Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-12

#17 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én, csütörtökön 818 együtt —, hogy a törvény 15. szakaszában ne szennyvízbírság fizetésére köteleztessenek a szennyező üzemek, hanem a bírság legyen egyenlő a keletkezett-károk megtérítésével. És végül a szennyvizek ártalmatlanná tételének megoldását egészséges lépcsőzésben, észszerű ütemben már most meg kellene kezdeni, hogy a vizekkel kapcsolatban várható nehézségeknek és bajoknak elejét vegyük. Az újnak a tervezését, de a régi szanálását is a népgazdaság teherbírásának bázisából kiindulva kell elvégezni, nemcsak műszakilag, hanem higiénés összefüggésben is. Van vizünk, csak a feltárással, és azoknak a technikai védelemével vagyunk elmaradva. A megfelelő nívóra való felemelkedés. — ahogy ismeri az ember — világszerte ma nagyon drága, de nem volna helyes megvárni, hogy az árnyékokból, amelyek a vízzel kapcsolatban mindenütt fellépnek, kellemetlen valóság is legyen. Ezeknek a javaslatoknak és kéréseknek alapján a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Gyimóthi Dénes képviselőtársunk. GYIMÓTHY DÉNES: Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat •— a Veszprém megyei képviselőcsoport véleménye szerint — helyesen tükrözi a vízgazdálkodás országos jelentőségét, országos és helyi tennivalóit. Ügy véljük, hogy a törvényjavaslat és a rendelettervezet megalkotói elismerésre méltó, eredményes, jó munkát végeztek. A törvényjavaslat több vonatkozásban elvileg különbözik a felszabadulás előtt hozott vízügyi törvények állásfoglalásaitól. Az előzőekkel szemben kifejezi, hogy az ország vízkészletei nem kimeríthetetlenek, hogy korszerű vízgazdálkodásra, a vizek természetes viszonyaiba való konkrét, de nem önkényes beavatkozásra van szükség. A fenti elvek alapján a törvényjavaslat megköveteli a vízzel, mint korlátozott mértékben rendelkezésre álló, értékes népvagyonnal való szigorú takarékosság közüggyé tételét, és előírja a tudományos kutatáson alapuló távlati, továbbá az egyes népgazdasági ágak közötti öszszehangolt vízügyi tervezőmunkát. A törvényjavaslat e rendelkezéseinek nagy jelentőségét két, Veszprém megyéből felhozott, de más megyéket is érintő példán keresztül szeretném érzékeltetni. Dr. Törő Imre képviselőtársam már említette a Balatont. A vízzel való ésszerű takarékosság népgazdaságilag rendkívül hasznos példája lenne a Balaton vizének állandó szinten való tartása, és annak elérése, hogy a füredi hajógyárban készített uszályok Sió-csatornán történő leszállítása ne okozza évente sok tízmillió köbméter víz további hasznosítás nélküli elfolyását. E probléma megoldásával kapcsolatban korábban szóba került, hogy megfelelő zsiliprendszerrel a Duna vizét a Balatonba átemeljék. Ez az elgondolás azonban a nagy beruházási igény és a Duna vizének szennyező hatása következtében nem megoldható. Más vélemények szerint a Balaton vízveszteségét a Murából kellene pótolni. Ez azonban az előző tervnél is költségesebb megoldás. Felmerült továbbá, hogy a hajógyár termelési profiljának megváltoztatásával — a csak vízi úton szállítható uszályok helyett gépkocsival, vagy vasúton szállítható motorcsónak és vitorlás hajók gyártására való áttéréssel legyen megszüntetve a Balaton évente ismétlődő vízvesztesége. Hogy melyik megoldás a legjobb, és leggazdaságosabb, annak eldöntése a szakemberek dolga. Mindenesetre helyes volna, ha az illetékes szervek, a megyei vezetéssel egyetértésben lehetőség szerint rövid idő alatt érdemi döntést hoznának ebben a már több év óta vitatott kérdésben. Ez annál is inkább szükséges, mert e komplex feladat megnyugtató lerendezésével a sok ember üdülését, pihenését szolgáló, és idegenforgalmi szempontból is jelentős természeti kincs megóvása mellett, Veszprém, Somogy és Zala megyékben közel 100 ezer katasztrális hold termő területet lehetne öntözni. Áttérve a második példára: tudomásunk szerint a következő néhány évtizedben a bauxitbányák körülbelül egy milliárd köbméter ivóvíznek is alkalmas karsztvizet szívatnak el a mélyebben fekvő bauxit-rétegek gazdaságos kitermelése érdekében. Ez természetesen helyes, és népgazdaságilag szükséges dolog. Az ennek következtében előállott karsztvízszint-süllyedés következményei azonban Veszprém, és ismereteink szerint Fejér megyét is jelentősen érintik. Hibának tartjuk, hogy a vízelvezetés várható következményei nincsenek megnyugtató módon tisztázva, az összefüggéseket feltáró hidrogeológiai vizsgálatok csak most vannak folyamatban és a kiemelt karsztvíz felhasználásához, valamint elvezetéséhez szükséges tanulmánytervek csak most készülnek, holott egyes bányáknál a víz elszívatása már folyik. Vízügyi szakemberek véleménye szerint nagyon komoly a veszélye annak, hogy az idegenforgalmi és kulturális értékkel bíró tapolcai tavasbarlang vize elapad. A hévízi gyógyforrás pedig a víz hőfokának csökkenése és kémiai összetételének megváltozása miatt gyógyító hatását elveszítheti. Nagyon komoly a veszélye annak is, hogy kiterjedt övezetben a kutak és egyes vízfolyások vize eltűnik, vagy csökken. Ugyanakkor a kitermelt vizet befogadó patakok vízhozama a jelenlegi medrükhöz mérten jelentősen megnő, ami az elöntés veszélyét fokozza. Ilyen jelenségek viszonylag kis mértékben már ma is tapasztalhatók. Az iszkaszentgyörgyi bánya vízkiemelése miatt veszélyeztetve van Várpalota város vízellátása. A nyírádi bányánál történő karsztvíz-elszívatás következtében három kis település — Izamajor, Nyírád-Darvaspuszta és Nagytárkány — kútjaiból eltűnt a víz és a lakosság részére elég hosszú idő óta úgy kell a vizet odaszállítani. Ugyancsak emiatt a Marcal folyót tápláló egyik forrás vízhozama az előző mennyiség töredékére csökkent. Nem jó dolog, hogy a nyírádi bányából kitermelt percenként körülbelül 60