Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

"885 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 886 túrkapcsolatot forraszt külföldi diákszálláson, menzán, múzeumban, országúton. Követek a tudósaink, muzsikus, festő, író és mindenféle művészeink. Követek a sportolóink, akiknél jobb propagandistája nincs Magyarországnak. A külügy félhivatalos munkásai mindazok, akik valamely testület megbízásából és nevében külföldre mennek. Mint nő, először a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tevékenységéről szólok. Ez a 82 országot összefoglaló és még igen sokat megfigyelő szervezet csak ebben az idei évben 16 jelentékeny kongresszust és konferenciát rendezett 16 országban. Ezrek tettek békefogadalmat milliók nevében. Szenvedélyesen szót emeltek a nukleáris fegyverek ellen és az atommentes övezetek mellett. Szociális problémákat tárgyaltak. Egészségügy, higiénia, pedagógia, családi élet, a fiatalok felkészítése és a felnőttek munkája, munkakörülményeik az ismétlődő és kimeríthetetlen témák. Legutóbb Szófiában a paraszt nők világhelyzetéről vitatkoztak. Nagyon érdekes megfigyelése küldötteinknek, hogy mostanában már milyen tömören állnak az előtérben a fekete és színesbőrű asszonyok. A Pánafrikai Nőszövetség például pontosan tudja, hogy az ő földrészük felszabadulása — így, vagy úgy — az egész emberiség ügye. A programon kívül felbecsülhetetlen érték a sokféle nő találkozása. Személyes barátságok kötődnek, amelyekből országok barátsága is támad. A nőmozgalom vezetői politikusok, hirdetik és tudják, hogy napról napra fontosabb feladat jut a nőkre, mert azon a végtelen elmaradottságon, amelyben ma százmilliók élnek, a férfiak csak a nőkkel együtt változtathatnak. Mint író, egy sokkal kisebb körről beszélek, mely ezerszer szűkebb és százszor kevésbé hajlamos a szervezkedésre, de mert foglalkozása az írás, szava a világpolitika kifejezése akkor is, ha csak a maga hazájával foglalkozik. Az írók között mindig nagy utazók voltak, az utazás sokakat tett íróvá, és műveik sokakat tettek utazókká. Az irodalom rendkívül fontos kapocs időben és térben. Nagyon kevés az, ami az írók tanulmányútjai érdekében szervezetten történik. A baráti államok megállapodtak nagyjából abban, hogy három-három írót 20—20 napra egy-egy országból vendégül látnak, lehetőleg valamely irodalmi esemény, konferencia, jubileum, vagy más ünnep alkalmával. Az egyenkint, vagy más testület küldötteként érkező íróknak, amiben csak lehet, segítenek. Ilyen módon mostanában évente 30 író, költő utazik el és 30 érkezik hozzánk. Ezenkívül volna mód kölcsönösen egymás alkotóházaiban nyaralni, dolgozni, de ez részben a szervezők nehézkessége miatt, részben az igénylők hibájából ritkán fordul elő. Szervezett íróutazás nyugati országokba csak elvétve akad, de azért jártak már Párizsban, Helsinkiben, Rómában, Bécsben magyarok, még pedig a Pen Club keretében. Nagyon érdekes kép külpolitikánk tükrében, hogy a Pen Club, amely pár éve ki akart zárni bennünket, tagjai sorából •— múlt hónapban Budapesten tartotta kongresszusát. A szocialista országok írói, így a mieink is, részben ösztöndíjjal, sokan maguk költségén járják az elérhető világot. Szeretnénk felhívni magunkra a külügyet gondozó testületek figyelmét. Milyen jó volna, ha írók, művészek, tudósok és mindenki, aki a közösség érdekében munkálkodik — legalább átvitt értelemben — otthonra találna a hazája követségeinél. És fordítva, amikor valaki, jelentékeny ember, hazatér tőlünk, a mi követségünk érdeklődne rólunk szerzett benyomásairól és segítene megtartani őket tartós barátságban. Hasznos volna ez mind a két félre, sőt, mindkét országra. Miután nagyjából besoroltam utazóinkat a diplomácia körébe, most arra kérem külügyminiszterünket, hallgassa meg kiszélesedett testületének panaszát. Nem tudunk a bejárt országok nyelvén beszélni, anélkül pedig nincs intim kapcsolat. Igaz, Magyarországon soha nem tanultak annyian nyelveket, mint most, de ez még mindig kevés. Régen az uralkodó osztály magától értetődően megtanította a gyermekeit a karrier érdekében szükséges nyelvekre. A mi világunk fiai és lányai tudnak egy kicsit oroszul, talán valamelyik nyugati ország nyelvén is nyögdécselnek, de nem érzik, nem vertük fejükbe a nyelvtudás fontosságát, és nem gondoskodtunk sokféle, alapos nyelvoktatásukról. Ez ugyan nem tartozik a külügyminiszter feladatkörébe, de kérem, azért ő is segítsen ennek a fontos leckének megoldásában. Azoknak, akik valamely hivatal betöltésére hosszabb időre kerülnek külföldre, előbb gondosan meg kellene tanulniuk, ha már a nyelvet nem, az illető nép történelmét és kultúrájának jellemző vonásait. Ez persze jó volna a rövid időre ellátogatóknak is, hiszen egy országot soha nem más országokkal, hanem önmaga múltjával tanulságos összehasonlítani. Talán az is segítene, ha a csoportosan utazók részére előadásokat tartanának és a hallgatókat ellátnák írott anyaggal. Ez a követségek feladatát gazdagítaná és baráti körét szaporítaná. Van egy igen nagy gondunk, a valutaprobléma, de erről most csak sóhajtok. A fordított irányú mozgás ugyanilyen fon.tos és érdekes. Egymillió külföldi járt idén nálunk, és úgy látszik, mindenki többet kapott, mint amit várt, pedig ily mértékű idegenforgalomra még nem vagyunk felkészülve. Mióta a cseh és lengyel kapu szélesre nyílt, és ha majd a többi határ is ilyen könnyen átléphetővé lesz, csődöt mond a tudományunk. Már a múlt nyáron alig bírtunk az áradattal, nehezebb volt nekik szállást szerezni, mint nemrégen útlevelet. Akár telik rá, akár nem, hitelt, motelt, campingtábort muszáj építenünk. S ami olcsóbb, ami még sürgősebb, a meglevő szállásokat jobban kell ápolni. Panasz van rá, hogy a szép, új szállodáink nem elég tiszták, gyorsan elhasználódnak és nem folyamatos a karbantartásuk. Ez oly hiba, amelyet a külföldi vendég szívesen felnagyít, pedig úgyis elég baj az, hogy otthon hajlamos másképp beszélni rólunk, mint amíg nálunk van. Hiába, vannak országok, ahol például egy orvosnak egzisztenciájába kerül, hogy ha jót mond rólunk. De ez az ő politikájukhoz tartozik. Már mi sem esünk az ellenkező végletbe. Utazóink túlnyomó többsége világosan ítéli meg