Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-10

643 Az Országgyűlés 10. ülése 1964. június 25-én, csütörtökön 644 jó legyen. Bízom abban, hogy a mostani törvényjavaslatban szentesített hírlapterjesztési feladat révén a posta munkája az eddiginél még eredményesebb lesz és ezért a törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 12.22—12.43) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szólásra következik Lőrincz Pálné képviselőtársunk. LŐRINCZ PÁLNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A közlekedés és postaügyi miniszter elvtárs előadói beszédéből, valamint Bondor elvtársnak, az ipari bizottság részéről a törvénytervezethez fűzött véleményezéséből értesültünk arról, hogy a régi postatörvény elavult, nem felel meg a gyakorlati élet követelményeinek. Érthető ez, hiszen gazdasági és társadalmi életünkben olyan alapvető változások mentek végbe, amelyekre a régről, az 1800-as évek végéről és az 1900-as évek elejéről itt maradt törvényt alkalmazni hosszú időn keresztül nem lehetséges. A gazdasági és társadalmi viszonyok, de a technika rohamos fejlődése is kinőtte a régi törvény által biztosított kereteket. A postatörvény végrehajtási utasításai, az üzletszabályzatok, az A-I, B-, C-l, D-l és a többiek, egyre több kiegészítő, módosító, a Postaügyi Értesítőben sorozatosan megjelenő rendelkezésekkel vastagodtak. Közben a mindennapok gyakorlata új postai, de főleg távközlési ágazatokat is terébélyesített ki, mint például a vezeték nélküli távközlés bővülése során előtérbe kerülő frekvencia-gazdálkodás, vagy a rádió- és televízió-zavarelhárítás. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a magyar posta és a szolgáltatásait igénybe vevő lakosság jogviszonyát szabályozza. Jogokat biztosít és kötelességeket szab meg mindkét fél számára. Előterjesztését az 1956-os párthatározat óta hosszú felmérő és előkészítő munka előzte meg. Kidolgozásában minden bizonnyal a legjobb szakemberek működtek közre, akik figyelembe vették a szomszédos szocialista országok, de egyes tőkés országok már kipróbált és bevált, hasonló tárgyú törvényeit is. Az országaink között egyre szélesedő gazdasági kapcsolatok és az állandóan növekvő idegenforgalom valóban indokolttá teszik az alapjaiban egységes postai és távközlési rendszer kialakítását. Természetesen az egységes szót itt csak az egyes országok adottságaihoz mérten és nem abszolút értelemben használom. Tisztelt Országgyűlés! A gondos előkészítő munka, azt hiszem biztosíték arra, hogy a beterjesztett törvényjavaslat szükséges, alapos és szakmai szempontból jó. Elfogadása után, július 1-től ez a törvény lesz az az egységes alap, amely általánosságban szabályozza a posta és a felek viszonyát és amelynek apró részletekbe menő kidolgozása az új üzletszabályzatokban és kezelési utasításokban ölt testet, gyakorlatban is szolgálva a postát és a távközlést igénybe vevő lakosság jobb, gyorsabb és vitamentesebb kiszolgálását. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat vitájában hallottuk szakemberek véleményét is. Most én, aki nem vagyok postás dolgozó, csak mint kedves képviselőtársaim legtöbbje a postát és távközlést gyakran igénybe vevő ügyfelek egyike, a másik oldalról, a felek részéről szólnék a vitához. Természetesen arra nem számítottam, hogy más is van, aki hasonló szemszögből vizsgálja a kérdést. Mint ügyfélnek elsődleges szempontom a javaslat elemzésében az, hogy mennyiben szolgálja az állampolgárok érdekeit, hogyan javítja a posta által nyújtott szolgáltatásokat, s milyen mértékben csökkenti a még gyakran előforduló vitás ügyeket a két fél között. Éppen ezért a törvényjavaslatból azokat a pontokat kívánom kiemelni, amelyeket azv állampolgárok szempontjából különösen jelentősnek ítélnek meg. Mindjárt elsőként lényegesnek tartom, hogy a javaslat — mások is elmondták — a szolgáltatásokat igénybe vevők számára az eddigieknél nagyobb anyagi terheket nem állapít meg, anyagi természetű változtatásokat nem is tartalmaz. A lakosság szempontjából is jelentősnek látom továbbá a miniszter elvtárs által említett, a 7. §-ban lefektetett, a közvetett kézbesítésre vonatkozó rendelkezést. A szervek, vállalatok, szövetkezetek részére kimondott átvételi kötelezettség ugyanis, nemcsak a postai kézbesítők munkáját könnyíti meg, hanem ezen túlmenően elősegíti azt is, hogy a címzett gyorsabban és egyszerűbben jusson a neki szóló küldeményhez, és feltehetőleg csökkenteni fogja a késedelmes vagy téves kézbesítésekből eredő reklamációkat is. A javaslat nagyobb része foglalkozik a hírközléssel, a vezetékes és vezeték nélküli távközlés kérdéseivel. Tudjuk, hogy a felszabadulás óta a posta hírközlő tevékenysége állandóan növekszik. Ma például a telefont a legszélesebb néprétegek igénylik. A törvényjavaslat biztosítja is a jogokat

> a felek számára, s kötelezi a magyar postát az'igényelt szolgáltatások ellátására, a meglevő szervezet és berendezések mellett. Azonban ezek a berendezések, különösen távbeszélő vonatkozásában, már gyakran objektív akadályokat gördítenek a távközlési szolgáltatások javítása és fokozása elé. A régi kézikapcsolású, kis befogadó képességű központok és az elavult légvezetékek a legjobb törvény mellett sem tudhatnak lépést tartani a fokozódó jogos igényekkel. A három megyét felölelő szegedi postaigazgatóság területén például — de gondolom más igazgatóságoknál is —, érződik ennek a problémának a súlya. Csongrád megye városaiban, így a közel hatvanezer lakosú Hódmezővásárhelyen például még az ezret sem éri el a telefonelőfizetők száma, holott az igények a telefon iránt jóval nagyobbak. Gyakori eset, hogy foglalkozásukhál, beosztásuknál fogva fontos, a telefonra jogosan igényt tartó emberek, közöttük párt- és tanácsi vezetők, orvosok évek óta nem tudnak távbeszélőkészülékhez jutni. Az automata központ megépítése Hódmezővásárhelyen és Csongrád megye többi városaiban is — annál is inkább sürgős —, mert a számunkra olyan nagyfontosságú és annyira várt ipartelepítés ebben a vonatkozásban gondjainkat csak növelni fogja. Éppen ezért nem is lehet számunkra megnyugtató, hogy az új központ beszerelése talán