Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

903 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 904 , galom és szemlátomást növekszik jóléte. Való­ban, ennek az örvendetes fejlődésnek gyümölcse államunk és kormányunk tekintélyének növe­kedése, ami megint csak még nagyobb lehető­ségeket nyit a jó külpolitikai eredmények előtt és a belső fejlődés előtt is. Kedves Képviselőtársaim! Amikor 20 eszten­dővel ezelőtt a második világháború vége felé jártunk, gyakran gondoltam arra, hogy ha majd egyszer ez a mi népünk jó vezetés mellett béké­ben munkálkodhatik, békében élhet szomszédai­val, ha nem költi pénzét esztelen fegyverkezésre és nem fecsérli munkaerejét háborús készülő­désre, kikerülhetetlenül az egyre növekvő jólét áldásait mondhatja majd a magáénak. Tisztelt Országgyűlés! Csaknem 20 eszten­deje békében él és munkálkodik hazánk népe, élvezi a békés munka egyre szebb áldásait. Ez a béke azonban nem magától értetődő valami. Érte küzdeni, fáradozni kellett. Az elmúlt két évti­zed egyik nagy tanulsága éppen az, hogy a bé­két csakugyan védeni kell. Ennek tudatosítása a békemozgalom felbecsülhetetlen eredménye. Népünk a történelemnek ezt a nagy leckéjét megtanulta és ma már bízvást megállapíthatjuk: jól is tudja, falun és városon egyaránt. Ma már a különböző vallásfelekezetek tagjai is meggyő­ződésüknek vallják a béke megvédésének ezt a legfőbb titkát és feltételét. Mint egyházi ember, a külügyminiszteri tá­jékoztató kapcsán elsősorban szeretnék rámu­tatni a békemunkának erre a nem kis jelentő­ségű eredményére. Sokfelé jártam az elmúlt hó­napokban falun és városon. Azt tapasztaltam, hogy a katolikus és a protestáns papok, s az egy­szerű hívek mindenütt őszintén bizonyságot tesz­nek békeakaratukról, a béke megvédésére irá­nyuló készségükről, és arról is, hogy tisztelik, be­csülik és szeretik népünknek azokat a vezetőit, akik élharcosai voltak a békéért folyó küzdelem­nek, és azok ma is. Kedves Képviselőtársaim! Ma már népünket egységes és tudatos békeakarat hatja át, de az­zal is tisztában vagyunk, hogy nem elég a békét általában véve szeretni és akarni. Ez egyfelől azt jelenti, hogy mi olyan békét akarunk és olyan békéért fáradozunk, amely a társadalmi igazságosságot biztosítja népünknek, sőt minden népnek, másfelől azt is jelenti, hogy a békéért nem lehet egyetlen séma szerint, csak egyféle­képpen munkálkodni, hanem kinek-kinek a maga helyén, a maga körében, a saját eszközeivel kell azt végeznie. Világos, hogy az egyházi téren munkálkodó békeszerető embereknek az volt a feladatuk, s az ma is, hogy a vallásos hívekben tudatosít­sák a béke iránti kötelességüket és feladataikat, hiszen a vallásos emberek a vallás nyelvén ért­hették meg a legkönnyebben, hogy mit kíván a béke szeretete tőlük. De még a vallásos embe­rek körében is differenciálódnia kellett a béke­munkának. Az egymástól különböző felekezetek egymástól, is különböző hívei csak a maguk val­lási gondolkodásának, logikájának megfelelően voltak igazán megnyerhetők a békeharc számára. Megint más feladatot jelentett az egyházi békemunka számára, hogy szolgálatát miként vé­gezze az ugyanazon a hiten levő, de más orszá­gokban, sőt más társadalmi rendben élők felé. Ilyenformán a békeharc tudatos megindulása óta, tehát körülbelül 15 év óta nagyon kiterebélye­sedett az egyházi békemunka sokfelé ágazó prog­ramja. Számolnunk kellett azokkal a különféle vallásos pacifista mozgalmakkal is, amelyek még a Béke Világtanács megalakítása előtt keletkez­tek és komolyan óhajtották a békét, és vállalták is érte az áldozatos munkát. Ennek a sokféle tevékenységnek, feladatnak, munkakörnek az összefogása, irányítása egyre szükségesebbé vált. Ebből a szükségességből jött létre korunk legnagyobb szabású, legcéltudato­sabb és legeredményesebb egyházi békemunkája, az úgynevezett Keresztyén Békekonferencia, amelynek központja Prágában van, és amely — mint a külügyminiszteri jelentés említette — ez év nyarán tartotta második világgyűlését. Több mint ezer ember vett részt ezen a konferencián, a többség a nem szocialista országok területén levő egyházakból. A szólásszabadság legmesz­szebbmenő igénybevételével rendkívül heves vi­tákban végül is kitűnő határozatok születtek. Külön felhívással fordult a második Keresztyén Békevilág nagygyűlés a kormányokhoz és or­szággyűlésekhez. Ebben a felhívásban többek kö­zött ez olvasható: „Mivel a népek jólétének elő­mozdítása béke és biztonság nélkül nem gondol­ható el, minden ország kormányát felhívjuk, hogy azokat — tehát a békét és biztonságot — politi­kájuk alapjává tegyék." A prágai felhívás síkraszáll a békés egy­más mellett élés, az általános, teljes és ellenőr­zött leszerelés, minden nép függetlensége, vagyis a kolonializmus maradványainak eltávolítása, a világban még meglevő éhség leküzdése mellett. Tisztelt Országgyűlés! Mint a külügyminisz­ter úr volt szíves megemlíteni, a magyarországi protestáns egyházak püspökei a második keresz­tyén békevilággyűlés felhívását a kormányok­hoz és országgyűlésekhez folyó hó 2-án szemé­lyesen adták át Kádár János miniszterelnök úr­nak. Ezt a felhívást mi azzal a boldog bizonyos­sággal nyújtottuk át, hogy a mi kormányunk mindenben megfelel a második keresztyén béke világgyűlés felhívásának, kormányunk, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány politikájának alapját és tengelyét éppen a békéért és bizton­ságért való fáradozás alkotja. Tisztelt Képviselőtársaim! Kormányunk bé­kepolitikájáról mi egyházi emberek sokat tu­dunk beszélni, és sokat tudunk el is mondani. Attól fogva, hogy a magyar protestáns egyházak és államunk között igen jó a viszony, egészen addig, hogy kormányunk néhány megérett kér­dést rendezett a Vatikánnal kötött megállapodá­sában, a mi kormányunk igen sokat tett népünk hazafias egységének és belső békéjének érdeké­ben, mint ezt Kállai Gyula miniszterelnökhelyet­tes úr is említette. Az évről évre élvezett tekin­télyes államsegélyt is ebben az összefüggésben legyen szabad a hívek és a lelkészek nevében köszönettel megemlítenem. A mindenre kiterjedő, minden becsületes dolgozó ember javát szívén hordozó békepolitika érvényesül államunk bel- és külpolitikájában. Ez foglaltatott szavakba a külügyminiszter úr tájékoztatójában, és mivel ezek így vannak, mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom