Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-20

1345 Az Országgyűlés 20. ülése 1965. november 13-án, szombaton 1346 olyan tényezők, amelyek a megkötött házasságok egy részének megromlására vezetnek. Ide tartozik az az örökség is, amely szerint a férfinek a házasságon belül kivételezett helyzete van. Az az ellentmondás, amely a régi szemlélet és a nők egy en jogúvá válása között fennáll, nem egyszer a házasság megromlására és felJbontására vezet. De több más társadalmi jellegű és az emberi fogyatékosságokban gyökerező ok is hat a házasságok megromlására. A végleg megromlott házasságok társadalmi rendeltetésük betöltésére alkalmatlanná válnak, és ha már sem társadalmi, sem egyéni érdek nem fűződik a fenntartásukhoz, a házasság felbontása a felek kérelme esetén nem tagadható meg. Családjogi törvényünk 18. §-a szerint a házasságot komoly és alapos ok esetén bármelyik házastárs kérelmére fel kell bontani, A bírói gyakorlatban korábban nem volt lehetőség arra, hogy a házastársak a személyi indulatokat feltüzelő régi sérelmek kölcsönös felhány torgatása nélkül érjék el végleg megromlott házasságuk felbontását. A Legfelsőbb Bíróság e gyakorlat megváltoztatása végett szükségesnek tartotta kimondani, hogy a házastársaknak a házasság felbontására irányuló szabad, befolyásmentes, komolyan megfontolt, végleges elhatározáson alapuló közös akaratnyilvánítása a házasság felbontása szempontjából lényeges körülmény, mert ha a felek az életközösséget megszakították és az egymáshoz tartozást minden vonatkozásban felszámolták, a házasság felbontásában pedig megegyeztek, ez rendszerint a házasélet végleges és teljes megromlására enged következtetni. A Legfelsőbb Bíróság ennek az elvnek a kimondásával a házasság felbontását nem Kívánta megkönnyíteni. Továbbra is körültekintően és gondosan kell vizsgálni, hogy a házasság fenntartására van-e még remény. Különösen kiemelte a Legfelsőbb Bíróság az irányelvijen a közös kiskorú gyermekek érdekének jn esszém enő figyelembevételét. A gyermekek egészséges szellemben való felnevelését az szolgálja elsősorban, ha a szülők harmonikus házasság keretén belül együttesen nevelik őket. Jellemüknek formálására nagy befolyással van a családi élet. A házasságot tehát közös kiskorú gyermek léte esetében csak akkor indokolt felbontani, ha a helyrehozhatatlanul elromlott házasélet a gyermek fejlődésére káros hatással lehet. Arra kell azonban törekedni, hogy az egymástól véglegesen elidegenedett szülők házasságuk felbontása után is lehetőleg olyan kapcsolatban maradjanak egymással, amely mentes a gyűlölködéstől, nem mérgezi a gyermek lelkét és nem eredményezi számára annak a szülőnek az elvesztését, aki őt nem fogja közvetlenül nevelni. Az irányelv arra is figyelmeztet, hogy a családjogi perekben a pervezetésnek és az egész tárgyalás légkörének szolgálnia kell a felek nevelését, a szocialista erkölcsi, társadalmi együttélési szabályok megtartását, a társadalommal és a család intézményével szembeni felelősségtudat fokozását. Természetesen nem számíthatunk arra, hogy az irányelvben kifejezésre juttatott családerkölcsi szempontok alapján máról holnapra számottevően csökkenni fognak a házassági bontóperek, bízunk azonban abban, hogy a kiadott irányelv is hozzájárul a közfelfogás helyesirányú alakításához, a gyökerükig megromlott házasságoknál pedig a bontópereknek kevesebb rázkódtatással járó lebonyolításához. Szocialista társadalmunknak az Alkotmányban is rögzített egyik alapelve, hogy minden munkaképes állampolgárnak joga és kötelessége munkát végezni. Munkavégzés esetén a dolgozó megélhetése biztosított, másoknak a tartására nem szorul, és társadalmunk megfelelően gondoskodik róla betegség, rokkantság, valamint öregsége esetére is. Ennek az alapelvnek a szem előtt tartásával, figyelemmel a felszabadulás óta eltelt hoszszú időre is, a Legfelsőbb Bíróság XXVIII. számú polgári elvi döntésében arra mutatott rá, hogy az a házastárs, aki az életközösség megszűnése után eltelt hosszabb idő alatt — bár erre módja és lehetősége volt — nyugellátásra jogosító munkaviszonyt, (szövetkezeti tagsági viszonyt) neki felróhatóan nem létesített, a tartásra hibáján kívül rászorultnak nem tekinthető, s ezért volt házastársával szemben tartási igényt jogszerűen nem támaszthat. Társadalmunk fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükséges, hogy társadalmunk tagjai minél műveltebbek legyenek, minél nagyobb szakképzettséget szerezzenek. Szocialista építőmunkánk nélkülözhetetlen velejárója a műveltség, a képzettség színvonalának általános emelése. Fejlődik közoktatásunk, s egyre emelkedik azoknak a száma, akik egyetemet, főiskolát végeznek. Ezzel a fejlődéssel összefüggésben mind gyakrabban vetődik fel a már nagykorúvá vált, munkaképes gyermeknek a tanulmányi idejére érvényesített tartási igénye. A Legfelsőbb Bíróság XXIX. számú polgári elvi döntése az említett kultúrpolitikai célokat tartja szem előtt, s a Családjogi Törvény 60. § (2) bekezdésének olyan értelmezést adott, h°gy a gyermeknek a továbbtanuláshoz fűződő egyéni érdeke összhangban áll a társadalom érdekével, s a családi kapcsolat meglazulása, vagy felbomlása nem lehet indok arra, hogy ezek az érdekek háttérbe kerüljenek, különösen nem abban a vonatkozásban, hogy a családi kapcsolat alapján tartásra köteles szülő a gyermekének és a társadalomnak az érdekeit figyelmen kívül hagyja. A családvédelem célját szolgáló ezeknek az elvi útmutatásoknak a befejezését fogja jelenteni a közeljövőben teljes ülés elé kerülő irányelv a házassági vagyonjogi igények rendezéséről. A mar említett 71 kollégiumi állásfoglalásnak elsősorban az volt a célja, hogy az életviszonyok alakulása következtében a jog használhatóságát elősegítse és helyes jogmagyarázattal a jog fejlődését szolgálja. Megemlíthetők volnának a munkajogi, a termelőszövetkezeti jogi, az öröklési jogi, vagy a büntető törvénykönyv egyes paragrafusainak értelmezése tárgyában hozott állásfoglalások, amelyek messzemenően elősegítették a jogalkalmazás egységesítését,