Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-4
163 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 164 megszüntetését. De ez csak egy példa volt, nyilván akad még más iparágakban is a miénkhez hasonló megoldható probléma. Ebben a munkában már most súllyal a különböző szakmák és munkakörök bérarányainak javítására is természetesen törekedni kell. Ki kell tűzni azt a célt, amit az elosztás arányainak tekintetében el akarnak érni, és meg kell találni a megfelelő módszereket, szervezeti formákat a cél eléréséhez. Csak ily módon biztosítható, hogy anyagi lehetőségeink keretein belül tervszerűen javítsák az arányokat is. Münnich elvtárs és Antos elvtárs is szóltak arról, hogy népgazdasági fejlődésünk meggyorsítása napirenden levő kérdés, és ezt a helyes bérezéssel is biztosítani kell. Ez a nagy feladat megkívánja, hogy ne csak az állami szervek, hanem elsősorban a szakszervezetek még fokozottabb mértékben foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. El kell érni, hogy az üzemekben még a szakszervezeti bizalmiak is foglalkozzanak a helyes bérarányok kialakításával az üzemi bizottságok irányítása mellett. A távlati feladatok megvalósításának jó előkészítése szükségessé teszi a munkabérek elvi kérdéseivel való foglalkozást is. A gyakorlati munka ugyanis e téren csak akkor lesz eredményes, ha az intézkedéseket elméletileg is megalapozzák. Ügy vélem, ez a munka nem lehet kizárólag a Munkaügyi Minisztérium feladata, hanem részt kell venniük benne a megfelelő tudományos intézeteknek is. Tisztelt Képviselőtársaim! A Munkaügyi Minisztérium költségvetésének döntő részét az ipari tanulók képzésére fordítandó tételek teszik ki. így a költségvetés 96,6 százaléka jut a tanulóképzésre, és csupán 3,4 százaléka a minisztérium igazgatási költségeire. Az ipari és kereskedelmi tanulók országos létszáma a most folyó tanévben 101 561 fő. Ebből a Munkaügyi Minisztérium felügyelete alatt álló intézetekben és helyi ipari iskolákban 83 600 fő oktatása folyik. E magas tanulólétszámmal azonban — meg kell mondanom — nem áll arányban az intézetek száma és befogadóképessége. Szeretném megemlíteni, hogy 1952-től 1955-ig mintegy felére csökkent az ipari tanulók száma. Ebben az időben a létszám csökkentése miatt feleslegessé váló 60 otthonépületet és 14 iskolai épületet lakások és egyebek céljaira adták át. 1956-ban a legtöbb szakmában az előző két évről három évre emelték fel a tanulóképzés idejét. A helyi ipari tanulóképzéssel is a Munkaügyi Minisztérium foglalkozik. Az össz-tanuló létszám az 1955. évi 25 000 főről 83 600 főre emelkedett. Az ipari tanuló iskolákban mindezek következtében két műszakos oktatás folyik, de ennek ellenére a tanulók elméleti oktatása a jelen körülmények között nem oldható meg. A helyi ipari tanulók közül mintegy 15 000 fő már ma is járási székhelyeken levő általános iskolákba jár, ahol a délutánonként üresen levő tantermeket használják fel és ott folyik a tanulók oktatása. Növeli a tanterem-igényt az a tény is — amiről Brutyó elvtárs tegnapi felszólalásában is beszélt —, hogy az építőipar előtt a következő években igen jelentős feladatok állnak. Ezek teljesítéséhez mintegy 30 000 új szakmunkás szükséges. Ahhoz, hogy a Munkaügyi Minisztérium a szükségleteknek megfelelő létszámmal tudjon építőipari szakmunkásokat képezni, több iskola és otthon építése válik szükségessé. Ez jelentős költségtöbblettel jár annak ellenére is, hogy a Munkaügyi Minisztérium területén az egy tanulóra eső költségek jelentős mértékben csökkentek. Szükséges volna, ha a 3500 tanterem keretén belül, ami a hároméves tervben van előirányozva, erre a területre is gondolnának az elosztás során. Tisztelt Országgyűlés! Az 1959-re tervbevett életszínvonalemelkedés megvalósítása szempontjából rendkívül nagy jelentőségű — amiről már több felszólaló is beszélt — a nyugdíjak és a többgyermekes családok családi pótlékának rendezése. A felszabadulás óta államunk a munkából kiöregedett vagy megrokkant dolgozókról, vagy ezek hozzátartozóiról való gondoskodást nagyon fontos feladatának tekintette. A nyugellátásra államunk 1958-ban több mint három milliárd forintot fordított. A jelentős eredmények ellenére nyugdíjrendszerünknek két alapvető hiányossága volt. A nyugdíj összegében nem jutott kifejezésre a hosszabb munkában eltöltött idő és igen nagy összegű eltérés mutatkozott a régebben és az újabban nyugdíjba-mentek között. Ezeket a hiányosságokat pártunk és kormányzatunk már korábban megállapította és 1956-ban már kezdeményező lépések történtek a hiányosságok kiküszöbölésére. Az ellenforradalom következtében fellépett gazdasági nehézségek azonban ennek rendezését csak most tették lehetővé. Az új, 1959. január 1-én életbeléptetett nyugdíjtörvény nyugdíjrendszerünknek ezt a két alapvető hiányosságát igyekszik kiküszöbölni és egészséges különbséget tesz a több évtizedes szolgálati idővel rendelkezők és azok között, akik csak rövidebb ideig álltak munkaviszonyban. Magasabb nyugdíjat biztosít annak, akinek hoszszabb szolgálati ideje van, mert ezután az 1929. évet is beszámítva az 1945 előtt eltöltött munkaidőt is figyelembe veszik a nyugdíj megállapításánál. 1929-től kezdve minden igazolt szolgálati év után az alapnyugdíj egy százalékát lehet a nyugdíjhoz hozzászámítani. Ugyanakkor az új nyugdíjtörvény a régi és az új nyugdíjak közötti különbséget úgy is igyekszik csökkenteni, hogy arányaiban magasabb az emelkedés mértéke az 1954 előtt nyugdíjba ment dolgozóknál és kisebb az emelkedés mértéke azoknál, akik 1954 után mentek nyugdíjba. Így a 800 forintot meg nem haladó öregségi és rokkantsági nyugdíjakat átlagosan 25 százalékkal lehet felemelni az 1954 előtt nyugdíjazottaknál és a felemelt nyugdíj 500 forintnál kevesebb nem lehet. Az 1954 után nyugdíjazottaknál viszont az átlagos emelés 10 százalékos. . A nyugdíjak felemelése közvetlenül mintegy 430 000 nyugdíjast érint és államunk a nyugdíjak emelésével részükre több mint 630 000 000 forint többletkiadást vállalt. Az emberekről való gondoskodás újabb bizonyítékát, a nyugdíjak rendezését igen nagy örömmel és megelégedéssel fogadták az üzemekben és mindenütt. A legtöbb ember előtt az is
