Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

187 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 188 Szokták mondani, hogy négy év alatt háromszor hajtottunk végre pedagógus-fizetésemelést, tehát módunk van a szakmai, az erkölcsi és a politikai követelményeket egyaránt emelni. Én ezt a kapcsolást nem szeretem s szeretném, ha a sajtó sohasem írna ilyeneket és senki nem mondana ilyeneket. Sohasem alkalmazom ezt a kapcsolást, de /azt tartom, hogy minden okunk és jogunk megvan arra, hogy emeljük ezeket a politikai, erkölcsi követelményeket. Ha az iskoláktól ideológiai fegyelmet követelünk, azt, hogy gyarapítsuk a szocialista meggyőződést, s ami ezek mögött van, akkor ezek alapja az, hogy képezzük a pedagógusokat tovább a tudományos világnézetben és a tudományos szakmai vonalon, hogy az egész oktatásnak a szellemisége, egyöntetűsége a mi társadalmunkhoz illő célkitűzése valóban megvalósuljon. s , Itt térek rá a nevelés néhány kérdésére. A XXI. pártkongresszus azt követelte, hogy az állami részesedés ezentúl nagyobb legyen a nevelésben a Szovjetunióban. Mi messze nem tartunk ott, ahol a Szovjetunió, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy az állami részesedés kérdése végeredményben intézmények kérdése. De a Szovjetunióban sem hanyagolják el a családi nevelés szempontjait, s azt, hogy a családi nevelést figyelemmel kísérjék elvi szempontból. Nekünk a mai helyzetben kétszeresen nagy érdekünk, hogy befolyásoljuk a családi nevelést, a szülőket mintegy kiképezzük és nevelő munkájukat bíráljuk is. Az a csodálatos és azt kell nekünk megragadnunk, ami nagy rokonszenvet kelt a nevelők között, amikor iskolai értekezleteken, vagy akár a rádióban — erről magam is beszámolhatok — bírálják nevelő munkájukat. Egyáltalán nem légbőlkapott dolog, hogy a mai magyar szülők szeretnék tudni, hol hibáztak és hol hibáznak. És szeretnének egy igazi, nekünk való nemzedéket felnevelni. Itt az idő, hogy beleszóljunk a családi nevelésbe minden adminisztratív, minden erőszakoskodó vonás nélkül. Egyszerűen mint országos tanács, mint testület szóljunk bele és segítsük a szülők nevelő munkáját. Másfelől sokkal határozottabban kellene alkalmaznunk. azt a meglevő törvényt, hogy a nevelést teljesen elhanyagoló és az egész néppel szemben e tekintetben felelőtlen szülőktől elvehetik a gyermek nevelésének a jogát. Én tudom, hogy ennek is az intézmények hiánya vagy kis létszáma a fő akadálya, de néha kétségbeejtő esetekben kell a tanácsoknak otthagyni felelőtlen szülők kezén a gyermekeket, azért, mert még nincsenek megfelelő számban ilyen intézményeink. A szülők társadalmi felelősségét hirdetnünk és hangsúlyoznunk kell, hogy olyan korszakban élünk, amelyben szülők a nevelés iránti társadalmi felelősségüket értik, komolyan veszik és gyakorolni szeretnék. A szülői értekezleteknek rendkívüli jelentőségük van és igen meggazdagodott a programjuk. De a neveléssel kell ezeken foglalkozni s nem egyszerűen a különböző pénzek megszavaztatásával és pénzgyűjtéssel. Itt felhívom a miniszter figyelmét, hogy a sokszoros tilalmak ellenére az iskolákban szinte gyűjtögetés folyik és a szülők ezt nem szeretik és nem is helyes ez. Az erkölcsi nevelésről szólva csak egy vagy két kérdést szeretnék kiemelni. Az erkölcsi nevelés ma szintén olyan téma, amelyet a nemzet közvéleménye kísér. Elvileg mindenki tudja, hogy az erkölcsi nevelést elő kell segítenünk, elvileg mindenki tudja, és az ifjúsággal foglalkozók a gyakorlatban is igen jól tudják, hogy erkölcsöt nevelni csak világnézeti neveléssel, világnézeti megalapozó neveléssel lehet. Világnézeti nevelés, vagyis a társadalmi tudat nevelése nélkül az erkölcsi nevelés levegőben lógó próbálkozás és esetleg szeszélyes munkává, valóban moralizálássá és pepecseléssé válik. Ha ezt tudjuk, akkor tehát nyíltan kell követelnünk azt, hogy a világnézeti nevelést erősítsük az erkölcsi nevelés érdekében. Azonban itt fel szeretném tenni azt a kérdést, hogy kik sápítoznak mostanában ifjúságunk erkölcstelensége felett. Van ilyen sápítozás, amely egyáltalán nem indokolt. A mi ifjúságunk nagyon nagy tömegében helyesen gondolkozik, szépen dolgozik és meghallgatja a szavunkat. Van persze egy rétege, amely rontja a többit. De kik sápítoznak? Éppen azok sápítoznak, akik akadályozzák, keresztezik, nehezítik, sőt esetleg gúnyolják a világnézeti nevelő munkát. Az ilyenek ne sápítozzanak a mj társadalmunk erkölcsi nevelő erején, mert éppen ők gyengítik azt, s velük szemben kell érvényesüljön, és fog is érvényesülni a mi új társadalmunk tisztultabb és magasabbrendű erkölcse. Én hiszem, hogy a fejekben világosságot fogunk teremteni és keresztül visszük, hogy jólnevelt ifjúság meneteljen a szocializmus felé. Szeretnék szót ejteni arról, amit újabban nem is értem, miért hanyagolnak el. Ez az ifjúság sportja és testedzése. Mi beszélünk arról, a múlt években beszéltünk arról, hogy sportnemzet vagyunk. Elhiszem, hogy mi sportra alkalmas nemzet vagyunk, ezt bebizonyítottuk sok olimpián ós világversenyen, de a mi ifjúságunk nagy zöme egyáltalán nem sportol, ez biztos. Az általános iskolások között konkrét vizsgálatokat folytattam és folytatnak mások is. A gyermekek óriási tömege legfeljebb napi egy órát van levegőn, s azt is lényegében szaladgálással tölti az udvaron és nem tudatos, tervszerű, irányított és őt valóban edző, gyarapító testedzéssel. Űjra egészen át kellene gondolnunk az iskolai tömegsport kérdéseit és általában a tömegsport kérdéseit az országban. Én például nem tudom, mi van az MHK-val, arról mindenestől lemondtunk már, azt nem lehet újra csinálni, megjavítani? És egyáltalán mi lesz a tömegsportunkkal? Ha mi nem tudunk felnevelni egy edzett, a terheket elviselni képes magyar ifjúságot, akkor egy bizonyos tekintetben — és nem lényegtelen tekintetben — rendkívül hanyagul neveltünk, még akkor is, 'ha egy csomó olvasni szerető fiatalt neveltünk. Az erkölcsi nevelés első céljának a hazafias nevelést kell tartanunk. Szeretnék valami egyszerűbb dolgot javasolni. Sokat beszéltünk arról, hogy mi ennek a munkának a módja. Az én meggyőződésem szerint a hazafias nevelés ajtaja az állampolgári nevelés. Ennek szigorúnak kell lenni. Az állampolgári fegyelem az iskolában sem lehet a professzorok, a tanárok, a tanulók számára demokratikus viták témája. Az állampolgári fegyelem, a demokratikus kötelességtel-