Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

167 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 168 ban elterjedjenek az országban. Azt hiszem, arról nem kell különösképpen meggyőzni tisztelt képviselőtársaimat, hogy nagyon sok olyan gyümölcs megy veszendőbe Magyarországon, amiből nagyon jó gyümölcsleveket és hűsítő italokat lehetne gyártani, csak össze'kellene szedni és fel kellene dolgozni, például a szilvát, a meggyet, az epret és sok csonthéjas és egyéb gyümölcsöt, ami ma veszendőbe megy. A földművesszövetkezetek az 1958. évben mintegy 30 százalékát bonyolították le az ország teljes kereskedelmi forgalmának. Ezen a vonalon a fejlődés az utóbbi években igen nagy, mert ez az arány 1950-ben még csak 10,6 százalék volt. Az áruforgalomnak ezt a nagyfokú növekedését azonban csak igen kismértékben követte a kiszolgálás kulturáltságának fejlődése, oedig a földművosszövol kezeteknek ebben a tekintetben is lépést kell tartaniuk a haladással. Az isények ás a vásárlás falun is megnőttek. 1959-ben már 590 hűtőszekrényt 263 televíziós készüléket, 46 000 rádiót és mintegy 400 millió forint értékű könyvet hoztak forgalomba. Ha ezeket a kulturális célokat szolgáló vásárlásokat nézzük, látnunk kell, hogy a falusi lakosság igénye a kereskedelmi boltok, a vendéglők kulturáltságával és kiszolgálásával szemben is nagyobb követelményeket támaszt és ezt sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Természetesen nem gondolhatunk arra, hogy sok millió forintos beruházásokkal hirtelen gyors változást lehet ezen a téren elérni. De minden bizonnyal megvan a lehetősége annak, hogy a földművesszövetkezetek a takarékosság szempontjait is szemelőtt tartva fejlesszék a kereskedelmi hálózatot és emeljék a kereskedelem kulturáltságát is. A kereskedelem népgazdaságunknak azok közé az ágai közé tartozik, amelyek mindennap közvetlen és élénk kapcsolatot tartanak az ország dolgozóival, mind a vásárlókkal, mind a termelőkkel. Szerény véleményen szerint a szocialista kereskedelemnek két fontos feladata van. Az egyik, hogy a fogyasztókat megfelelő áruval, fogyasztási cikkel lássa el és a kiszolgálás a vevők igényeinek megfelelő legyen. Nagyon sok múlik azon, hogy a kereskedelem dolgozói milyen munkát végeznek, hogyan adják el az árukat és hogyan foglalkoznak a vevőkkel. A kereskedelem másik igen fontos feladata, hogy elősegítse a termelést. A mezőgazdasági termékek felvásárlásának új rendszere főbb vonásaiban bevált s megfelel a párt agrárpolitikai célkitűzéseinek, a kormány gazdaságpolitikájának, hozzájárul a lakosság ellátásának javításához, valamint a termelési kedv, a termelés emelkedéséhez. A szerződéses termeltetés jelenlegi formája és rendszere is nagymértékben elősegíti az előbb már elmondottakat, most azonban különösen figyelembe kell venni ennél a kérdésnél a termelőszövetkezetek felfejlődését, nagyfokú előrehaladását és a termeltető vállalatoknak mindinkább arra kell törekedniük, hogy a termelési szerződéseket az új termelőszövetkezetekkel kössék meg. Az újonnan kialakított felvásárlási rendszer elmondott eredményei mellett azonban egyes termeivények tekintetében nem egészen váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebből a szempontból talán a zöldségtermelés és a dolgozóknak zöldséggel való ellátása jelenti a legnagyobb problémát. 1957-ben 217 000 kat. hóidon, 1958ban ezzel szemben már csak 178 000 kat. holdon termeltek zöldséget. Kereskedelmi szerveink, » beleértve a konzervipart is, 1958-ban 41 000 vagon zöldséget vettek át termelőinktől. Ez az egész évi termelés 52 százaléka. Ebből a 41 000 vagonból csak 19 500 jutott a belső ellátásra. Ez természetesen nem volt elegendő ahhoz, hogy az állami kereskedelem döntő mértékben ki tudta volna alakítani a piaci árakat. Emiatt nagyon megnövekedett a magánkereskedelem spekulációs tevékenysége. Ezzel kapcsolatban azt is meg kell jegyeznem, hogy felvásárlási szervezetünk nagyfokú centralizáltsága miatt az állami kereskedelem 2—3 napos zöldséget árusít, a magánkereskedelem ezzel szemben sokkal frissebb áruval jelentkezik a piacon. Kétségtelenül igaz, hogy a gyorsan romló cikkek termelése és forgalmazása a legbonyolultabb feladatot jelenti a kereskedelem számára. Azt is el kell ismerni, hogy a kereskedelem meglehetősen nagy raktárhiánnyal küzd és technikai felszerelése sem minden tekintetben kielégítő. Sok hiba adódik azonban abból is, hogy a kereskedelmi szervek a termelői árak kialakításakor nem veszik figyelembe az önköltséget, főképpen nagyobb termés esetén nagyon alacsony szinten állapítják meg a termelői árakat. Az áru minősítését egyes felvásárló helyek a kínálat szabályozására használják. Ha nagy az árukínálat, akkor szigorúbban minősítenek, ha pedig kevesebb a felhozatal, akkor lazábban. Ezen túlmenően sok helyen az alacsony minőségi osztályban felvásárolt árukat magasabb osztályú áruként adják tovább. Ez a kereskedelmi árpolitika és felvásárlási módszer nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zöldségtermelő terület egy év alatt több mint 20 százalékkal csökkent az országban. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy van egy sor állami gazdaság, amelyben kész öntöző telepek vannak, mint pl. a nagymiskolci állami gazdaság berzéki üzemegysége, ahol 560 kat. hold öntözéses terület van, Gyömrőpuszta, ahol 401 kat. hold az öntözéses terület, az ongai állami gazdaságban pedig 230 hold, tehát csak ez a 3 gazdaság összesen 1191 kat. hold öntözési berendezéssel ellátott területtel rendelkezik és 1958-ban mindössze 121 kat. holdon termelt zöldséget. Ugyanakkor Miskolc, ózd, Kazincbarcika és a többi iparvidék Borsod megyében állandó zöldség-problémával küszködik. Nyilvánvaló, hogy ezt a helyzetet ebből a szempontból sem lehet tovább tűrni. Az állami gazdaságok zöldségtermelésére, zöldségtermesztésünk csökkenésére azért is fel kell figyelnünk, mert termelőszövetkezeti mozgalmunk örvendetes fejlődése következtében arra is számítanunk kell, hogy a termelőszövetkezeteknek valahonnan át kell venniök a gyakorlatban kialakított termelési tapasztalatokat. ! De ha azok az állami gazdaságok, amelyek ma már szilárdak és jól működnek, nem folytatnak ilyen irányú termelési tevékenységet, honnan vegyenek tapasztalatokat a termelőszövetkezetek? Ebből a szempontból szinte parancsoló