Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

521 Az Országgyűlés 8. ülése 1964. január 31-én, pénteken 522 helyet kap; annál is inkább, mert nem minden helyen lehet biztosítani jó lehetőségeket megfelelő szakemberek alkalmazására, a bázisüzem kijelölésére és gyakran egy osztály is elegendő lenne a szakirányú képzés megvalósítására. Az öt plusz egyes oktatás, ha megfelelő irányítást kapnak benne a tanulók, s a csoportok összeállítása az igényeknek megfelelően történik, szintén biztat olyan eredménnyel, hogy a végzettek kellő arányban választják azt az életpályát, amelynek alapelemeire a politechnikai órákon tanították őket. Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium 1963-ban végzett traktorszerelő és vezetőképző osztályának 56 százaléka ment olyan pályára, amelyhez az indítékot a politechnikai oktatás adta. Olyan eredmény ez, amelyet szívesen elfogadna több szaktechnikumunk is. Tisztelt Országgyűlés! Öriási gondokkal kell megbirkóznunk, a hiányok és kötelességek, az igények és a konkrét feladatok önmagukért beszélnek. Azt igazolják, hogy a szocializmus teljes felépítéséért folyó forradalmi harcnak mind fontosabb színterévé válnak az iskolák. Azzá teszi dolgozó népünk tanulási kedve, az a sokezres tömeg, amely fel kívánja vértezni magát kellő ismerettel az élet egyes területein megvívandó elvi és szakmai harcra. Tudom, gondolataim nem újak államunk és közoktatásügyünk vezetői előtt. Felszólalásom abból a felelősségtudatból fakadt, amelyet népünk eredményesebb tudatformálásával, szellemi gazdagodásával, nem- utolsósorban helyes iskolapolitikánk további sikeres realizálásával szemben érzek. Javaslom, hogy az elkövetkezendő évek beruházásainak tervezésekor, éppen a megnyilvánuló, ugrásszerűen növekedő társadalmi igény zökkenőmentes kielégítése érdekében számoljon a költségvetést előkészítő bizottság a beruházásoknak a jelenleginél magasabb arányú részesedésével. Az 1964. évi költsévetést elfogadom és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: dr. Dési Frigyes képviselőtársunkat illeti a szó. DR. DÉSI FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Kedves elvtársak! Néhány javaslatot vetnék fel, első helyen azt, amelyet másoktól, sőt az elmúlt héten a televízióban is hallva, némiképpen más formában — körülbelül így fogalmazhatnék meg: Nem lenne-e lehetséges a költségvetési javaslatot olyan formában előterjeszteni, hogy egy-két száz, esetleg néhány — mondjuk így — - szabadon hagyott millió hovafordításáról csak a parlamenti bizottságokban felmerülő javaslatok értékelése után döntenénk a plenáris ülésen. Vajon miért van szükség erre? Nyilván azért — sa tapasztálat ezt mutatja —, mert a viták során, a költségvetés összeállításakor előre nem látott, de most mégis méltánylandó igények merülnek fel, s azoknak azonnali kielégítésére szükség lenne. E pénzügyi kereten belül bizonyára megtalálnánk a megoldást. Mindamellett esetleg mód nyílna még annak eldöntésére is, hogy a költségvetésben már szereplő tételek közül melyeknek növelése lenne esetleg ésszerű, főként akkor, ha a viták során felbukkanó és valóban reális igények pénzügyi lefedése után még nem merítettük volna ki a már említett pénzügyi kereteket. Az állami költségvetés végösszegének körülbelül egy-két tized, esetleg néhány tized százalékáról van szó, tehát a nagyságrendjét tekintve olyan összegről, amelynek ilyen című felhasználása semmiképpen nem bontaná meg állami költségvetésünknek ez évben is helyes arányait és egyensúlyát, sőt inkább finomítaná, csiszolná azt. S még egy érvet: törekszünk arra — ami egyébként kötelességünk —, hogy választóink bizalmát szilárdítva érleljük képviselői munkánkat tartalmasabbá, konkrétabbá, hogy erősítsük parlamentünk demokratizmusát, lüktetőbb vitákra serkentve annak légkörét. Azt hiszem, ha az előzőkben vázolt feltételt megteremtjük, az állami költségvetést tárgyaló ülésszak idején bizottságokban és plenáris ülésen okvetlenül elevenebb lesz az eszmecsere, hatékonyabb és konkrétabb a képviselők munkája és ami a legfontosabb, az ilyen módon vitatott és elfogadott költségvetés semmiképpen sem lesz rosszabb a múltbelieknél. Következő javaslatom a költségvetési szervnek nyújtotta szolgáltatásokkal kapcsolatos. Gyakran tapasztalható az a jelenség, hogy a szolgáltatások gazdasági hasznát nem mérjük fel kellőképpen, s ennek következtében a tényleges költségeket nem ott számoljuk el, ahol azok a valóságban mutatkoznak. A sok közül csak egy gyakorlati példát mutatnék be a magam szakterületéről, hogy érzékeltessem e probléma gyakorlati vonatkozásait. Költségvetésünknek jelentős része — majdnem egynegyede — a repülés-meteorológia biztosítását szolgálja. Időjárást jelentő állomáshálózatot kell fenntartanunk, amelynek működése műszerek beszerzését, észlelők munkábaállítását, a jelentést közvetítő géptávíró vonalak használatát stb. igényli. E tények ellenére az Országos Meteorológiai Intézet a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak bérleti díjat fizet, még azokért a géptávíró vonalakért is, amelyeken egyedül és kizárólag a légi közlekedést biztosító idő járás jelentések futnak. Természetesen nem az ellen van kifogásunk, hogy a repülést érintő meteorológiai feladatok végrehajtásával járó kiadások az Országos Meteorológiai Intézet költségvetésében szerepelnek, azoknak valóban ott a helyük. De vajon helyes képet kapunk-e a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot, vagy éppen a MALÉV-et terhelő valóságos kiadásokról, ha a meteorológiai költségvetésben szereplő tételeket nem vesszük figyelembe az imént említett intézmények valóságos kiadásainak megállapításakor. Tovább szaporíthatnám a példákat és azt hiszem, valamennyi költségvetési szerv vezetőjének bőven lenne ehhez még hozzátenni valója. Félreértés ne essék, nem az Országos Meteorológiai Intézet és a Légügyi Főigazgatóság nézeteltéréses gondjának kiteregetéséről van itt szó, kapcsolataink ugyanis mindenkor kifogástalanok voltak, hanem olyan általánosítható problémáról, amely elsősorban a vállalatok, üzemek és költségvetési szervek, de költségvetési szervek