A teljes megoldást persze csak a gazdaságvezetési reformok kidolgozása fogja meghozni, mert jobb termelői árrendszerre, az anyaggazdálkodás teljes átértékelésére és sok más intézkedésre van még szükség. Addig is azonban, amíg gazdaságvezetési módszereink szélesebbkörű reformját kidolgozzuk, — no meg persze azután is — mindenekelőtt dolgoznunk kell, méghozzá nem is akárhogy. Tisztelt Országgyűlés! A most beinduló harmadik ötéves terv, különösen az 1966. évi terv és költségvetés végrehajtása komoly erőfeszítéseket követel minden vezetőtől, minden dolgozótól. A mi feladatunk egyszersmind kötelességünk is lesz, hogy a terv- és költségvetés országos számait, helyi célkitűzéseit tartalommal megtöltsük. A mi jó vagy rossz munkánk nagyban befolyásolja majd a fogyasztók hangulatát. Az a tudat pedig, hogy munkánk által milliók élhetnek jobban, kulturáltabban felelősségérzetünket még magasabb fokra fogja emelni, ami — bízom benne — a tervek teljesítésében és ahol szükséges, annak túlteljesítésében fog megmutatkozni. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Mohácsi Imre képviselőtársunk. MOHÁ CSI IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Az 1966-os költségvetés vitája kiemelkedő jelentőségű. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy az 1966-os év a harmadik Ötéves terv első éve. Továbbá kiemelkedő jelentősége van azért is, mert az új gazdaságirányítási rendszer egyes vonásai már ebben az évben is érvényesülnek. Ennek az első évnek a sikere lendületet ad a további évek termeléséhez. A mezőgazdaságot nagymértékben érintő új árrendszer, valamint az egyéb gazdaságpolitikai és agrárpolitikai intézkedések kedvező feltételeket hoztak létre a mezőgazdaságban.
