Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

53 Az Országgyűlés 2. ülése 1963. március 25-én, hétfőn 54 vizsgálat alá, hogy megnézzem, vajon az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztési milliói és a többi társegyetemek milliói között mi az arány, igazságosnak érzem-e azt. És a fejlesztés millióiba beleláttam azokat a gondjainkat, amelyek kollégiumaink, menzáink, az egyetemi tantermek, laboratóriumok gondjai, és az előttünk álló felvételi év új elsőévesei elhelyezésének a gondja. És mint Baja városának, ennek a múltjára gőgös és jövője fejlesztése iránt oly szeretettel türelmetlen városnak a küldötte, megnéztem azt is, hogy a számsorokban benne van-e a bajai iskolák építési gondja, benne van-e az ipar fejlesztése, amit annyira szeretnénk, azok a problémák, amelyeket a termelőszövetkezetek vezetői mondottak el találkozásaink során. És elmondhatom azt is, hogy megannyi általános érvényű témát kínált számunkra Kádár Jánosnak, a Minisztertanács elnökének beszámolója és vitaindító referátuma is, amikor rávilágított a szocializmust építő nép valóságára, a tényekre, amelyeket ma már — ha ostobán magyarázgatják is — nem tagadhatnak el a nyugati sajtó és rádió hírmagyarázói sem. Olyan általános érvényű megállapításokra, mint amelyek gazdaságfejlesztésünk terveire, vagy választójogunk további fejlesztésére, az egyház és az állam egymáshoz való viszonyára és az erőnket és humanizmusunkat egyaránt bizonyító közkegyelmi törvényerejű rendeletre vonatkoztak. Engedjék meg, hogy a magam felszólalásában az itt kínálkozó általános és részlettémák közül csak két, szerintem fontos témát emeljek ki. Elsősorban a választások által adott néhány tanulságra szeretnék rámutatni. Amint tudjuk, mi magunk, a parlament képviselői, a több mint százezernyi tanácstag a Hazafias Népfront által elfogadott jelöltként került a parlamentbe és a tanácsok testületeibe. Tanulságos lenne statisztikailag is elemezni azokat az adatokat, amelyek a tanácsok összetételének alakulását, fejlődését mutatnák. A mi számunkra mutatnák azt, hogy a Hazafias Népfront teljesíti azt a vállalt politikai célját és kötelességét, hogy a párt és a kormány céljai érdekében a párt vezetésével egyre több olyan pártonkívülit tömörít maga köré, aki a szocializmus építésének minden célját — nemcsak eredményeit, büszke örömét, hanem gondjait, nehéz töprengéseit is — vállalja, aki egyetért a párttal a szocializmus felépítésének minden munkájában. Ez a pártonkívüli gyűrű egyre inkább növekszik, ezt mind a tanácsokban, mind a parlamentben bizonyítják a pártonkívüliek számának növekedését mutató adatok is. De nemcsak a statisztikai adatok bizonyítják. Sokkal inkább, még jobban bizonyítják ezt a jelölőgyűléseinkben mutatkozó sajátosságok. Két ilyen sajátosságot emelek ki röviden. Mi jellemezte ezeket a több tízezernyi jelölőgyűléseket szerte az országban — s azt mondhatnám, szinte kivétel nélkül egységesen jellemezte. Jellemezte az, hogy nem helyi kis panaszok, nem személyes sérelmek, nem személyes kesergések töltötték ki a megbeszéléseket, a viták idejét, hanem olyan helyi és olyan országos témák megvitatása, amelyek mind azt faggatták, arról szóltak— arról faggatták az előadót, a tanácstagi, a képviselőjelöltet —, hogyan tudják a maguk területén jobban és eredményesebben felépíteni a szocializmust, hogyan segíthetik előre a szocializmus megvalósulását, a maguk munkahelyén, a maguk munkaterületén. És a másik kérdés az volt: vajon a jelölt, akit tanácstagnak, képviselőnek ajánlottak, alkalmas-e, jól szolgálja-e a szocializmus felépítését. És ha vita volt, akkor a vita akörül forgott, van-e alkalmasabb, van-e jobb jelölt, aki a szocializmus ügyének érdemesebb, becsületesebb, tehetségesebb munkása. Az alternatíva tehát nem az volt, hogy egy másik párt csírája mutatkozik meg, vagy az, hogy a Hazafias Népfront valamiképpen eltérne a párt és a kormány által mutatott célkitűzésektől. Nem, az alternatíva mindig is az volt, ki a jobb küldött, ki lesz a jobb képviselő, s ezért történt meg az, hogy kiestek rosszul dolgozott tanácselnökök, tanácsi titkárok, tanácsok tagjai, több mint négyezren, ezért javasoltak több száz helyen kettős jelöléssel két jelöltet, néha hármat is, mert az igazi alternatíva, ami a jelölőgyűléseken a dolgozók százezreit foglalkoztatta, az az volt, hogy ki dolgozik jól a szocializmusért. A másik tanulság a területi elv erősödése volt. Azt értjük ezen, hogy általában a jelöltek nagyon is mérlegre tették, ismerik-e, közülük való-e, ott dolgozott-e a területen, vagy ha oda küldöttek, oda jött — eggyé lett-e velük problémáikban, megosztotta-e gondjaikat, segített-e azok valóságos megoldásában. Valamikor Szegeden — és általában Csongrád megyében — szerették jött-ment embernek nevezni, aki legalább három nemzedéket nem élt ugyanott. Most azt mondották nekem, Csongrádban: Hallja, mi gyütt-ment embernek azt tartjuk, aki elgyün a mandátumáért, azután elmegy vele és mi soha többé nem látjuk. — Ilyen ember, a jött-ment emberek ilyen fajtája ma már nem kell sem tanácstagnak, sem képviselőnek. A képviselőről szóló vitában is, a képviselőnek ajánlott személyek mérlegelésénél is az volt a szempont; együtt akar-e élni velük, segít-e nekik, megosztja-e velük gondjaikat. Amikor mi itt ülünk a Parlamentben kiküldöttek, megválasztott képviselők, ez ne valami elégedettséggel töltsön el bennünket, inkább nagyobb erkölcsi, politikai felelősség súlyát érezzük mindnyájan, azt a küldetést, amivel népünk küldött a Parlamentbe, lényegében az egész ország színe elé küldött bennünket. Mindez arra vall, hogy valóban indokolt a Minisztertanács elnökének, Kádár Jánosnak az a javaslata: „Bátrabban lehet és kell alkalmazni és általánosítani választójogi rendszerünk fejlesztésénél mindazt a tapasztalatot, amit egy helyen több személy jelöléséből nyertünk." — Valóban magam is úgy érzem, hogy a Hazafias Népfront választási tapasztalatai indokolják, hogy a kettős jelölési rendszer megvizsgálását tűzze ki a Parlament maga elé. Meg kell érteniük azoknak a nyugati megfigyelőknek, akik a maguk polgári választási rendszerét követelik számon rajtunk — zárójelben mondom: ők is több párton keresztül a maguk egyetlen kapitalizmusát szolgálják —, hogy az általuk követelt számunkra már nem érvényes, értelmetlen. A magyar nép választott, egyszersmindenkorra