Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-4
239 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 240 me, arányai, hatása a társadalmi fejlődésre, az emberekre, az emberek körülményeire, valóban olyan, hogy örömet okoz az ember számára. Sokszor bíráljuk az építőipart, beruházási politikánkat és ezzel együtt mégis nagyon örülünk, amikor az országban járunk, mert bizony nagyon sok helyen építkezünk, új üzemeket, gyárakat és lakótelepeket látunk. Fock elvtárs beszámolójában azt mondotta, hogy most az a feladatunk, hogy a problémákról kicsit többet beszéljünk. Megragadva ezt az alkalmat, én is a problémák közül szeretnék néhányat felvetni. Beruházási politikánk alapjában helyes. Beruházási politikánkkal az elmúlt két évben pártunk és kormányunk nagyon sokat foglalkozott és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ugyanakkor tapasztalataink szerint további erőfeszítésekre van szükség, hogy koncentráltabban foglalkozzunk a beruházásokkal, hogy koncentráltabban dolgozhasson a kivitelező ipar és a tervezés is. Elvtársak! Egyelőre az a helyzet, hogy Baranya megyében 92 helyen folyik értéken felüli beruházás. Pedig csak egy kis megyéről van szó. Az építőipar több mint 470 helyen dolgozik. Ez a gyakorlatban természetesen azt jelenti, hogy az építőipari vállalatoknál egy-egy munkahelyen 12—18 ember dolgozik, sőt a Mélyépítő Vállalatnál csak 5, a Tatarozó Vállalatnál pedig csak 2 ember dolgozik egy építkezésen. Természetesen ha így szétaprózzuk az építőipari anyagokat is, és az erőket is, akkor nehezebb ellenőrizni és így nagyon sok felesleges kiadás adódik mindebből az ország számára. A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy helyesek azok az erőfeszítések, amelyeket manapság teszünk, hogy tudniillik koncentráltabban használjuk fel a rendelkezésre álló építőipari anyagokat, a műszakiakat, a tervezést és mindent, ami beruházási politikánk sikerét előmozdítja. A beruházásokkal kapcsolatban sajnos nem valami jó dolog az, hogy kevés esetet tudnék felhozni Baranya megyében, amikor megfelelő határidőre átadtak volna egy létesítményt és a tervezett összegből építették volna fel. Itt volna az ideje, hogy ezen változtassunk. Számtalan tervezésnél az a jellemző, hogy aláterveznek. Csak egy példát mondok. A Mohácsi Farostlemezgyárban a harmadik lépcső megépítéséhez előirányoztak 43,9 millió forintot. A helytelen tervezés miatt ezt 81 millióra emelték fel, s utána módosították 96 millióra, s most folyik egy vizsgálat, amely valószínűleg megállapítja majd, hogy 96 millióért sem lehet felépíteni. Valahol hiba van. Vagy nincs megfelelő összhang a beruházók és a tervezők között, vagy szándékosan aláterveznek egyesek, mert tudják, hogy ha megindul az építkezés, a beruházás és akkor utána majd úgy is ad a kormány pénzt. De ez nem jó dolog. Most folyik a vita, hogy ki a hibás: a beruházó-e, vagy a tervező, vagy esetleg a kivitelező. Természetes dolog, hogy egyik a másikat hibáztatja, amiből a népgazdaságra semmiféle előny nem származik. Kicsit szorosabban kell tehát ezt a területet' kézben tartani, a beruházási politikát még nagyobb centralizmussal irányítani, vezetni, s talán így a beruházásokat is ésszerűbben tudjuk majd felhasználni. Két felszólaló képviselőtársam említette, hogy házgyárat kellene Magyarországon építeni, mert a panelgyár hiánya miatt régi módszerekkel folyik az építkezés. Ebben sok igazság van. Ugyanakkor szeretném megemlíteni, hogy Pécsett van egy panelgyár. Bírálni akartam Trautmann elvtársat, de a szünetben megkérdeztem tőle, jóváhagyták-e már a típusterveket, s nagy örömömre azt válaszolta, hogy már jóváhagyták. Ez a panelgyár 600 házhoz szükséges előregyártott elemet képes előállítani. Azt hiszem, ha már egyszer megvan ez a gyár, akkor az a feladat, hogy használjuk is ki a kapacitását. De egyelőre nem tudjuk kihasználni, s jó lenne, ha a jövő évben ez a helyzet tényleg megváltoznék. A beruházások politikáját figyelemmel kísérve, s különösen az ez évi tapasztalatokat vizsgálva azt mondhatnám, hogy több gondot kell fordítanunk a gépesítésre, a szállítóeszközök beszerzésére. Erről Fock elvtárs is beszélt és én nagyon egyetértek vele. És még valamit. A járulékos beruházásokra mintha nem fordítanánk kellő figyelmet, őszintén megmondom, fáj az ember szíve, hogy kész termékek tönkremennek nálunk Magyarországon. Ipari termékek is és még inkább mezőgazdasági termékek. Miért? Azért, mert nem tudtunk eddig építeni megfelelő számban raktárakat, magtárakat, hűtőházakat. Nem hiszem, hogy a termelés rovására menne, ha kicsit nagyobb összegeket fordítanánk ilyen beruházásokra. Például az idén is mennyi paprika, paradicsom, uborka ment tönkre. Azt hiszem, ha eddig nem is jutott elegendő összeg arra, hogy raktárakat, magtárakat, hűtőházakat építsünk, én azt hiszem, megtérülne és a népgazdaságnak nagyon hasznos volna, ha fokozatosan pótolnánk a mulasztást. Nem radikális változtatásra gondolok, mert világos, hogy a termelő üzemek fejlesztése, a termelő beruházás az elsődleges a jövőben is, de ezekre a járulékos beruházásokra is kicsit nagyobb összeget kellene fordítani, mert ez népgazdasági érdek. Fock elvtárs beszélt arról, hogy az iparvezetés színvonalát emelni kell, s hogy az utóbbi időkben többször elhangzott az a vélemény, hogy a vezetők közgazdasági képzettségét emelnünk kell. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértek. Ugyanakkor tapasztalatból szeretném elmondani azt is, hogy egyik-másik helyen olyan esettel találjuk magunkat szemben, hogy elszakad egymástól két nagyon fontos, a vezetés stílusához, módszeréhez tartozó probléma. Egy példával szeretném ezt illusztrálni. Valamelyik nap eljött hozzám az egyik igazgató és azt mondja: kérlek szépen, pár évvel ezelőtt bíráltak engem a felső szervek azért, mert sokat forogtam az emberek között. Azért bíráltak, hogy emiatt nem értek a számokhoz, nem tudom elemezni a statisztikát. Én akkor megfogadtam a kritikát. Most viszont azért bírálnak, mert a statisztikát bújom, a számokat sokat használom, és így valójában nem jut elegendő