Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-3

17ő Az Országgyűlés 3. ülése 1963. március 26-án, kedden 176 s itt hallottuk, hogy 520 millió forint az, amit közvetlenül a gyenge termelőszövetkezetek támogatására fordítunk és 142 millió forint az, amit a szakemberek fizetésének kiegészítésére szánnak. A pénzügyi támogatás lebontása során azonban vannak bizonyos problémák. Erre utalt Gosztonyi elvtárs is, amikor hangoztatta, hogy 11 rendelkezés érkezett meg az utóbbi hónapokban a zárszámadások lebonyolításával kapcsolatban és a gyenge kategóriába besorolt tsz-ek elbírálásánál gyakran a korábbi rendelkezéseket nem kiegészítő, hanem azokkal ellentétes intézkedéseket kapnak. Javasoljuk, hogy a termelőszövetkezetek pénzügyi megsegítésében a megyék az eddiginél sokkal nagyobb önállóságot kapjanak. A megyei tanácsok mezőgazdasági osztályai ugyanis sokkal jobban el tudják dönteni a gyengeség okait, annak eredőjét, mint a földművelésügyi minisztériumi szerv. Hibás az a rendelkezés, amely az aranykorona értéktől és az állóeszköz-ellátottságtól teszi függővé a termelőszövetkezetek anyagi támogatásának lehetőségét. Egy kérdésre szeretnék csak konkrétan utalni. Veszprém megyében jelenleg az összes bevételnek 17 százaléka az, ami állami visszatérítésre kerül és ehhez jön még 10 százalék, a kötelező saját beruházás. Tehát az összes bevételnek 27 százaléka az, amit átlagosan megyénk termelőszövetkezetei termelnek. (?) Vannak megyék, ahol a szocialista átszervezés korábban befejeződött — így Veszprémben is, ahol a beruházások négy évvel ezelőtt még nem voltak eléggé körültekintően elbírálva és így adódott olyan eset, hogy nagyobb arányú beruházásokat eszközöltünk olyan termelőszövetkezetnél, amely azt nem tudja elég hatékonyan hasznosítani. De most, a három év elmúltával az állami visszatérítést eszközölni kell. Egy konkrét példa. A keszthelyi járásban Karmacs községben négy évvel ezelőtt két tsz alakult meg. Amint az akkor szokásos volt, a felvégen is egy, meg az alvégen is egy. Mindegyik tsz kapott 100-as tehénistállót, később 200 férőhelyes tehénistállót, de nem egy helyen, nem centrális fekvéssel, hanem a falu két végén, amelynek állami visszatérítését most a tsz-nek eszközölnie kell. Ennél a termelőszövetkezetnél például, amelynek a termelése jó és a viszonyoknak megfelel, s gazdálkodásával is meg lehetünk elégedve, mert a gyengesége nem ebből származik — a jövő évre tervezett munkaegysége mindössze 7 forint lesz, az ilyen nagyarányú állami visszatérítések következtében. Az ilyen tsz-nek véleményünk szerint feltétlenül állami segítséget kell adni, különben nem tud megindulni azon az úton, ahol egyébként a gazdálkodásában már tart. Az ilyen helyeken feltétlenül növelni kell az állami támogatást, mert ez a tényező az, amelyre utaltam akkor, amikor nagyobb szabadságot kértem, hiszen különben ez a tsz az FM normatívák szerint nem esik a gyenge tsz-ek kategóriájába, tehát állami támogatásban nem részesülhet. Tisztelt Országgyűlés! A másik kérdés, amit szóvá szeretnék tenni — Baskay-Tóth képviselőtársam hozzászólásához kapcsolódva — a mezőgazdasági szakoktatás kérdése, örvendetes az az igény, amely a mezőgazdasági szakemberek iránt ma már mindenütt kifejeződik. Hallottuk a hozzászólásokból is, hiszen több megye is kér most magának felsőoktatási intézményt, de legalábbis felsőfokú technikumot. Véleményem szerint a mezőgazdasági szakemberigényt néhány esztendő alatt a jelenlegi iskoláinkban is ki tudjuk elégíteni. A helyére kell tenni azonban a mezőgazdasági szakemberek kérdését. Sajnos, gyakran találkozunk azzal a helytelen gyakorlattal, hogy agrármérnök végez technikusi feladatot, ami túlságosan drága és költséges eljárás. Véleményem szerint az agrármérnök a koordináló, felső szintű vezetést, a szaktechnikus az üzémágvezetést, a technikus a brigádvezetői teendőket tudja ellátni akkor, ha megfelelő szakmunkással és betanított munkásgárdával rendelkezik. Ha ezek a kategóriák és ezek a szintek kialakulnak, akkor a jelenlegi létszám, amely iskoláinkról, mint mezőgazdasági szakember kikerül, elégséges lesz feladataink megoldására. Sokkal nagyobb gondot kell azonban fordítanunk iskoláink színvonalának növelésére, amihez megfelelő felszerelésre van szükség. Sajnos, iskoláink felszereltségében és az előfeltételek biztosításában még van kívánni való. Nagyon örülünk annak, hogy a mezőgazdasági tanfolyamokra az 1962. évi 50 millió forinttal szemben 87 millió forint jut 1963-ban, a felső technikumok támogatására 28 millió forinttal szemben 36 millió, ami feltétlenül hatékonyan fogja befolyásolni szakemberképzésünket. Hiányolnom kell azonban azt, hogy a mezőgazdaság összes beruházásaiból a mezőgazdasági oktatás beruházása 1963-ban mindössze 2 százalék. Ez a szám így túlságosan kicsinynek látszik, s azt javasolnám és kérném, hogy az elkövetkező 1964. esztendőre ezt a számot vizsgáljuk felül. Ugyancsak megragadta a figyelmemet, hogy a mezőgazdasági kutatás támogatására az 1962. évi 114 millió forinttal szemben ebben az esztendőben csak 103 millió forint támogatás jut. Ennek hátterét és mozgatóit nem ismerem, de így összességében feltétlenül kevésnek látszik. A mezőgazdasági kutatások területén igen sok eredményt értünk el az utóbbi esztendőkben. Most az a feladat, hogy ezek a kísérleti eredmények, amelyek a kisparcellákban és a kísérleti üzemekben már bebizonyították eredményességüket, mielőbb kiterjedjenek a gyakorlatban is. Itt a kutató intézetek és a szakközigazgatási szervek sokkal nagyobb együttműködésére és egymást kiegészítő munkájára van szükség. Hatékonyabbá kell tenni a mezőgazdasági szakközigazgatás ilyen irányú tevékenységét. Ma már nem a termelés irányítása a fő cél, mint eddig, mert mindig kevesebb az olyan üzem, amelynek ilyen segítségre van szüksége. Fő feladatunk azonban — mind a kutatásnak, mind a szakközigazgatásnak — az üzemelemzés, a közigazgatási szemlélet kialakítása. Ez a terület az, ahol a tudomány a gyakorlattal találkozik. Ma a legtöbb segítséget a termelő üzemeknek akkor tudjuk adni, amikor zárszámadásaikat, önköltségmutatóikat elemezzük és ezen keresztül mutatunk rá az üzemek termelékenységének hiányosságaira. A zárszámadási okmány és öszszeáílítás egymagában semmit sem mond, ha azt ! nem boncolgatjuk és nem nézzük meg annak