Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-1

17 Az Országgyűlés 1. ülése 1963. nyes törvényeket a jövőben is tiszteletben tartsa és mindenkivel megtartassa. A Magyar Népköz­társaságban a szocialista társadalom építésével egyidejűleg, annak menetében az osztályellenté­tek feloldódnak, nemzetiségi, faji, felekezeti meg­különböztetés és elnyomás nálunk már ismeret­len. Hazánkban, a munka szabad társadalmában, ahol megszűntek a kiváltságok és a hátrányos megkülönböztetések, nem szavakban, hanem a valóságban mind teljesebben érvényesülnek az alapvető emberi jogok. Társadalmunk fejlődé­sének menetében sok bonyolult kérdés nyert megoldást, más kérdésekben jelentős lépéseket tettünk előre az egészséges megoldás felé. Ezek közül megemlítem, hogy az állam és a Magyar­országon működő egyházak viszonya normális, szerződésekben szabályozott és évről évre javul. A tudományos és a vallásos világnézet termé­szetesen ellentétes, de az állam biztosítja a sza­bad vallásgyakorlatot, az egyházak tudomásul veszik az állam törvényeit és ezért nem kell, hogy köztünk politikai harc folyjék. A Magyar Népköztársaság és a hazánkban működő egyházak között még vannak és nyil­vánvalóan a jövőben is lesznek rendezést kívánó kérdések. A kormány azt vallja, hogy a felme­rülő kérdéseket meg lehet és meg is kell oldani oly módon, amely mindkét fél számára elfogad­ható: az állam törvényeinek és törvényes rend­jének tiszteletben tartásával, az egyház belső törvényeinek és rendjének figyelembevételével. A hivők és a nem hivők egyaránt a Magyar Nép­köztársaság állampolgárai. Közös érdekünk, hogy eltüntessük a kizsákmányoló kapitalista társa­dalom utolsó maradványait is és felépítsük a dolgozók szabad, szocialista társadalmát. A múlt évben Vas megyében egy ismert és köztisztelet­ben álló egyházi ember egy összejövetelen jelen­létemben a következőket mondotta: „Elválaszt bennünket az, hogy egyikünk kisbetűvel, mási­kunk nagybetűvel írja azt a szót, hogy isten. Vi­szont összeköt bennünket az, hogy mindketten nagybetűvel írjuk azt a szót, hogy ember." Én egyetértettem viszonyunknak ezzel a képletes meghatározásával és azzal a megállapításával is, hogy ez jó építő együttműködést tesz lehetővé köztünk a Hazafias Népfront mozgalom kere­tében. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársaim! Folytatjuk harcunkat és dolgozunk azért, hogy a szocializmus teljes győzelmet arasson a terme­lési és a társadalmi viszonyokban. Hazánkban a szocialista termelési viszonyok már a népgazda­ság valamennyi ágazatában győztek. Most a szo­cialista termelési viszonyok megszilárdítása és a termelőerők nagyarányú fejlesztése van napi­renden. Jelenleg verseny folyik világméretekben a kapitalista és a szocialista rendszer között. Tenni­valóinkra világos eligazítást adott Lenin, amikor rámutatott, hogy az új, a szocialista társadalom véglegesen akkor győzte le a régit, a kapitaliz­must, amikor megteremtette a munka magasabb termelékenységét, mint amilyen a régi rendszer­ben volt. Ezt a célt az országra és a múltra értve már elértük. De ez kell is. Arra kell töreked­nünk, hogy a termelés mindegyik területén mi­előbb elérjük és túlhaladjuk a munka maga­március 21-én, csütörtökön 18 sabb termelékenységének megvalósításában leg­fejlettebb kapitalista országok szintjét is. Nem kétséges, hogy magasabbrendű társa­dalmi rendszerünk és népünk felszabadult alkotó erői segítségével történelmileg nem nagy idő alatt elérhetjük és el is érjük ezt a célunkat is. Senki se higgye azonban azt, hogy a munka magasabb termelékenységéért küzdve társadalmunkban csak a gazdasági, az anyagi területen, a műszaki fejlesztés területén vannak feladataink. A szo­cializmus teljes győzelméért folytatott harcban elsőrendű és különleges fontossága van az ideo­lógiai harcnak, amely maga is visszahat a tár­sadalom anyagi alapjaira. Állhatatosan kell dol­goznunk azért, hogy a szocialista eszme, a marxista—leninista tudományos világnézet még jobban érvényesüljön és teljes mélységig hatol­jon a közoktatásban, a művészetek terén és a kul­túrában. Ezt az ideológiai harcot a párt vezeti és irá­nyítja. Megvan azonban e harcban az államnak is, közintézményeinknek is, a legkülönbözőbb társadalmi szervezeteinknek is a maguk fel­adata. Az ideológiai harc fő és legjobb fegyvere a szocialista eszme, minden téren az érvelés, az érvekkel folyó meggyőző vita. Teljesen világos­nak kell lenni, hogy a szocialista eszmét képviselő emberek ideológiai harca az eszme győzelméért, a hibás nézetek ellen és nem az emberek ellen, hanem az emberekért folyik. Csak az ilyen érte­lemben felfogott ideológiai harc és marxista— leninista nevelés eredményezheti, hogy a szo­cializmus építésében velünk már politikailag egyetértő és velünk együtt dolgozó emberek gon­dolkozásában meglevő téveszméket is leküzd­hessük, úgy, hogy a fennálló politikai egyetértés és szövetség közben ne lazuljon, ellenkezőleg, erősödjék közöttünk. Még az ideológiai harcban is, abban, hogy a szocializmus győzedelmeskedjék az emberek gondolkozásában, erkölcsében, magatartásában, az ember legfontosabb társadalmi tevékenységé­ben, a munkában, óriási szerepe van a példamu­tatásnak. Hatalmas segítséget nyújtanak e téren a pártnak, társadalmunknak az egészségesen nö­vekvő szocialista brigádmozgalomba bekapcsoló­dott százezrek, a „szocialista módon élni, tanulni, dolgozni" jelszót követő és megvalósító, öntu­datos, példát mutató felnőtt és fiatal dolgozók. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Változatlanul követi a kormány az eddig érvé­nyesített gazdaságpolitikai elveit és folytatja ed­digi gyakorlati gazdasági munkáját. Ez a gazda­ságpolitika átfogóan a szocialista ipar, a nagy­üzemi szocialista mezőgazdaság, a közlekedés, a kereskedelem fejlesztését szolgálja, azt, hogy a szocialista társadalom teljes felépítésének, a kom­munizmus építésébe való átmenetnek gazdasági, műszaki feltételeit megteremtse. Változatlan az a gazdaságpolitikai elvünk, hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dol­gozók életszínvonalának rendszeres emelésével, fejlesztésével. A közelmúlt hónapok gazdasági munkáját rendkívül megnehezítette a korán be­köszöntött, szokatlanul kemény és hosszan tartó tél, és nehezíti ma is a gyors olvadás következ­tében fellépett, a tetőpontján mintegy félmillió holdnyi területet elöntött belvíz és áradás. 2 ORSZÁGGYŰLÉSI EBTESlTÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom