Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-8
519 Az Országgyűlés 8. ülése H A gazdasági gépek élettartamának megnövelése kihat a költségvetésre is, s éppen ezért szükséges, sőt az okos takarékosság elve egyenesen kényszerít is bennünket arra, hogy megfelelő rendelkezéseket hozzunk és azoknak érvényt is szerezzünk s így elkerüljük azokat a ma még nem ritka anomáliákat, amelyekről gépjavító állomásaink dolgozói sokat tudnának beszélni. Amikor mezőgazdasági gépesítésünk tényeit és eredményeit örömmel elismerem, egyben bízom is abban, hogy hamarosan tovább lehet javítani azokon a százalékos irányszámokon is, amelyeket a kulturális célokra fordított kiadások képviselnek. Népünk életében nagyon megnőtt a kultúra iránti igény. Bátran mondhatjuk: tanuló nemzet lettünk. Ez a tanulási kedv nem tisztán annak az eredménye, hogy bizonyos állások betöltését magasabb iskolai képesítéshez kötöttük, hanem igen sok esetben belső szükséglet is már. Nem csoda hát, ha iskolahálózatunk kellő mennyiségű épülettel, tantermekkel, műhelytermekkel történő gyors kibővítése, korszerűsítése, elegendő pedagógussal történő ellátása is elodázhatatlan feladattá lett. Kultúrforradalmunknak olyan új szakaszába jutottunk el, amelyben a 16 évre kiterjesztett általánosiskolai tankötelezettség mellett is számolnunk kell a középiskolai oktatásban részesülők létszámbeli gyors emelkedésével. Hogy ez nemcsak vágyálom részemről, engedjék meg, hogy mindezeket megyém, Békés megye adataival támasszam alá, jól tudva azt, hogy megállapításaim nemcsak a Viharsarok megy éjére vonatkoznak. Az utolsó három évben Békés megyében a fejlődés tíz új középiskolai intézmény felállítását tette szükségessé. Ezekkel a ma még saját épülettel nem rendelkező, általános iskolákra alapozott iskolákkal középiskoláink száma 28-ra nőtt. A tanulók számában lemérve ez azt jelenti, hogy három év alatt 5841-ről 8483-ra nőtt a létszám. Ha mindezt összevetjük a Központi Statisztikai Hivatal által kibocsátott 1960. évi népszámlálási adatokkal, amelyek szerint 35 000-nél több nálunk a 15—19 éveseknek a száma, akkor további növekedéssel, ha nem is éppen háromévenkénti 45 százalékos gyarapodással, ezután is számolhatunk. A megyei pártbizottság felmérése szerint ma az összes leadott óra, tehát beleszámítva a felnőttoktatás, a tanulószobai korrepetálás, a szakkörök, a diákotthoni és egyéb elfoglaltságok óráit is, egy-egy középiskolai tanerőre átlagosan heti 35 óra ellátásának a terhét nyomja. Ez olyan megterhelés, amely a pedagógusi munka nem lebecsülendő járulékos kötelezettségeinek, a dolgozat] avításoknak, a kísérletek előkészítésének, az anyagrészek alapos otthoni átgyúrásának, s vele az egyes foglalkozások didaktikai, pedagógiai, politikai és eszmei átgondolásának és felépítésének a rovására van. Ahhoz, hogy a legalapvetőbb kívánalmak érvényre tudjanak jutni munkánkban, hogy tanulóink tudatának fejlesztését következetes munkával szolgálni, a logikai nevelést — mert e téren van a legnagyobb hiba tanításunkban — kellő színvonalra emelni képesek legyünk, több szabadidőre és több tanárra van. szükség, nem beszélve az oktatás eredményességét hathatósan 64. január 3.1-én, pénteken 520 elősegítő, szemléltető anyagok adekvát biztosításáról. Általános iskolai vonatkozásban ehhez még a szakos tanárellátás, a kis létszámú és tsökkent eredményű tanyai iskolák körzetesítésének gondja is járul. Minthogy pedig a tanyavilág felszámolódási folyamata elég lassú, megyénkben ma 2 százalék, az általános iskolai diákotthonok, externátusok létesítését is szorgalmazni kell. Az általános iskolai tankötelezettség 16 évre emelése, a középiskolai tanulók létszámának ugrásszerű növekedése révén új iskolák, új tantermek, új szertárak és szertárbővítések, könyvtárak és könyvtárfejlesztések, diákotthonok, napközi otthonok, tornatermek és műhelyek, tanárok, szakoktatók és egyéb alkalmazottak beállítása válik szükségessé. Ez pedig olyan óriási többletkiadás, amely nem fedezhető abból a 9—10 százalékos részesedésből, amelyet Népköztársaságunk kulturális célokra jelenleg költ, még ha évi beruházásaink szépen ívelő, új termelőkapacitások foglalkoztatásával gyarapodó eredményeit is számításba vesszük. Még csak egy dolgot hadd említsek, ami az egészséges beruházásokra vonatkozik. Jelentős mértékben törekszünk arra, hogy a középiskolák és szakközépiskolák kellő arányát biztosítani tudjuk. Ez helyes dolog. Helyes az is —• hiszen felmérések előzték meg —, hogy Budapesten rövid időn belül 70—30 százalékos arányt kívánunk megvalósítani a szakközépiskolák javára, munkára nevelésünket az ipari üzemekre és gyárakra alapozva. Jónak tartom megyénk 50— 50 százalékos távlati részesedési tervét is, amelyben elsősorban a mezőgazdasági és élelmezésipari jelleg képezné a domináns elemet. Nagyon vigyáznunk kell azonban valamire. Gyakori hiba nálunk, hogy egy-egy korszerű, tetszetős gondolat úgy gyűrűzik végig az országon, hogy mindenütt meg akarják gyökereztetni, ott is, ahol alkalmazására megfelelő lehetőség és kellő szükség nincsen. Vizsgálódásaink szempontjából ez mindenekelőtt az előkelőbbnek érzett ipari szakközépiskolák túlzottan akart, erőszakolt megszervezésére vonatkozik. Sokszor nem gondolnak a helyi vezetők eléggé a terület követelményeivel, a szakmunkás-létszám szükségletével, a bázisüzem befogadóképességével és a mindenáron való újítás érdekében nemegyszer a korszerű gondolkodás látszatának igazolása és az intézmény alapítási érdemszerzés önös érdekében túllőnek a célon. Olyan dolgokra vállalkoznak, amelyeket aztán fáradságos munkával lehet csak helyes irányba módosítani, s ez sok ráfizetéssel jár. Volt ilyen tapasztalat az öt plusz egyes rendszerű oktatás bevezetésekor is. Alapos vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy vajon a kis osztály létszámú iskolák fenntartási költsége, felépítése megéri-e az új iskola szervezését és nem lenne-e jobb a nagyobb iskolák további bővítésével, a diákotthoni férőhelyek növelésével — természetesen csak a pedagógiai elvek és tapasztalatok szerinti bővítésről beszélek — módot adni a tanulni kívánó fiataloknak arra, hogy szakirányú ismereteiket megszerezhessék. Nem volna-e jó, ha továbbra is nagyobb arányban fenntartanánk azt az iskolatípust, amelyben az öt plusz egyes oktatás mellett a négy plusz kettes is együttesen
