Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-4
245 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 246 zott ingatlanok súlyos és egyre fokozódó rongálódásával jár. Szeretném javasolni, hogy ezt a kérdést a kormány vizsgáltassa meg és dolgoztasson ki megfelelő intézkedéseket arra, hogy az ingatlankezelő vállalatok vezetői és operativ munkát végző munkatársaik a lehető legjobb szakemberek közül kerüljenek ki. Olyanok kellenek e posztokra, akik átérzik azt a nagy felelősséget, amit a rájuk bízott hatalmas nemzeti vagyon kezelése jelent. , Végül egy mindannyiunk számára kedves, de igen felelősségteljes kérdéssel, a Balaton ügyével szeretnék foglalkozni. Ügy hiszem, a kormány szeptemberi határozata a „Balaton-környék regionális tervezésének jóváhagyásáról" mindenkit megelégedéssel és örömmel töltött el, aki a Balatont szereti és fejlesztésével törődik. Mint Somogy megyei képviselőnek azonban kötelességem felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a Balatonnak minden kérdését, nemcsak a regionális tervezés kérdését így kell felfogni, ahogyan a kormány most a regionális tervezés kérdését megfogta. A Balaton-kérdés megoldását ugyanis nem lehet csak Somogy és Veszprém megye tanácsaira, ezek szakigazgatási szerveire, valamint a Balatoni Intéző Bizottságra hárítani. Amikor az üdülni és pihenni vágyó magyar dolgozók százezrei és a külföldiek egyre nagyobb számban jönnek el a Balaton mellé — és ez nagyon helyes— s ott mind színvonalasabb, kulturáltabb üdülési és nyaralási körülményeket kívánunk biztosítani számukra, őszintén meg kell mondanom, hogy ezt a kérdést megfelelő felelősséggel a két balatonparti megyei tanács és a Balatoni Intéző Bizottság képtelen megoldani. A megyék és a járások apparátusai ugyanis nincsenek kellően megerősítve ennek az országos jelentőségű feladatnak az ellátására. Meg kell mondanom, hogy az a sok szép és jó, amit az utolsó évek fejlesztései hatalmas mennyiségben hoztak a Balatonhoz, eltörpül a Balaton igénybevételére irányuló kívánság fejlődése mellett. A Balatonvidéknek a nyaralási idényben való túlzsúfolásával korántsem tart lépést a szállodai, vendéglátóipari, kereskedelmi és egészségügyi lehetőségek megteremtése. Az a nem csekély számú és minőségi kifogás, ami vendéglői, kereskedelmi és egészségügyi téren — minden fejlődés ellenére — megmutatkozik, nagyon gondolkozóba kell, hogy ejtsen mindenkit. A fejlesztésben való lemaradás még szembetűnőbb megyénknek a Fonyód és Balatonszentgyörgy közti telepein, olyannyira, hogy az ottani lakosság már saját községi tanácsülésein is élénken ad hangot kifogásainak: Vajon mi az oka, hogy ők ennyire lemaradnak, vagy legalábbis tudni szeretnék, mikor részesülnek a fejlesztésben. Véleményünk szerint a Balatoni Intéző Bizottságnak, de főleg a két balatonparti megye tanácsának komoly megerősítést kell adni ahhoz, hogy feladatait el is végezhesse. Emellett természetesen az ország dolgozói jöjjenek csak minél nagyobb és egyre fokozódóbb számban üdülni és pihenni a Balaton mellé, de ugyanakkor az a kérésünk, hogy az arra illetékes országos szervek vegyék is ki részüket ennek az országos jellegű kérdésnek a megoldásából. A Balaton fejlesztésének kérdése felveti az építőipari kapacitás kérdését, mert meg kell mondanom, hogy a Balatoni Intéző Bizottság által 1964-re a Balaton somogyi partjára tervezett beruházások közül egyetlenegyet sem tudunk megvalósítani az építőipari kapacitás hiányában — eltekintve a balatonszemesi strand fejlesztésétől. Ez nem jó és nem helyes. Annál kevésbé, mert amint ezt a Somogy megye tanácsa által Siófokra a Balaton fejlesztése ügyében holnapra összehívott tanácsülés anyagából látom, ezek a problémák ott is élesen felvetődnek. Véleményem szerint tehát azt az inkompatibilitást, vagyis az össze nem illőséget, ami a Balaton igénybevétele és a lehetőségek fejlesztésének üteme között mutatkozik, országos összefogással kellene feloldani. Azt hiszem, ez a konszolidáció legalább annyit hozna politikai, mint erkölcsi, mint gazdasági téren. (Taps.) ELNÖK: Vendel Zoltánné képviselőtársunkat illeti a szó. VENDEL ZOLTÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A népgazdaság fejlesztése és ezen belül a mezőgazdaság kiemelt kérdéseiről beszélve nem hagyhatjuk figyelmen kívül e kérdés másik oldalát, a szakemberképzés feladatait és gondjait sem, amiről az Elnöki Tanács és a kormány beszámolója is említést tett. A termelőerők két alapelemének, a termelési eszközök fejlesztésének és a munkaerő fejlesztésének szoros összhangban kell lennie egymással a fejlődés minden szakaszában. E kettő kölcsönhatása egyben meghatározza az oktatási rendszer fejlesztésének irányát is. A termelőerők fejlesztése több szakembert kíván és e mennyiségi követelmény mellé sorakozik az a minőségi követelmény, hogy a fejlettebb termelőerők irányítása jólképzett munkaerőgárdát igényel, mert csak a magasan képzett, általánosan is művelt szakemberek képesek a termelőerők további fejlesztésére. A párt VIII. kongresszusa nagyszerű programot dolgozott ki népgazdaságunk fejlesztésére. E program végrehajtása szakmai tudást és kellő számú jó szakembert kíván gazdasági életünk minden területén. Ennek érdekében gondoskodott oktatási törvényünk — az 1961. évi harmadik törvény —az oktatásban az élettel, a termeléssel való szorosabb kapcsolat megteremtéséről, a munkára nevelés korszerűbbé tételéről és ezen belül a szakközépiskolák rendszerének kiépítéséről, a felsőfokú technikumok hálózatának létrehozásáról. A fejlesztés ütemének gyorsítását és ehhez a feltételek megteremtését mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt Zala megye társadalmi igénye, megyénk szakemberszükséglete is megköveteli. Mérnökökre, technikusokra, szakmunkásokra és más szakemberekre nagy számban van szüksége megyénknek jelenleg is és ezek a szükségletek egyre növekvőben vannak az ipar területén, de még inkább a mezőgazdaság területén. S mivel a szakemberképzés alapfeltétele a szakrendszerű oktatás, engedje meg a