Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-15

885 Az Országgyűlés 15. ülése 1960 alföldi megyékben különösen nagy jelentősége van a talaj vízgazdálkodás javításának, a nyári és a koraőszi mélyszántás és altalaj javítás révén, valamint az öntözésnek. Ezeket joggal tekinthetjük az Alföldön a biztonságos gazdálkodás leglényegesebb feltételeinek, ami viszont a termelőszövetkezetek megszilárdulásának alapvető feltétele. Az utóbbi években Szolnok megye területén egyre gyorsuló ütemben terjed az öntözés. Eleinte igaz, az öntözés majdnem kizárólag a rizstermelést jelentette, legfeljebb még a zöldségfélék öntözését. Az öntözés haszna nagyon kézzelfogható volt, hiszen a korábban szinte egyáltalán nem, vagy alig hasznosítható területeken 20—30, sőt nem ritkán 40 métermázsa nyers rizst termeltek katasztrális holdanként. A kezdeti örömbe azonban hamarosan ürüm is vegyült, mert az egyoldalú monokultúrás rizstermelés következtében a termésátlagok hamarosan jelentősen csökkentek, a területet ellepték a vízigyomok, sőt egy részük kezdett elmocsarasodni. A beépített területek a rizstermelésből történt kikapcsolás után évekig parlagon álltak, megmunkálás nélkül maradtak. Amikor a kedvezőtlen jelenségekre felfigyeltünk, megvizsgáltuk az öntözés helyzetét, akadályait, lehetőségeit. Megállapítottuk, hogy az öntözés fogalmának szűk értelmezése, azonosítása a rizstermeléssel, nemcsak azzal a hátrányos következménnyel járt, hogy a kikapcsolt rizstelepek hasznosításáról nem történt gondoskodás, hanem azzal is, hogy a szántóföldi növények öntözése terén szinte semmit sem haladtunk előre, holott talaj adottságaink és éghajlati viszonyaink ezt szükségessé tették. A megye területén levő vízkivételi művek kapacitása távolról sem volt kihasználva. Ellentmondásos helyzet állott elő. Egyrészt évről-évre kevés volt a csapadék, növényeink nem kapták meg a szükséges vízmennyiséget, s emiatt termésátlagaink nem, vagy alig emelkedtek és ugyanakkor kihasználatlanul állt a vízkiemelő gépek jelentős része. A tapasztalatokból kiindulva elsősorban arra törekedtünk, hogy az öntözés fogalmának tágabb értelmezést adjunk s ennek megfelelően jelentősen kiterjesszük az öntözést a korábban csak száraz műveléssel termelt szántóföldi növényekre is, különösen a szálastakarmányokra, a kukoricára és a cukorrépára. Kezdetben igen nagy akadályt jelentett a mezőgazdasági termelés kisparaszti jellege, a szinte megszámlálhatatlan számú kis parcellán gazdálkodó egyéni parasztok ezrei és tízezrei, akik egyrészt nem rendelkeztek lehetőséggel a legegyszerűbb öntöző csatornák építéséhez sem, másrészt akiknek érdekeit a legkülönbözőbb okok következtében, a szó valódi értelmében, lehetetlen volt kellően összehangolni. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével a feltételek megváltoztak. Ehhez kapcsolódott a termelőszövetkezeti vezetők látókörének szélesedése, az öntözés lehetőségeinek és előnyeinek egyre világosabb felismerése, s ezek együttesen végül is lendületet adtak az öntözésnek. Amíg 1950-ben a megye területén mindössze 16 500 katasztrális holdat öntöztek, s ebből 12 500 katasztrális hold volt a rizs, azaz mindössze 4000 katasztrális holdon folyt szántóföldi öntözés, évi december 8-án, csütörtökön 886 addig 1960-ban már az öntözött területek nagysága elérte az 56 900 katasztrális holdat, amiből 24 600 katasztrális hold volt a rizs és 32 300 katasztrális hold szántóföldi öntözés. Tíz év alatt tehát az öntözött területek nagysága a megyében mintegy 3,5-szeresére, ezenbelül a szántóföldi öntözés nyolcszorosára emelkedett. A fejlődésnek a legutóbbi években elért ütemét szemléltetően mutatja, hogy 1960-ban, egyetlen év alatt, az öntözött területek nagysága 16 000 katasztrális holddal emelkedett. Említésre méltó, hogy az öntözött területek nagyságának növekedésével nem növekedett arányosan az e célra felhasznált pénzösszeg és anyagmennyiség. Ez a szemléletben jelentkező óriási változás eredménye. Amíg a korábbi években csak a drága, végleges megoldást jelentő módszerekkel tudták elképzelni az öntözést, addig ma már előtérbe kerültek az egyszerű, egy nyárra szóló ideiglenes jellegű öntözési módszerek, mint amilyen a barázdás, a sávos csörgedeztető öntözés. Ezek igaz, nem látványosak, de a célnak nagyszerűen megfelelnek, bekerülési költségük alacsony és jelentősen növelik a termésátlagokat, ennek eredményeként a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok jövedelmét. Külön örvendetes számunkra, hogy az öntözés ma már nemcsak a termelőszövetkezetek vezetőinek gondja és törekvése, hanem egyre inkább a termelőszövetkezetek tagjaié is, akik szintén kezdik megkedvelni, jelentőségét felismerni. Éppen ezért a termelőszövetkezeti tagok sok okos ötlete nyomán sikerült az olcsóbb módszerek — amelyeket ma már általában népi öntözési módszereknek neveznek — elterjesztésében előrehaladni. Az öntözés elterjesztését hatékonyan elősegítik a megye-területén nagy számban található holtágak, főként a Tisza és a Kőrös holtágai, amelyeket a tavaszi magas vízállás esetén feltöltenek és így természetes víztárolóként hasznosítanak. A termelőszövetkezetek tagsága még a folyókkal nem rendelkező területeken is kereste az öntözés lehetőségeit. A Jászságban például csőkutas öntözéssel kísérleteztek. Az első kísérletek eredménnyel jártak és ezen fellelkesülve a kutak fúrását a szövetkezetek általánossá és ugyanakkor olcsóbbá tették. A Jászságban ma már 280 csőkútból 1200 katasztrális hold területet öntöznek meg és szemben az eredetileg előirányzott 4500 forintos kutankénti bekerülési költséggel, saját erővel 1200 forintból készítenek el egy csőkutat. Az öntözéssel elért eredmények igen biztatók, sőt találunk köztük egészen kiválókat is. Néhány példa: A tiszaszentimrei állami gazdaság például 450 katasztrális hold átlagában 44.6 métermázsa kukoricát termelt, májusi morzsoltra számítva. Ezen belül egy 50 katasztrális holdas táblán 52,5 métermázsás termést ért el. A mezőtúri Sallai termelőszövetkezet öntözéssel 58 métermázsa kukoricatermést ért el katasztrális holdanként s míg ugyanennek a szövetkezetnek az öntözés nélküli tábláján a termésátlag 15 métermázsa.