Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1307 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1308 A középiskolai oktatás vonatkozásában 1961-től kezdve megyénkben is közel kétszeresére emelkedett a középiskolák száma, a tanulóké pedig 3500-ról 7000 főre emelkedett, tehát kétszeresére. Emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat ezzel kapcsolatban Cseterki elvtárs délelőtti beszédére, amikor arról szólt, hogy milyen fejlődést mutat életünkben közoktatásügyünk fejlődése. Mit jelenthet Somogyban is, az úri a feudális nagybirtok hazájában ez a szám, ez az emelkedés! Azt hiszem, hogy külön e kérdést taglalnom nem kell. Súlyos gondot okoz a szép tanulólétszámnövekedéssel szemben, hogy az osztálytermek és a tanerők száma kisebb mértékben növekedett. Szóltam arról, hogy megyénkben is jelentős a kis lélekszámú községek száma. Megyénk jelentős közlekedési nehézségekkel is küzd, például 28 községnek nincs még bekötőútja. Ezenkívül a megye lakosságának 13,2 százaléka él 1078 külterületi lakott helyen. E lakott helyek közül mintegy 140 esetben a lakosság lélekszáma száznál több. Ilyen körülmények között érthető, hogy megyénket súlyosan érinti a kollégiumi ellátás jelenlegi szintje. A kétszeresére növekedett diáklétszámmal szemben a kollégiumi férőhelyek száma csak 25 százalékkal növekedett. így csak a középiskolások számának alig több mint 14 százalékát tudjuk kollégiumban elhelyezni. Ha e számot egybevetjük az előbbiekben említett közlekedési és távolsági problémákkal, valamint a külterületi lakott helyen élők nagy számával, akkor azt hiszem, világosan áll előttünk, hogy a középiskolai oktatás megfelelő színvonalának biztosítása érdekében az osztályterem és szaktanári ellátás-növelés mellett meg kell oldanunk a következő évben a kollégiumi ellátást. A jelenlegi gimnáziumi, iskolai és tanulólétszámnak a szakközépiskolák irányába való eltolódását az élet teszi szükségessé. A tovább nem tanuló, gimnáziumot végzettek elhelyezése jelentős gondot okoz napjainkban is, mivel olyan alapképzettségük nincs, amely az élet valamelyik területén történő elhelyezkedést elősegítené. Ezért a szakközépiskolák irányában történő fejlesztés e vonatkozásban jelentős eredményeket hozhat. Addig is, amíg a szakközépiskolák megszervezésre kerülnek, helyes lenne, ha a jelenlegi gimnáziumi oktatásunkban is, már a ma bevált nyelvi és egyéb tagozati osztályokhoz hasonlóan, esetleg gépírást, gyorsírást, műszaki rajzolást tanítanának. így a gimnáziumot végzett és tovább nem tanulók munkába helyezése bizonyos mértékig talán könnyebbé válna. A szakközépiskolák fejlesztésével kapcsolatban két gondolatot vetnék fel. Először ; az átszervezés során kívánatos figyelembe venni egyes területek, tájak jövőbeni termelési irányát, például megyénk vonatkozásában a mezőgazdasági termelést, valamint mellette a már kialakult és fejlesztésben levő ipari profilt, például nálunk többek között a textilipart. Másodszor: a gimnáziumi oktatás felfutása során számos községben az általános iskolák mellett, azokkal közös vezetéssel, úgynevezett tájgimnáziumok lettek szervezve, megfelelő szaktanári ellátás nélkül. Ezért ha lehet sorrendet :szabni, talán úgy fogalmaznám meg; a szakközépiskolává történő átszervezés során az elsők között legyenek ezek a gimnáziumok; ugyanis mind a tantermi, mind a szaktanári ellátás a legkevésbé megoldott itt, és az átszervezésnél mindezeket az igényeket már az új profilnak megfelelően lehetne kialakítani. Tisztelt Országgyűlés! Az előbbiekben szóltam a gimnáziumokban végzett és tovább nem tanuló fiatalok munkába-állításának nehézségeiről. A demográfiai adatok alakulása azt mutatja, hogy a következő években mind középiskolai, mind a szakmunkásképzés vonatkozásában a végzett tanulók munkába állításánál komoly feladatokkal kell megküzdeni a kiemelkedően magas létszám miatt. Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem egy megjegyzést tennem. Véleményem szerint kívánatos lenne, hogy a Munkaügyi Minisztérium, az Országos Tervhivatal e számok ismeretében mérje fel a kívánalmakat, és dolgozza ki munkaügyi, létszámügyi, bérgazdálkodási vonatkozásban a megoldás megfelelő módszereit. Véleményem szerint ugyanis okozhat komoly gondot és nehézséget egy család életében, ha például a feleség, vagy a család egy más felnőtt tagja, egy idősebb családtag esetleg nem dolgozik, de a 17—18 éves fiataloknál a munkábaállítás hiánya, a perspektívátlanság komoly problémákat vethet fel mind az egyén, mind a család, de együttesen társadalmi vonatkozásban is. Tehát megkülönböztetetten kell foglalkozni a probléma előkészítésével és megoldásával. Többen szóvá tették itt a vita során, hogy a szülők, főleg a fizikai foglalkozásúak, jobb életet akarnak biztosítani gyermekeiknek, könnyebb életet, könnyebb munkát. Ez érthető, és én azt hiszem, hogy ezzel valamennyien így vagyunk. Ez — mint ahogy arról Losonczi elvtárs szólt — különösképpen a mezőgazdaság vonatkozásában éreztette hatását, hátrányosan. Megjegyzem, hogy a tegnapi vita során Simon István képviselőtársam Veszprém megye vonatkozásában az ipari pályáktól való idegenkedésről szólt, azonban ez a kérdés a mezőgazdasági jellegű megyékben úgy jelentkezik, hogy a város, az ipar, vonzó hatása elsődleges, és csak utolsónak marad a mezőgazdaság. Az átáramlás a mezőgazdasági termelésből az iparba világjelenség. Például a korszerű mezőgazdasággal rendelkező országok között Hollandiában 12, Franciaországban 23 százalék a mezőgazdasági lakosság aránya. Nálunk, az 1950. évi 54,7 százalékról már ugyancsak körülbelül 28—30 százalékra csökkent az , arány. Ez a csökkenés csak úgy pótolható, ha nyomon kíséri a megfelelő technikai fejlődés. A technikai fejlődés viszont megköveteli — ahogyan Losonczi elvtárs mondotta — a nagyobb tudást, a nagyobb műveltséget, és nem utolsósorban igényli a fiatal munkaerőt. Ezért örvendetesek azok az eredmények, amelyeket a mezőgazdasági felső-, közép- és szakmunkásképzés vonatkozásában elértünk. Ezekről az előbbiekben szólt Losonczi elvtárs. Én a magam részéről éppen ezért csak azt húznám alá, hogy még a megfelelő számú, felsőfokú és középfokú képzettséggel rendelkező vezetőgárda is feltételezi a munkát végzők nagy számának szakmai képesítését, a mezőgazdasági szakmunkásképzést.