Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

189 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 190 jesítés terén olyan szilárdan kell állnunk, mint a kő. A hazafias nevelés lelke pedig azok a haladó nemzeti kulturális hagyományaink, amelyek a kezünkben vannak, amelyek mindig jobban és jobban érvényesülnek tankönyveinkben, sőt mostanában a szülők nevelésében is. Ezt a kettőt, tehát a szigorú állampolgári nevelést és a haladó nemzeti hagyományoknak a hazafias nevelésben való felkarolását együtt végezve, meggyőződésem szerint feltétlenül eredményeket érünk el. A napokban kaptam Bécsből egy névtelen levelet. Valószínűleg azért névtelen, mert jót mond hazánkról és ezt ott nem szabad. Arról ír, hogy miután elhagyta az országot 1945 után — egy volksdeutsch-ról van szó — azóta látja és kijelenti: a Magyar Rádióból és a magyar sajtóból, amely a kezébe jut, érti meg, hogy nálunk valóban a magyar nemzeti hagyományokkal egy vonalban végezzük a nevelő munkát, nálunk a nemzet eredeti kultúrája érvényesül és fejlődik tovább a szocializmusban. Nagyon szép kifejezésekkel írja le és hozzáteszi: ezzel szemben ő itt azt tapasztalja, hogy az amerikanizálódás hat egész Nyugat-Európában mindenütt, mégpedig a nemzeti műveltséggel és a hazafiassággal szembenálló szellemi erőként hat. És gratulál, hogy ^ világnak ebben a fejlődési szakaszában a nemzeti kultúrát ilyen magasan tudjuk tartani. Miért vannak nálunk még mindig kételkedők abban, hogy itt valóban érvényesülhet a magyar nemzet kultúrája, s az, amit a szocializmus, mint kultúrát teremt, az a miénk, a nemzeté. Ugyanilyen félreértéseket engedünk itt érvényesülni és szájalni néha, mint amilyenek a disszidensek álmaiban jelentkeztek, amikor ők a nyugati földi paradicsommal hasonlították össze a hazai viszonyokat. Egy mondattal szeretnék arra is utalni, hogy az ifjúság társasági életének megszervezése is nagy nevelési kérdés, s amikor fennállnak ilyen kérdések, hogy jampecek, huligánok, meg vagányok, vagy a közösségbe be nem illeszkedő gyermekek, akkor gondoljanak arra is, hogy segítsék az ifjúsági mozgalmiakat és az iskolákat, de a családokat is abban, hogy az ifjúság megfelelő, a mi társadalmunkhoz illő társasági életet éljen. Felhívom a figyelmet arra, hogy állandóan kell törődnünk az ifjúság ügyeivel való elvi foglalkozással. Azt tapasztalom két esztendeje, hogy az elvi foglalkozás az ifjúság mai kérdéseivel, még elég szórványos. Jó, hogy most már van Ifjúságvédelmi Tanács, jó, hogy van a KlSZ-nek Nevelési Tanácsa, jó, hogy a tanács, a sajtó és a rádió foglalkozik ezekkel, de országosan szőnyegen kell tartanunk az elvi kérdéseket az ifjúság nevelésével kapcsolatban. És két helyen erősítenünk kell. A tanácsok, különösen vidéken, legfeljebb pénzzel támogatják az ifjúsági kérdéseket és nagyon ritkán támogatják emberrel, káderrel, eszmével, másfajta segítséggel. Gondoljunk a Horthy-korszakra, hogy az akkori jegyzők és segédjegyzők, elöljáróságok hogyan vettek részt az ifjúság nevelésében. Nem Volt rossz dolog, csak a tartalma, a hatása volt rossz. Miért felejtettük el az ezzel a hatással és tartalommal való harc közben azt, hogy a tanácsoknak ott kell lenniök az ifjúság között. Az apparátusnak is, nemcsak a tanácstagoknak. Én arra is szeretnék megjegyzést tenni — ne vegyék rossznéven —, hogy a szakszervezetek sem törődnek eleget, különösképpen az ifjúmunkásneveléssel, az üzemekben. Három egyszerű követelményt szeretnék még támasztani s ezzel be is fejezem. Az ifjúsági szakirodalmat gyarapítanunk, erősítenünk kell. Az ifjúsági regényekkel még nincs megoldva a magyar ifjúság nevelésének kérdése. Az ifjúság kérdéseivel rendszeresen foglalkozó szakirodalom szükséges, amely megteremthető s ezt mindenek elé kell tenni akkor, amikor papírkérdésekről és nehézségekről van szó. A művelődésügyi tárcával kapcsolatban inkább csak oktatási-nevelési kérdésekről beszéltem, de van még két kulturális követelmény, amelynek hangot adok, s amely nem közvetlenül ezt a tárcát érinti. Engedjék meg a képviselőtársak, hogy nagyon világos követelést terjesszek elő két tekintetben. Én nem kérdeztem meg senkit, akitől ez függne, nehogy lehűtsenek. De nem tudom elhinni, hogy ez a két kérés megoldhatatlan. Gépkocsikat kell adnunk a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei irodáinak. Ez nem sok gépkocsi. És gépkocsikat kell adnunk a Magyar Rádió vidéki stúdióinak — ez összesen öt gépkocsi. — Elképzelhetetlennek tartom, hogy a Művelődésügyi Minisztérium, a Minisztertanács, a Pénzügyminisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ezt a primitív kérdést ne tudja megoldani. Higyjék el az elvtársak, hogy egyszerűen a kulturális forradalom továbbfolytatásának gátjáról van szó. Nem lehet elvárni megyei szinten, mondjuk a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vonalán, egyetemi tanároktól, a pedagógusoktól, országosan ismert újságíróktól, íróktól azt, hogy másfél napot töltsenek azért valahol, hogy egy óms előadást tartsanak mondjuk egy Csongrád megyei kisközségben. Mi meg akarjuk tartani ezeket az előadásokat, de nekünk más dolgunk is van. Nem a kényelmünkről van szó, hanem a munkánkról, az életünkről van szó és a kulturális farradalom továbbfolytatásáról van szó. Engedjék meg, hogy ezzel a talán túl élesen felvetett követeléssel befejezzem mondanivalóimat, örömmel elfogadom az állami költségvetést, azon belül a kulturális tárca költségvetését, azt elfogadásra ajánlom. És elfogadták ezt a veszprémi képviselők mind. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Mesterházi Lajos képviselőtársunk. MESTERHÁZI LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Olyan költségvetést tárgyalunk most, amelyben a kulturális kiadások összege 80 millió forinttal haladja meg a katonai és rendőri kiadások együttes összegét. Bár osak mindenütt a világon ilyen költségvetéseket tárgyalnának. Azt hiszem, a XXI. Kongresszus után megnövekedett a tisztességes embereknek az a reménye, hogy meg fogjuk ezt még érni. Az az 5 milliárd forint összeg, amelyet nálunk a kulturális költségvetésben előirányoztak,