Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

883 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 884 vagyunk. Ez objektív, akaratunktól független adottság. De az már nem független a kölcsönös jóakarattól, hogy milyen szomszédok vagyunk. Mi a jó szomszédság politikáját hirdetjük, és követjük. Mindig is hangot adtunk annak a meggyőződésünknek, hogy a kapcsolatok normalizálásának és egyre gazdagabb kibővítésének megvannak a reális és kedvező előfeltételei. Az Osztrák Köztársaság a mi egyetlen kapitalista berendezkedésű szomszédunk. Amikor külpolitikánk alapelveként azt hangoztatjuk, hogy a békés egymás mellett élés jegyében a világ bármely részében fekvő tőkés országokkal is jó viszonyt igyekszünk fenntartani, ebből az az érthető következtetés adódik, hogy éppen a legközvetlenebb szomszédságunkban levő államhoz fűződő kapcsolatainkban lehetne és kellene a legjobban érvényesülnie külpolitikánk eme alapelvének. A most létrejött megállapodások alapján még inkább az a véleményünk, hogy lehetséges e cél mihamarabbi elérése: a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság viszonya példaképe és mintaképe lehet a különböző társadalmi, gazdasági rendszerű országok békés egymás mellett élésének. A nemrégiben létrejött megállapodásokat olyan kezdetnek tekintjük, amely alapot teremt a további előrehaladás számára. A magunk részéről erre megvan a hajlandóság s bízunk abban, hogy az osztrák kormányt ugyanez a szellem hatja át. Szólnom kell arról is, tisztelt Országgyűlés, hogy bizonyos osztrák körök a nyugati határunkon levő műszaki zárat gyakorta emlegetik úgy, mint kapcsolataink fejlődésének akadályozó tényezőjét. Hangsúlyozom, hogy ez a határzár sohasem zárta el az utat a magyar—osztrák barátság előtt. Ezen a záron a barátság és az együttműködés kapuja mindig nyitva állt és áll ma is, és aki a barátság és együttműködés óhajával akart közeledni, ki- és bejárhatott rajta. A határzár a magyar szuverenitást és függetlenséget őrzi és a helügyeinkbe való illetéktelen beavatkozástól véd. Azok ellen irányul tehát, akik Népköztársaságunk ellen törnek, népünknek akarnak ártani. Amennyiben a jövőben a magyar—osztrák viszony tovább javul és olyan erős barátsággá fejlődik, ami lehetetlenné teszi, hogy a semleges Ausztria területéről bárki is felléphessen a Magyar Népköztársaság ellen, a határzár természetesen feleslegessé válhatik. Tisztelt Országgyűlés! Szólni kívánok én is néhány szót a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között nemrégiben megkötött egyezményről. Ezt a megállapodást a világsajtó nagyfokú érdeklődéssel kommentálta és a szenzáció erejével röpítette szét. Az egyezmény kormányunk szilárd, elvi alapokon nyugvó külpolitikájának, a magyar állam és egyház között kialakult jó viszonynak az eredménye. Nyugati kommentárok azt is kiemelték, hogy ez volt az első eset a történelemben, amikor a Vatikán szocialista állammal kötött megállapodást. Ez valóban így van, s ebben is tükröződik a nemzetközi erőviszonyok gyökeres megváltozása és hazánk tekintélyének növekedése. Ez az egyezmény hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Népköztársaság államának és a római katolikus egyháznak a kapcsolata és együttműködése még jobb legyen, elősegíti azt is, hogy a Vatikán és a magyar katolikus egyház viszonya is zavartalanabbá váljék. Amennyiben az egyezmény szelleme a Vatikánban erősödik, ez a viszony tovább is javulhat. Mi a megállapodást a béke fenntartása és a nemzetközi feszültség enyhítése szempontjából pozitív eseményként értékeljük. Tisztelt Országgyűlés! A külügyminiszter elvtárs beszámolóját elfogadom. Ügy gondolom, megállapíthatjuk, hogy a Külügyminisztérium külföldön és idehaza tevékenykedő munkatársai eredményesen dolgoztak kormányunk külpolitikájának megvalósításán. Ez a politika helyes, megfelel népünk érdekeinek, jól szolgálja azt az alapvető célunkat, hogy békés feltételeket teremtsünk a szocialista építőmunkához és erőnkhöz mérten hozzájáruljunk a világbéke fenntartásához. (Nagy taps.) ELNÖK: Dr. Móricz Virág képviselőtársunkat illeti a szó. DR. MÓRICZ VIRÁG: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselőtársaim! A legnagyobb érdeklődéssel hallgattuk végig a magyar külügyminiszter beszámolóját. Ugyanígy fogja hallgatni és olvasni az ország, hiszen mindenkit izgat a külpolitikai helyzet, mindenki félti a békét, örvend a megnyugtató híreknek és hálás a munkáért, amely ezt biztosítja. Arról a millió magyarról szeretnék beszélni, aki az idén külföldön járva részt vett a diplomáciában. A világ beláthatatlan óriás volt régen. Most igazán, vagy legalább gondolatban hemzseg, nyüzsög a föld, rohan a megismerés felé. Korunk becses ajándéka az utazás, amiből mi oly soká ki voltunk zárva. Felgyűlt bennünk a kíváncsiság és a mozgási inger. Az első társasutazásokért tülekedtek, delegációba kerülni irigylésre méltó csodának számított. Sokszor előfordult, hogy utasaink szökevényekké váltak. A hazatérők azt a kínos- tapasztalatot hozták, hogy odakint hiába beszéltek a hazájukról, szavukat nem hitték, és itthon bármit mondtak a külföldi viszonyokról, kétkedve fogadták. A Nyugatot gyémántpor, a mi világunkat kormos füst takarta mind a naiv szemek elől. Külpolitikánk vetületében gyorsan változott a helyzet. Ezrek, százezrek, most már egymillió kapott módot a mozgásra. Szervezett csoportok és magánosok, munkás, paraszt, értelmiségi tömeg lépte át a határt. Elenyésző töredéktől eltekintve mindenki azzal a nyugodt érzéssel jön haza, hogy jó magyarnak lenni. Mire ezt megérti, már diplomáciai munkát is végzett, gazdasági és kulturális kapcsolatot teremtett, ha nem is gondolt rá. Az együttélés lelki hátterét szövi még az a kis pók is, aki a külföldön általa értékesnek tartott zsákmányra vadászik, vagy a rokonlátogató, amikor közel, s távoli múltba kivándorolt családjával vitatkozik, s itthon nem is hitte volna, micsoda politikai agitátor lakik benne. A turista akaratlan gyűjti-szór ja a híreket, tehát nemcsak a maga kedvéért vándorol. A szülő, ha világot látni küldi gyermekét, tapasztalatot és erőt meríteni, kul-