Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-5

337 Az Országgyűlés 5. ülése 1963. október 25-én, pénteken 338 SÁ

RFI RÓZSI: Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi és a mai tárgyalás igen messzemenően a termelés kérdéseivel, iparunk, mezőgazdaságunk problémáival foglalkozott. Én most egy olyan területről szeretnék beszélni, amelyről kevés szó esett tegnap és a mai nap folyamán még egyáltalán nem: az egészségügy egy problémájáról. Kérem, engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy néhány percig effelé a kérdés felé tereljem az érdeklődést. Ez a kérdés: ápolónőellátottságunk nehézségei és az ápolónők egészségügyi intézményekben való megtartásának kérdése. Ma már széles körben ismertek azok az eredmények, amelyeket az egészségügyi hálózat fejlesztésében elértünk az utóbbi években. Az is ismeretes, hogy továbbfejlesztését nemcsak folytatni, de a lehetőségekhez képest gyorsítani is szükséges. Egyre ismertebbek az egészségügyi ellátás, megelőzés és gyógyítás eredményei is, kevés azonban a mód arra, hogy ismertté váljanak ezek az eredmények, az hogy az eredményeket milyen körülmények között érik el az egészségügyi hatóságok és az egészségügyi dolgozók. Ennek ez alkalommal is csak egy részletére, ápolónő-ellátottságunk helyzetére és az utánpótlás nehézségeire szeretnék rámutatni felszólalásomban. Az egészségügyi ellátás egyik legfontosabb ténykedése az ápolás. Az, hogy az orvostudomány legkorszerűbb vívmányai és államunk anyagi áldozatai közvetlenül hogyan jutnak el a beteg emberhez és milyen hatást érnek el, igen sok tényezőtől függ, de ennek minőségében, módjában közvetlenül döntő szerepe van a beteget ellátó ápolónőnek. Aki valaha kórházban töltött, akár csak órákat is, mint beteg, vagy mint közvetlen hozzátartozó, érezte, tudja ezt. Rendkívül fontos tehát, hogy kórházaink el legyenek látva megfelelő számú, korszerűen képzett, a hivatásukat, az embereket szerető ápolónőkkel. A közelmúlt években voltak — és vannak ma is — erőfeszítések arra, hogy kellő számú, megfelelően képzett nővér álljon rendelkezésre, ezek az erőfeszítések csak rövid, átmeneti időszakra enyhítették az ápolónőhiányt, biztosították a jobb munkafeltételeket. Jelenleg és most már hosszabb idő óta, igen nagy nehézségbe ütközik ápolónőképző iskoláink, tanfolyamaink benépesítése. Iskoláinkba nem jelentkeznek, még csak megközelítőleg sem, kellő számban. A jelentkezők többségükben azokból kerülnek ki, akik úgyszólván sehol nem nyernek elhelyezkedést, nem nyernek iskolai felvételt. Még kevésbé jelentkeznek érettségizett lányok az egészségügy területére, különösen az ápolónőiskolákba. A fővárosi tanács egészségügyi osztálya széles körű és minden rendelkezésre álló propaganda felhasználásával hirdette meg tanfolyamait 1962-ben és mindössze 15 kislányt tudott felvenni a jelentkezők közül. Az iskolákban, tanfolyamokon komoly a lemorzsolódás. A képzett nővéreket külön rendelettel kell kötelezni egy másfél éves szakmai gyakorlatra, mert sokan közülük újkeletű diplomájukkal más területre mennének dolgozni. A kötelező szakmai gyakorlat után a fiatal nővérek 14—15 százaléka rövid időn belül elhagyja az egészségügyet, elmegy gyárba, hivatalba, vagy más munkaterületre. Igen nagy, a felmérés szerint az intézményekben maradottak 50 százaléka, keres az egészségügyön belül valamivel megfelelőbb, könnyebb, látszólag megbecsültebb munkaterületet, átmegy a legkülönbözőbb laboratóriumokba, rendelőkbe, vagy — ez most a legújabb lehetőség számukra — kimegy körzeti ápolónőnek. Ezek is mind nélkülözhetetlen és igen fontos munkakörök, de ezekre könnyebben, szívesebben vállalkoznak. Az ápolónőhiány már most olyan méretű, hogy nem egy esetben akadályozza egy-egy egészségügyi intézmény, vagy kórházi osztály megnyitását. Így volt ez a közelmúltban a soproni gyermek szívszanatórium és a budapesti Róbert Károly körúti kórház egyik osztályának megnyitásánál. A mai helyzet ilyen beiskolázási lehetőség mellett csak súlyosbodni fog. Igen nagy számban dolgoznak szakképzetlenek ezeken az osztályokon intézményeinkben. Népgazdaságunk minden területén az eredményes, minél kevesebb veszteséggel járó munka egyik elengedhetetlen feltétele a hosszabb idő óta együtt dolgozó gyakorlott munkáskollektíva. Ez a követelmény az egészségügyben talán, ha szabad mondanom, mindennél fontosabb, hiszen élő emberek, sőt érzékeny, meszszemenően igényes beteg gyermekek és emberek ellátásáról van szó. Az egészségügy mai lehetőségei nem biztosítják a kialakult nővérgárda megtartását, gyarapítását. A Minisztertanács tegnapi bejelentése az életszínvonal emeléséről, nem érinti az egészségügyi dolgozókat. Ez további nehézségeket jelent. Azt hiszem, nem szükséges hangoztatnom ennek káros voltát. Az orvos utasításait pontosan, időben kell végrehajtani. Ehhez jó. szakmai felkészültségen kívül nyugodt, kiegyensúlyozott magatartás és mély humanitás szükséges. Állandóan jövő-menő, munkahelyükről elkívánkozó, nyugtalan, elégedetlen emberekkel nem lehet magas színvonalú, szocialista jellegű betegellátást nyújtani. Ezek ismeretében kell tehát intézkedéseket tenni, amint csak lehetséges, hogy a mai helyzet minél előbb megváltozzék. Fokozatosan szükséges tehát javítani általában az összes egészségügyi dolgozók helyzetét, de ezen belül is kiemelten olyan erkölcsi és anyagi feltételeket kell biztosítani ápolónőink számára, hogy ne hagyják el munkahelyeiket, a kórházi osztályokat, később pedig kedveltté, vonzóvá kell tenni ezt a pályát a sok lehetőség között választani tudó fiatal érettségizett lányok számára is. Tisztelt Országgyűlés! Az ápolónőhiány okait ismerjük. Ezek megfelelő intézkedésekkel megszüntethetek. Nem kívánom ez alkalommal részletezni a szükséges intézkedéseket, csak öszszefoglalva annyit, hogy elsősorban anyagi vonatkozásban kell intézkedéseket tenni, ösztöndíj biztosítás a beiskolázottak • számára, bérrendezés, toyábbi létszámemelés, megfelelő lakás és a nővérek, az egészségügyi dolgozók gyermekeinek helybiztosítás a gyermekintézmények-