Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

83 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn 84 a fehérterror után külföldi hatalmak katonai segítségével a néppel szemben állva, abban soha nem bízva telepedett meg. Itt sem lehetett népi külpolitika. De, ha visszább megyünk: amikor az Osztrák—Magyar Monarchia idején éppen nem volt magyar külpolitika, de mert belpolitikailag is népünk tájékozatlan, félrevezetett volt, egészen furcsa dolgok alakultak ki. Én visszaemlékszem rá, amikor az első világháború kitört, táblákat vittek az emberek és rá volt írva: „Éljen a háború!" Felvirágozott katonavonatokon mentek a frontra a magyarok. Valószínűleg, ha tudták volna, hogy négy és fél évig tart, kevésbé lelkesedtek volna. De lelkesedtek, pedig abban a háborúban nekünk semmi keresnivalónk nem volt. Az egész elindult ott, hogy Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst. Ferenc József bosszút akart állni Szerbián, hadat üzent neki, az orosz cár hadat üzent Ferenc Józsefnek, hogy megvédje tőlük Szerbiát, erre Vilmos császár az oroszoknak, hogy megvédje Ferenc Józsefet. Belesodródott a világ a háborúba és még Amerika is 'átjött a Föld túlsó oldaláról, de azért jött át csak, hogy meggátolja, hogy Ferenc József boszszút álljon Szerbián. Nehéz lett volna megmondani, hogy tulajdonképpen az első világháború miért tört ki. De még érdekesebb, hogy a sok millió embert, aki részt vett benne, ez nem is nagyon érdekelte. Ment a háború önmagáért négy és fél esztendeig, s végül Ferenc Ferdinándra már senki nem is emlékezett. A háborúból mi magyarok a legnagyobb veszteséggel kerültünk ki. De miért mentünk bele? Az első világháború után a második világháború már nem olyan váratlanul szakadt az emberiségre, arra évekig készültek, propaganda volt rá, fasiszta államrendszerekben politikai tantétel lett a faji mítosz elmélete, és úgy nézett ki, hogy menetrendszerűen megy a világ egy új világháború felé, mintha a pokol ördögei szabadultak volna el az emberiség megrontására. Ment a világ a világháború felé. Megint elpusztult nagy csomó ember, jóval több, mint azelőtt bármikor. Vége lett a második világháborúnak. Még à békekötés meg se történt, újból megindult az őrült fegyverkezés a világban és tart mind a mai napig. Két részre szakadt a világ. De most nem az állítja szembe az embereket, mint régen, nem a királyok ellentéte, vagy az, ki hogy imádja az istent, vagy milyen nyelven beszél, ebben a szembenállásban szemben áll egymással egyik oldalon a tőke, másik oldalon a munka. És a szembenállás olyan nagy méretű ma, amilyen még sohasem volt a Földön. Mindez akkor történik, amikor a tudomány, a kultúra, a technika napról napra újabb meglepetéseket hoz a világnak, megszületett az atomerő, a távolból irányított rakéta, és felvetődik az ember előtt, hogy mi lesz a világból. Ilyen méretű fegyverkezés a világban, mint napjainkban, még sohasem volt. S ha arra gondolunk, hogy lehet-e elkerülni a háborút ebben a helyzetben, elég aggasztó a válasz. Ha a népek olyan közömbösen nézik csak a dolgok alakulását, mint ahogy a múltban mindig néztük, a veszedelem elkerülhetetlen. De van egy vigasztaló sugár, hogy ma már nem nézik olyan közömbösen a népek a háborúra való készülődést, mint régen, mert ma már van egy béketábor a világon, és tisztelt Országgyűlés, csak ez van és semmi más. A béketábor viszont ma már nem jámbor óhajtás csak, hanem szervezett erő. Szervezett erő, mert mögötte áll a maga nagy katonai, gazdasági erejével a Szovjetunió és a szocializmust építő népek tábora. És, ha nagy is a veszedelem, mégis egy reménysugár az, hogy ma már van egy szervezett erő ezzel szemben. Ma, tisztelt Országgyűlés, a világ nagy átalakulásának az idejét éljük. És érdemes megnéznünk, nekünk, magyaroknak a magunk helyét, hogy hol vagyunk, hol van a mi helyünk. A mi történelmünk ezer év óta, mióta itt lakunk a Duna völgyében, sokkal több vérzivataros időszakot tart nyilván, mint nyugodt békeidőt. Népünk rengeteget szenvedett évszázadokon át, hol a tatárokkal, hol a törökökkel, hol a németekkel hadakozva, a két világháborúban — és mindezt miért? Érdekes, hogy amikor az iskolában tanultuk, még az én időmben, mennyi hamis illúzió, mennyi hamis önámítás volt abban, amikor leírták: dicső történelmünk a magyar hősiesség szép példája. Mennyivel inkább igaza volt a költőnek, aki azt mondta, hogy itt állunk egy évezred viharában, magunk, barátok nélkül. De ma már nem állunk barátok nélkül. Történelmünk folyamán először vagyunk tagjai egy olyan baráti tábornak, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Biztonságban érezhetjük magunkat, mert tudjuk, hogy nincs közöttünk ellentét ma sem, nem lesz közöttünk ellentét holnap sem. És ebben a táborban, ahol mi ma elhelyezkedtünk, az elkövetkezendő időben megvan a magunk biztonsága. És ez a béketábor, amelybe tartozunk, a szocializmust építő tábor. De túl a béke biztonságán, ha visszagondolunk a történelem tanítására, meg kell állapítanunk azt, hogy a társadalmi és államformaváltozások nem hozták el az emberiségnek a béke idejét. A keresztény vallás kétezer éves fennállása és nagy humanizmusa mellett sem tudta kiküszöbölni az emberiséget pusztító háborúkat, sőt, még csak szelídebbé sem tudta tenni a háború pusztító vadságát. A tudomány, a kultúra, a műveltség nem tudta kiküszöbölni a háborút az emberiség életéből, sőt, pusztítóbbá tette azt. Amikor Batu kán idejött országunkat elpusztítani, nem tudott annyi kárt tenni, mint a mai idők művelt, civilizált amerikai vezérkara, amikor elküldte művelt, civilizált pilótáját Japánba egy atombombával felszerelve. És ebben az időszakban nekünk, magyaroknak világos, hogy hol a helyünk. A mi helyünk a béke táborában van. Ezt célozza a mi belpolitikánk, ezt az utat biztosítja a mi külpolitikánk, s éppen azért azt hiszem, indokolt az a bizalom, amellyel ma elfogadjuk ezt a költségvetést, éppen erre a bizalomra támaszkodva. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetést én az elmondottak jegyében, úgy a magam, mint a Szolnok megyei képviselőcsoport nevében, elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem.