Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

899 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 900 zéssel kell számolnunk, amelyet talán nem mindig maguknak ezeknek az országoknak a tudósai érnek majd el, hanem olyanok, akik őszintén és hátsó gondolatok nélkül működnek velük együtt ebben a fejlődésben, de mégis az egész emberiség tudását gyarapítják. Olyan problémákat fognak ugyanis fejlődésük során megoldani, amelyek nemcsak az ő szempontjukból, hanem az ; egész világ szempontjából is nagyon fontosak, nagyon lényegesek. A külügyminiszter elvtárs részletesen szólt arról, hogy az az érintkezés, amely ezekkel a : népekkel folyik, egyre nagyobb mértékben bő-.; vül és szélesedik, és hogy mi erőinkhez mérten részt veszünk ezen országok gazdasági fejlődésének és kulturális haladásának elősegítésében, • ami — úgy gondolom — szocialista és humanista kötelességünk is. E gondolatok jegyében a külügyminiszter elvtárs beszámolóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Vendel Zol.tánné képviselőtársunkat illeti a szó. VENDEL ZOLTÁNNÉ: Tisztelt Országgyű: lés ! Nagy érdeklődéssel hallgattam Péter János külügyminiszter elvtárs külpolitikai tájékoztatóját, amely világos és hű képet ad külpolitikai kapcsolatainkról, nemzetközi helyzetünk erősödéséről, a szomszédos népi demokratikus és néhány főbb kapitalista államhoz való viszonyunkról, és állást foglal számunkra jelentős külpolitikai kérdésekben. Igen fontos külpolitikai események zajlásában élünk, és az események dialektikus öszszefüggése szükségessé teszi népünk helyes politikai tisztánlátásának biztosítását. Külpolitikánk alakulása kihat mindennapi munkánk változására, bevonul családi életünkbe, velünk eszik az asztalnál, velünk alszik és ébred annak gondja. Ma már nemcsak közéleti személyek és politikusok foglalkoznak politikával, a külpolitikai események alakulásával, hanem a munkások, a parasztok, az egyszerű emberek tömegei is, és mint pedagógus állíthatom, hogy az általános iskolák tanulói is, ahogyan szüleiktől, nevelőiktől, a rádióban, a televízióban hallják és az újságból olvassák. És ma már ez a mi hazánkban természetes jelenség. Érzékenyen reagálnak dolgozóink a külpolitika minden rezdülésére, szabad országunk szabad légkörében, szabadon nyilatkoznak. Kérdést kérdésre halmoznak. Akárhogy is elemezzük ezeket a kérdéseket, mindegyikből egy aggodalom csendül ki: lesz-e háború. Minden vágyuk annak teljesülése, hogy ne legyen háború. És ennek az óhajuknak a teljesülését elsősorban a Szovjetuniótól és a szocialista tábor közösségétől várjuk, mert ez az az erő, amely képes megállítani a háború tébolyát. Érthető népünk élénk szembenállása minden háborús veszéllyel, hiszen egész történelmünket pusztító háborúk kísérték, amelyek eddig népünknek semmi jót nem hoztak. Ezelőtt 141 évvel Kölcsey, a Him-; nász költője nemzeti szenvedésünket megelé gelve, népünk jobb jövőjéért sóhajtva úgy érezte, hogy ,.megbűnhődte már e nép a múltat, jövendőt". Pedig azóta több pusztító háború dúlt országunkban, mérhetetlen anyagi kárt, szenvedést zúdítva népünkre. Érthető, hogy ezek emléke milyen nyomokat hagyott emlékezetünkben. Éppen ezért népünk meglepődve és szorongó érzésekkel fogadta a Szovjetunióban bekövetkezett személyi változások hírét, amelyeknek megnyugtató megokolása napokat késett. Ezek a napok a találgatások és a várakozás napjai voltak. Dolgozóink velem együtt, féltették eddig elért eredményeinket, fokozatosan javuló életszínvonalunkat, a kialakult szabad, demokratikus légkört és a megszilárdult törvényességünk mindenkinek kedvező rendjét, különösen a békét. Azóta világosan látjuk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága döntésének indokait, ami a Szovjetunió belső ügye. Megnyugtató nyilatkozatok hangzottak el Kádár elvtárs, Brezsnyev elvtárs és több felelős vezető szájából, hogy sem a Szovjetunió, sem hazánk politikai irányvonala nem változik, továbbra is a lenini útvonalon haladunk a szocializmus, illetve a kommunista társadalom felépítéséért. Elmondhatom a magam és választóim nevében, hogy Kádár elvtársnak Varsóból hazaérkezése után a Nyugati-pályaudvaron tett nyilatkozata nagyon jó hatású, és megnyugtató volt mindannyiunk számáraimért ezzel megerősítette, hogy mi tovább haladunk a megkezdett úton, amely az emberség, az igazság, a becsületesség kipróbált útja, s ezt a mi népünk nagyon tiszteli és elfogadja. A magyar nép ezekben a napokban spontán népszavazással helyeslőleg igent mondott a párt és a kormány eddigi politikájára, a szocializmusra, tehát a mindenki számára biztosított jólétre, a békére és a szabadságra. De igent mondott a lenini békés egymás mellett élés politikájára is, amely külpolitikai irányvonalunk alapelve. Igent mondott népünk az erő politikája helyett a békés gazdasági versenyre. Tudja a mi népünk, hogy csakis ez az út vezet el bennünket a gazdasági felemelkedéshez, a szocialista társadalmi rend megvalósításához. Helyeseljük a szoros, baráti és gazdasági kapcsolatot a Szovjetunióval és a szocialista táborral. Létszükségletünknek tartjuk a KGST keretében kibontakozó nemzetközi munkamegosztás egyre határozottabban kialakuló rendszerét és az egész szocialista tábor egységére irányuló közös erőfeszítéseket. Csak üdvözölni tudjuk azt a jugoszláv kormánynyilatkozatot, amely közli, hogy bizonyos mértékig részt kíván venni a szocialista nemzetközi összefogás, a KGST munkájában. Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte az ame.rikai elnökválasztás alakulását, Johnson és Goldwater párharcát, mert népünk ezt is sorsunk alakulásával, a hidegháborús hangulat erősödésével, vagy enyhülésével hozta összefüggésbe. Helyeseljük kormányunk külpolitikai irányvonalát, amelynek programjában szerepel az általános és teljes leszerelés, a gyarmati rendszer maradványainak teljes és végleges felszámolása, továbbá a német békeszerződés megkötése mindkét német állammal. Szükségesnek tartjuk az egészséges gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kiépítését, va-