Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

237 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 238 ekét, napraforgó-földet szántottunk, és le is törött ez a része. A farkereke rossz helyre van téve, mert 15 centire van az eketesttől, úgyhogy trágyás földet nem lehet vele szántani. Mi ezt valahogy megoldjuk, hegesztővel vágjuk szét az ekét és megtervezzük, miképp lesz jó, s -ennek megfelelően átalakítjuk. De nem minden szövetkezet alakítja át. Nem is éppen erről akarok beszélni, hanem arról, hogy ha egyszer a mi mezőgazdasági áruinkat vevőink, rendelőink minősítik — elismerem ennek jogosultságát, mert a vevő mondja meg, hogy milyen árut akar —, akkor ha mi veszünk valamit, legyen valaki, aki rajtunk segít, vizsgáljuk meg ezeket a félkész vagy használhatatlan gépeket és mondjuk azt, amit a tőlünk átvevők mondanak, hogy 13 000 forint az elevátor, de mivel lópatkószöggel verték be és nem csavarral erősítették oda, így 9000 forint lesz az ára. Vagy azt is megmondjuk, hogy az ekének mennyi legyen az ára. Miért kell nekünk ezt így elfogadnunk? Nem lehet ez ellen valamit tenni? Ez nem egy szövetkezet, hanem az összes magyar szövetkezetek problémája. Csak három dolgot hoztam fel, de tudnék egy egész sort mondani. Tessék elképzelni egy ilyen szövetkezeti gazdaságot, mert most már gépesítik szövetkezeteinket. Mit csinál egy ilyen gyengébb termelőszövetkezet, amelynek nincs hegesztője, nincs szerelője és talán tervezni sem tudnának, mert nem mindenki tudja megtervezni az ekét, hiszen az eketervező se tudta, hogy hova kell azt a kereket tervezni. (Derültség.) Nekünk konzíliumot kell tartanunk, hogy hol lesz ennek a farkeréknek a helye. Sikerült is. Állítom, hogy az a tervező, aki ezt csinálta, működésben nem látta az ekét. De jöjjön el, nálunk megnézheti, hogyan lehet jó ekét csinálni. Ennyit erről. Árutermelésünk átadásával kapcsolatban kell egy olyan problémáról beszélnem, amely általános jellegű, régi probléma, de még ebben nem kaptunk segítséget. Mi a Terményforgalmiba elvisszük a kenyérgabonát. Ott is minősítik, s tegyük fel, hogy egyik gabona piszkosabb mint a másik. A Terményforgalmi leminősíti papíron, kitisztázza, tehát kiszitálja — papíron — és megmondja, hogy ebből hány százalék a szemét, mennyi a tiszta búza. Amikor ez megtörtént, utána a faj súlymérővel merít a szemetes búzából. Azt a fajsúlymérővel leméri, és így még egyszer elviszik tőlünk a pénzt. Ez nem Èis dolog, mert nem egy kis szövetkezetről van szó, az egész ország mezőgazdasági termelőszövetke-, zeteit érinti ez a kérdés és itt milliókról van szó, amivel a mezőgazdaságot károsítják. Ez az Összeg pedig véleményem szerint nem a magyar népgazdaság pénztárába kerül, hanem egy vállalat pénztárába, amely játszva gazdálkodhatik, mert van annyi tartaléka, hogy azt csinál, amit akar. Ez igen nagy tétel. Tessék elképzelni, hogy csak egy 1500 holdas szántóterületen körülbelül 30—40 000 forintot tesz ki az a kár, amelyet a gazdaság elszenved, a minőség megállapításánál. Hát egyszer már kitisztították papíron és még egyszer megbírálják ugyanazt a szemetes búzát, fajsúlymérővel mérik le. Levették a fajsúlyunkat és ez most még egyszer megtörténik. Ez egy kicsit úgy fest, mintha komplikált dolog volna, pedig nagyon egyszerű. Kérném, hogy ezt a kérdést az illetékesek vizsgálják meg. A termelőszövetkezeti tagok nagyon élénken vetik ezt fel és nemcsak a helyi szövetkezet részéről, hanem azt mondhatom, orszá- \ gos vonatkozásban is felvetik a tsz-vezetők. Ennyit akartam erről mondani. Nem akarok sokat beszélni, más is van még soron, csak még egy dolgot akarnék felvetni, inkább a televízió szerkesztőinek. (Derültség.) Híve vagyok a televíziónak, szeretem a televíziót. Nem is akarom most azt kérni, hogy jobb műsort adjanak, mert egyelőre úgy se tudnak. (Derültség.) Mindenki tudja, hogy a rádió, a televízió, az újság nevelő hatású, segít a problémák megoldásában. Én is állítom, hogy segít, majd mindjárt be is bizonyítom. Kérem, a televízió szerkesztősége, mivel a televíziót látni is lehet, nemcsak hallani, gondolom időközönként, amikor ilyen kampányműsorokat ad, mint amit a nyáron is adtak — majd mindjárt megmondom, hogy mit —, megnézhetné, hogy hogyan passzol össze az a műsor a miliővel, a mezőgazdasággal és egyebekkel. Amikor nekünk a kaszát bele kellett vágnunk a kenyérgabonába, amikor a falusi emberek legnehezebb munkája jött, amikor a legkevesebb, hogy 16 órát kell dolgozni, akkor a televízió jött egy műsorral, hogy „Üdülőkről az üdülőknek". Ügy festett ez a dolog, mintha egy játszó, fürdő ország volnánk, és nem is a kenyérkérdésről volna szó. Nagyon féltem, hogy az a pár mezőgazdasági dolgozónk észreveszi, hogy csak ő maga maradt már a mezőgazdaságban, mert az egész ország fürdik. Jól néznénk akkor ki! (Derültség.) Nem arról van szó, hogy ezt ne csinálják. Lehet ezt csinálni, csak azt kérem, hogy inkább „Aratókról az üdülőknek" címmel adjanak műsort, hogy üdülőink lássák meg, mi megy az országban, milyen munkát végez a paraszt. A paraszt is örült volna annak, hogy az üdülők láthatják, hogyan szedik fel az ő vajas kenyerüket a tarlón. Ez fontos kérdés, mert nálunk úgy is probléma van a mezőgazdaságban, már mindenki városi dolgozó akar lenni és ha még azt a párat is, aki megmaradt, egy ilyen kis csábítással elviszik, ez nehéz helyzetet teremthet. Mivel az időm is elszaladt, nem veszem tovább igénybe szíves türelmüket. Megköszönöm figyelmüket és a kormány, valamint az Elnöki Tanács beszámolóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Rapai Gyula képviselőtársunk. RAPAI GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Baranya megyei tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy az a beszámoló, amelyet ma hallottunk, reális, tárgyilagos és hű képet ad az ország gazdasági helyzetéről. Egyben örvendetes is, hogy népgazdaságunk az eddigi gazdaságpolitikai elvek alapján gyors ütemben, arányosan fejlődik, természetesen nem gondoktól mentesen. Valóban az a helyzet, hogy. van gondunk bőven a gazdasági építésben, de a fejlődés üte-