Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-7
429 Az Országgyűlés 7. ülése 1964. január 30-án, csütörtökön 430 sokon belüli részarány itt az előző évinél alacsonyabb. Tisztelt Országgyűlés! Szólni kívánok gazdaságvezetésünk néhány módszerbeli kérdéséről is, főként az iparirányítás átszervezésével kapcsolatosan. Gazdasági vezetésünk szervezeti formái és módszerei 1957 óta jelentől fejlődésen mentek keresztül és részesei azoknak az eredményeknek, amelyek népgazdaságunkban mutatkoznak. Mi jellemzi elsősorban itt a fejlődést? Korábban a tervek részletes lebontása vég nélküli tervmódosításokkal járt együtt, és rendkívül nehézkessé tette a gazdálkodást. E módszer abból a feltételezésből indult ki, hogy a gazdasági vezetés minden részlet előzetes meghatározására képes. A tapasztalat bebizonyította, hogy ez a feltételezés nem állja meg a helyét, hogy a fejlődés jelenlegi fokán — a demokratikus centralizmus elve alapján — helyesebb sokkal nagyobb teret biztosítani a vállalatok önállóságának, a vállalatok közti egészséges ellentéteknek, amelyek a megfelelő szabályozások mellett a gazdasági élet kiegyenlítettebb fejlődési ütemét biztosítják. Ezen elvek alapján erőteljesen csökkent a központi kötelező tervmutatók száma és annak eldöntése, hogy milyen kötelező vállalati mutatószámok előírása szükséges, a közvetlen irányítást végző minisztériumok hatáskörébe került át. Egyes területeken, mint például a könnyűiparban, a megkötöttségek valóban minimálisra csökkentek, másutt azonban nem gondolták át eléggé e lehetőségeket és sok túlzotté-kötöttség is fennmaradt. Jelentős változások történtek a finanszírozási rendszerben is. Bevezetésre került a nyereségrészesedés és a vállalatfejlesztési alap, amely a fokozott érdekeltséget hivatott szolgálni a gazdálkodásban. A műszaki fejlesztés előmozdítására a vállalatok országos szinten, milliárdos nagyságrendben jutottak műszaki fejlesztési alaphoz. A költségvetés, a bankok és a vállalatok között közvetlen lett a kapcsolat, a minisztériumok, igazgatóságok közbeiktatott bonyolítási szerepe feleslegessé vált. A fejlődés fontos eleme volt a régi, merev bérgazdálkodás módosítása. Az időközben bekövetkezett termelői árrendezések is a jobb gazdálkodást segítették elő. Az elmúlt évben néhány újabb intézkedés történt gazdaságvezetési módszereink fejlesztésében, így az árrendszer hiányosságainak áthidalására széles körben alkalmazzuk az eredményszabályozó árkiegészítéseket. A cél az, hogy ott, ahol a vállalati és népgazdasági érdek egészségtelenül ütközik, biztosítsuk e kettő összhangját. Ha egy vállalat az árrendszer aránytalanságai folytán — amelyek máról holnapra nem küszöbölhetők ki — érdektelen az olyan termék termelésében, amely export- vagy korszerűségi szempontból az országnak fontos, ez esetben árkiegészítéssel és ezen keresztül többletnyereségrészesedéssel ösztönözzük a termelés fokozására vagy a minőség javítására. Meg kell említeni itt a január elsejével bevezetésre került eszközlekötési járulékot. Vállalataink általában beruházott vagyonuk és forgóeszközeik után a költségvetésbe 5 százalék járulékot fizetnek. Ha egy vállalat termelését, gazdasági eredményét viszonylag kevesebb géppel, épülettel, készlettel éri el, kevesebb járulékot fizet, mint az, amelyik ugyanezt több állóeszközzel, készlettel produkálta. A járulékot a költségek között számolják el, ezért a lekötött eszközök viszonylagos csökkenésével a nyereség és a nyereségrészesedés fokozódik. Helyesnek látszik a továbbiakban a termelői árak megállapítása során az eszköz-lekötési járulékot már mint árképző tényezőt is figyelembe venni. így ez az intézkedés előmozdítja árrendszerünk fejlődését, a felhasználók ösztönzését is takarékosabb megoldásokra. Zömmel az elmúlt évre esett az ipar-irányítás átszervezése. A cél az volt, hogy annak a tendenciának megfelelően, mely a világon mindenütt tapasztalható nagyobb termelési és gazdálkodási egységeket hozzunk létre, közvetlenebb együttműködést biztosítsunk a vállalatok között az eddiginél. Ez lehetővé teszi a káderek és a kapacitások jobb felhasználását, a munkaerő rugalmasabb átcsoportosítását, ésszerűbb készletgazdálkodás és végső soron a nagyüzemi eljárások kiszélesítését. Az ipar-átszervezés döntő része jogi és szervezeti vonatkozásokban lebonyolódott. Ez a munka az elmúlt évben jelentős erőket kötött le. A termelés koncentrációja, a profilok kialakítása és tisztázása terén a munka nagy része, még az új nagyvállalatok, trösztök előtt áll. Az alapvető szervezési kérdések megoldása után felszabaduló erőket most már minden szinten a gazdálkodás javítására kell fordítani. Ügy véljük, hogy a gazdasági irányítás terén bekövekezett fejlődés alapjában véve egészséges volt, de korántsem hisszük, hogy jelenlegi gazdálkodási módszereink a legtökéletesebbek. Ügy véljük, ; hogy e szervezeti és módszerbeli formákat közgazdáinknak alaposan elemezniük kell. Helytelen lenne, ha túl sűrűn változtatnánk e formákat. Egy-egy változtatás helyességének megítéléséhez hosszabb idő kell, mérlegelni kell eredményeit és hibáit, mielőtt a további változtatás szándékával nyúlnánk hozzá. Az iparirányítás átszervezésével, az új szervezeti formák következtében a gazdaságirányítási módszerek felülvizsgálata is szükségessé vált. Meg kell nézni az irányítást végző minisztériumoknál, hogy a jogszabályok által megengedett keretek között a kötelező tervmutatók köre a valóságban hogyan alakult, hol vannak túlzások e tekintetben. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet a tervezés során fokozott mértékben érvényesíteni a felhasználók szerepét, akár belkereskedelmi, külkereskedelmi szervekről vagy beruházóról van szó. Valószínű, hogy régóta érvényben levő tervszerződésű rendszerünkön egy és más változtatás válik szükségessé. Célszerű megvizsgálni azt is, hogy hol kell feloldani anyaggazdálkodásunk egyes túlzott kötöttségeit, különösen a kisebb tételek vonatkozásában. Elemzésre szorul beruházás-tervezési és bonyolítási rendszerünk is, hogy egyrészt a fokozott koncentrációt biztosítsuk, másfelől a létrejött nagyvállalatok és trösztök hatáskörét szélesítsük — a tervszerűség sérelme nélkül.
