Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

887 Az Országgyűlés 13. ülése lí tapasztalatait, nem bámészkodni jár, hanem figyelni. Baráti és kapitalista országban értelmesen csatlakozik a század szédítő közlekedésébe. Az utazás majdnem felér a tanulás örömével. Mámorító mind a kettő, akár a szerelem: előjáték az új világ születéséhez. A külügyminiszter beszámolóját magam és Pest megyei képviselőtársaim nevében köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Szakasits Árpád képviselőtársunkat illeti a szó. SZAKASITS ÁRPÁD: Tisztelt Országgyűlés! Külügyminiszterünk beszámolóját örömmel és teljes meggyőződéssel helyeslem és elfogadom. Ezzel az állásfoglalásommal nemcsak a Heves megyei képviselőcsoport tagjai értenek egyet, nem is csak Heves megye dolgozói kísérik őszinte helyesléssel, kormányunk külpolitikáját, hanem teljes bizonyossággal állíthatom, hogy egész népünk lankadatlan figyelemmel és érdeklődéssel követi külpolitikai tevékenységünket. Tetszik neki, hogy aktív külpolitikát folytatunk azoknak az eszméknek a jegyében, amelyek belpolitikánkat is áthatják. Barcs Sándor képviselőtársam arról beszélt itt felszólalásában, hogyan alakult hírünk a nagyvilágban. Én szerény tapasztalataim szerint arról szeretnék szót ejteni, hogyan viszonyulnak a mi dolgozó tömegeink a párt külpolitikájához. Nagy öröm számunkra, akik a magyar békemozgalomban tevékenykedünk, hogy milyen egészségesen és értelmesen reagálnak nemcsak az üzemek dolgozói, nemcsak tudósok, írók, tehát az értelmiség tagjai, hanem a falvak és a tanyák egyszerű emberei is a nemzetközi eseményekre, áramlatokra, konfliktusokra. Az elmúlt esztendő során nemegyszer kerültünk szembe a világbékét fenyegető súlyos válságokkal. Büszkén hivatkozhatunk rá, hogy a mi népünk egyszer sem esett pánikba. És pedig nem azért, mintha nem ismerte volna föl a veszélyt, vagy mert közömbösség merevítette meg szívét és elméjét. Szó sincs róla! A magyarázat bizalmában és biztonságában rejlik. A szovjet néphez fűződő viszonyában, a Szovjetunió hatalmas erejében, a Varsói Szerződésben, kormányunk rendíthetetlen békepolitikájában, országunk egyre növekvő nemzetközi tekintélyében és abban is, hogy népünkben szerencsésen fonódik egybe a nemzeti érzés, a nemes hazafiság és a szocialista internacionalizmus fennkölt gondolata. Mély és tiszta forrás ez, amely megtisztítja a szíveket, s látóvá teszi a szemeket. Népünk tisztán látja a világközvélemény hatóerejében bekövetkezett hatalmas változásokat. Ez a világközvélemény többé már nem az, ami volt. Érzékenyebb, reagáló képessége gyorsabb és hatékonyabb. Érdekes volna kielemezni, hogyan és milyen tényezők munkálkodása során ment végbe ez az átalakulás. Kétségtelenül része volt ebben a nemzetközi békemozgalomnak, a Szovjetunió gazdasági, kulturális és tudományos sikereinek és nem utolsósorban nyílt, egyenes és kétségbe nem vonhatóan őszinte békepolitikájának. Bizonyos vagyok abban, hogy az egymást í, november 20-án, pénteken 888 követő szputnyikok hosszú sora, az űrhajós re? pülések, mint legutóbb a Voszhod, az űrtrojka szerencsés felbocsátása, űrrepülése, visszatérése Földünkre, száz- és százmilliókban erősítette meg a Szovjetunió iránt érzett bizalmat, amelyet semmi meg nem ingathat, különösen nem tartósan. A világ közvéleménye szembenáll nemcsak egy új világháború esztelenségével, az atomhalállal, az emberiséget fenyegető veszedelemmel, hanem volt ereje arra is, hogy a hidegháborús korszakot lezárja. A moszkvai részleges atomcsend-egyezmény kétségtelenül derültebbé tette a világ népeinek égboltozatát, enyhült a légkör. De a nemzetközi problémák még nem jutottak a megoldás útjára sem. Enyhült a légkör, de a nemzetközi viszonylatok bonyolultabbakká váltak, mint voltak. Enyhült a légkör, de a bizalmatlanság nehezen oszlik szét. Mégis •— mint arra Kállai barátom rámutatott — figyelemre méltó jelenség Johnson győzelme az Egyesült Államokban és Wilsoné Nagy-Britanniában. Mindkettő a népek mély békevágyának megnyilatkozása. Merre tart majd Johnson és Wilson, nem tudhatni, de csaknem biztosra vehető, hogy kül? politikájuk kialakulása során többé már nem tekinthetnek el népeik békeakaratától, a hatalmas arányú békemozgalomtól, sem azoktól a kapitalista erőktől, amelyeket a nemzetközi helyzet józanabb megítélése és a hadiiparban való érdektelenség jellemez, nem tekinthetnek el a tudósok, írók, művészek, általában az értelmiség viszonylag egységes állásfoglalásától a béke, a békés egymás mellett élés, a termonukleáris háború elhárítása kérdésében. Habár ma a katonai támaszpontok meg is ritkultak a szárazföldön, még mindig éppen elég nagy számban vannak, most már a tengeren is. Ezekkel a támaszpontokkal szemben azonban szilárdan állnak a béke támaszpontjai. Minden okunk megvan a derűlátásra, ez kétségtelen. De ez nem menthet fel bennünket a béke megvédésének ránk háruló nagy és szent kötelessége alól. Ébereknek kell maradnunk és nem szabad, hogy lankadjon erőnk. Ellenkezőleg, fokoznunk kell erőkifejtésünket éppen a most következő időben, amikor Nyugat-Németország megfeszít tett erőt fejt ki, hogy a többoldalú NATO-atomhaderő létrejöjjön és rátehesse ujját az atomhalált hordozó rakétára. Sikerül-e a revansistamilitarista német erőknek elérniük, hogy a Német Szövetségi Köztársaság az atomfegyver birtokába jusson, ma még bizonytalan. De nem kétséges, hogy a világ közvéleménye tagadóan felel a kérdésre, tagadja több NATO-szövetséges is ennek a törekvésnek jogosultságát, egy ilyen haderő megteremtésének szükségességét. Megvan rá a lehetőség, hogy ez a terv a történelmi süllyesztőbe kerüljön. A többoldalú atomhaderőtől és ebben a bonniak szerepétől eltekintve is elég sok aggodalmat gerjeszt az úgynevezett német kérdés megoldatlansága. A bonni kormány semmi jelét sem mutatja, hogy kész a békés megoldásra. Minden ilyen irányú kezdeményezést elhárít magától. Népünk ebben a vonatkozásban is osztozik kormányunk álláspontjában. A magyar